CES 2025: komplett digitális edzőterem

A Speediance-szel szinte minden konditermi gyakorlat elvégezhető, az ellenállást motorok biztosítják.

Hirdetés

Január a konditermek számára a legjobb hónap – a rendszeres látogatóknak viszont már kevésbé az, hiszen ugrásszerűen megnő a gépek, súlyok foglaltsága. Aki inkább elkerülné a zsúfoltságot, az vásárolhat otthonra is különböző kombinációs padokat, amelyeknek általában az a hátránya, hogy elég sok helyet foglalnak, de még így is csak a legfontosabb alapgyakorlatok elvégzésére használhatók.


[+]

A Speediance Gym Monster ennél egy kicsit jobb, igaz, teljes kiszerelésben 2000 eurós árával (amihez még pár kiegészítőt is érdemes megvásárolni) elég drága is, viszont kérhetjük úgy, hogy ebben egy 100 kg-os súlykészlet is benne foglaltatik.


[+]

Az alapállapotban egy meglehetősen filigrán keretnek látszó berendezésben motorok gondoskodnak az ellenállásról, amely maximumra állítva az említett 100 kg-os terhelést tudják szimulálni. A mellékelt hosszú rúd, illetve két fogantyú a kétkezes és egykezes súlyzókat helyettesíti, a vízszintesen és függőlegesen is több helyre beakasztható csigák pedig a terhelés irányát szablyák meg. A végeredmény az, hogy a legtöbb megszokott gyakorlatot elvégezhetjük vele (amiről az alapfelszereltséggel le kell mondani, az például a kalapács-bicepsz, és ennek minden rokona, hiszen az egykezes fogantyút nem lehet a kábelhez azzal párhuzamosan csatlakoztatni). A motoros vezérlés miatt a gép sok jópofa trükköt tud, szimulálhat például mindenféle excentrikus terhelést, piramist, és így tovább.


[+]

A nagyméretű kijelzőn nemcsak ezeket, illetve a súlyt magát állíthatjuk be, de különböző edzőtervekhez is hozzáférünk, videót nézhetünk, és így tovább. A kardiózás kedvelő sincsenek magukra hagyva: egy extra kiegészítővel evezőpadként is megállja a helyét.

Előzmények

Hirdetés