Hirdetés

FujiFilm X-E1 – a nagy kistestvér

Hirdetés

Működés I.

A hibrid keresőt leszámítva az X-E1 működése szinte azonos az X-Pro 1-ével, így első körben az X-Pro 1 egyik gyenge pontjával, az autofókusszal foglalkoztunk. Anno, amikor teszteltük a nagyvasat, annak automatikus élességállítása még eléggé gyengén muzsikált, de időközben ezt több firmware-frissítéssel a gyártó – állítólag – orvosolta. Az X-E1-et már bejelentésekor is úgy hirdették, hogy az AF sebessége és pontossága egy lapon lesz említhető a konkurencia gépeivel (Olympus E-M5, Panasonic DMC-GX1 stb.); ennek utánajártunk. Alábbi videón a teszthez kapott XF 18-55 mm F2.8-4 R LM OIS objektívvel szerepel a masina:

Amint látható, az újonc valóban fürgén fókuszál, de a pontosságot illetően azért még van fejlesztenivalója a Fujinak. Megfelelő megvilágítás mellett nincs különösebben nagy baj, de amint kikerülünk a „rivaldafényből”, jön a bizonytalankodás, ami néha életlen képekhez vezet. Szerencsére sokat javult a manuális élességállítás sebessége is, így az élességi skála két végpontja között végigtekerni az objektívet már nem tart egy örökkévalóságig; videónk:

Apropó élességállítás: összesen 49 fókuszmező áll rendelkezésünkre. Ha egymezős élességállítást használunk, lehetőségünk van arra, hogy a mező méretét és pozícióját megváltoztassuk. Ezt úgy tehetjük meg, ha megnyomjuk az AF feliratú gombot, és a kijelzőn megjelenő, 49 AF mező között a kurzorokkal a használt mezőt a kívánt helyre mozgatjuk, a paraméterező tárcsával pedig növelhetjük vagy csökkenthetjük a méretét. A gyári értékeket (középső pozíció és méret) az OK gomb, illetve a tárcsa benyomásával hívhatjuk elő.

Sokan szeretik vegyesen használni a fényképezőgép kijelzőjét és keresőjét, ilyenkor jön jól a szemérzékelő szenzor az elektronikus kereső mellett. Azonban nem mindegy, hogy a LCD/EVF közti képváltás mennyire gyors – a túl lassú váltás miatt előfordulhat, hogy egy soha vissza nem térő pillanatról maradunk le. Az X-E1 képváltása azonban jónak mondható. Természetesen ezt is filmre vettük, így mindenki könnyebben elképzelheti használat közben a jelenetet:

A FujiFilm X-E1 sorozatfelvételi sebessége ugyanaz, mint az X-Pro 1-é: három, illetve hat képet vehetünk fel másodpercenként a masinával. Ami azonban sokkal fontosabb ennél a sebességértéknél, az a memóriakártya kezelése. Tapasztalataink szerint az X-E1 jóval gyorsabban képes kezelni a kártyákat. Ha betelik a puffer, már nem kell olyan sokat várni, mint anno az X-Pro 1-nél. Ráadásul a gép nem áll le az adatok kiírása közben, így a menüben is nézelődhetünk közben. Tesztünk során egy 8 GB-os SanDisk Extreme Pro SDHC memóriakártyát használtunk, amelynek névleges adatátviteli sebessége 95 MB/mp. Íme a videó a sorozatfelvételről és a puffer ürítésről (RAW+Fine JPEG együttes használatával):

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés