Hirdetés

Garmin Edge 840: mindent bele!

Négy év után dobta csak piacra a Garmin az Edge kerékpáros komputerek új középkategóriás szériáját. Érdemes volt várni rá?

Bevezető, doboz tartalma, külső

A Garmin Edge szériája a legnépszerűbb kerékpáros „komputer” a piacon – és szándékosan nem írunk sebességmérőt, hiszen ezeknél a szerkezeteknél ma már szinte mellékes funkció a sebesség kijelzése, helyette viszont a navigációtól az edzésig számtalan területen nélkülözhetetlenek a kerékpárosok számára. A Garmin Edge családban a középkategóriát képviselő 5xx-as és 8xx-as sorozatok előző generációja négy éve jelent meg, márpedig ezen a területen négy év az örökkévalóság – sokat elmond a Garmin piaci helyzetéről, hogy egyáltalán megengedhette magának, hogy ennyi ideig várjon az utódok piacra dobásával. Remélhetőleg, ha már ennyi ideig tartott a tervezés-fejlesztés, akkor legalább sikerült valami igazán ütős termékkel megjelenni.

Hirdetés

Az új széria négy tagot számlál, melyek sorrendben Edge 540, Edge 540 Solar, Edge 840 és Edge 840 Solar nevekre hallgatnak. A legfontosabb, napi használatot befolyásoló különbség közöttük, hogy az 540-esek nem rendelkeznek érintőképernyővel, így csak gombokkal irányíthatók, míg a 840-ek tapizhatók is. Az új felhasználói felület (mely a csúcsmodell 1040-ből származik) esetében ez szinte létszükséglet egyébként, így – ellentétben a korábbi 530/830 párral, a 840 lényegesen könnyebben kezelhető. A „sima” és Solar változatok között pedig az az eltérés, hogy az utóbbiak napelemmel is rendelkeznek, a keret és a kijelző felülete is képes a napenergia hasznosítására, így napsütésben töltik akkumulátoraikat (de arra azért ne számítsunk, hogy normál felhasználás során teljesen elszakadhatunk a fali adaptertől).

Edge x40 széria tulajdonságai
Termék megnevezése Garmin Edge 540 Garmin Edge 840
Képernyő mérete, felbontása 2,6", 246x322 pixel transzreflektív színes LCD
Méretek (ma x mé x sz) 85 x 58 x 20 mm
Tömeg 85 gramm
Vízállóság IPX7
Gombok száma Hét
Érintőképernyő Nincs Van
Belső memória mérete 16 GB 32 GB
Előre telepített térképek Egy régió+TrailForks (ingyenes lefedettség: világszintű) Két régió+TrailForks (ingyenes lefedettség: világszintű)
Támogatott GNSS rendszerek GPS, GLONASS, Galileo (Többsávos+több rendszeres működés biztosított)
Kommunikáció szenzorokkal ANT+, Bluetooth
Egyéb kommunikáció Wi-Fi, USB (Type-C interfész)
Smart görgő vezérlés Igen (ANT+ FE-C protokoll)
Gyártó honlapja www.garmin.hu
Termék honlapja Garmin Edge 540 Garmin Edge 840
Fogyasztói ára 159 900 forint 199 900 forint
Garancia 2 év

Kicsomagolás és bemutatkozás

A körítés területén a Garmin nem változtatott az eddigi hozzáállásán, így az alapcsomagban a készülék mellett egy előrenyúló tartót, két normál, tehát kormányra, kormányszárra, felsőcsőre szerelhető tartót (és ezek rögzítéséhez gumigyűrűket, alátéteket, szerszámokat), Type-A/Type-C kábelt és egy biztonsági pántot találunk.


[+]

Maga az Edge 840 alapvetően az elődök nyomdokában jár, de valamivel szélesebb és minimálisan magasabb is, mint az előző széria, méretei 58 x 85 x 20 mm-esek. Ez a növekedés alapvetően a napelem(ek) miatt van, és járulékos haszna a nagyobb akkumulátor, aminek köszönhetően az – napelemes töltés nélküli – üzemidő elérheti a 48 órát. Tesztünk során egyébként a legjobb minőségű GPS vételt használva, a kijelzőt sokat piszkálva és navigálva 3 óra alatt 10% körüli értéket fogyasztottunk, így a Garmin által az erre a felhasználásra megadott 26 órás működés abszolút reálisnak is tűnik.

[+]

Sajnos miközben az előlap méretei a napelemes opció miatt nőtt, a kijelző maga nem változott, maradt továbbra is 2,6”-es és 246x322 pixeles felbontású. Bár a háttérvilágítás nélküli is tökéletesen látható, transzreflexív panel valamivel talán kontrasztosabb, mint az előd, de az a helyzet, hogy 2023-ban, a mm-es kávákkal és magas pixelsűrűséggel rendelkező telefonok, notebookok, tévék korában az Edge 840 képe egyszerűen túl apró, és ezt a hatást nemcsak a meghízott keret, de a néha nagyon apró (láthatóan az Edge 1040 3,5”-es kijelzőjére méretezett) betűk is erősítik. Ami viszont jó hír, hogy az érintésérzékeny felület kiváló, pontos, kesztyűben és esőben is tökéletesen működött. Ráadásul végre – ellentétben a 830-cal – ha nem akarjuk menet közben sáros kesztyűvel összekenni, akkor is ott vannak a gombok, amikkel szükség esetén minden funkciót elérünk.

[+]

Ezekből a gombokból tehát összesen hét darab van: a készülék alsó élén a két „fő gombbal” indíthatjuk és állíthatjuk meg a mérést, rögzítést, valamint jelölhetünk ki ennek során egy-egy szakaszt, míg a ki- és bekapcsológombot balra fent találjuk. A maradék négy gombbal tudunk ide-oda mozogni a képernyők, menüpontok között, illetve elfogadni vagy visszalépni egy kiválasztásból.


[+]

A két fő gomb között találjuk a töltésre és adatátvitelre is szolgáló, idén már Type-C konnektort használó csatlakozót. Ez vízálló (az Edge maga egyébként IPX7-es minősítésű), az egyéb kosz távoltartása érdekében pedig egy takarólapot kapott. Ez alatt van a biztonsági pánt rögzítése, ebben tehát nincs különbség az előző generációhoz képest.


[+]

A készülék alján ott a Garminnál már évtizedek óta használt, negyedfordulatos talp, melynek örömteli újdonsága, hogy cserélhető: ha bármilyen baleset következtében sérülne, nem muszáj egy komoly szervizes beavatkozás során a teljes hátlappal együtt kukázni, elég lesz ezt a kisebb műanyag elemet megvásárolni. Az itt látható öt érintkezővel a Garmin külső akkumulátorához, illetve ebike-ok esetén megfelelő tartó vásárlása után a kerékpár áramforrásához is csatlakozhatunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés