Evolveo Smart TV Box Q4: erős androidos tévéokosító

Evolveo Smart TV Box Q4

Az Evolveo, illetve egészen pontosan 1992-ben alapított anyavállalata, a cseh Abacus Electric már jó ideje jelen van a szórakoztatóelektronikai szegmensben különféle termékeivel. A cég a jelek szerint az elmúlt időszakban az Android-alapú okostévéeszközök piacán is komoly pozíciók kiépítésére törekszik, legalábbis ezt bizonyítja, hogy már két ilyen modell is megtalálható kínálatukban.

Közülük a technikai specifikációk szerint nagyobb tudású, és ennek megfelelően drágább, Smart TV Box Q4 elnevezésű modellt néztük ki magunknak egy teszt erejéig. A négymagos processzorcsomagot használó RK3188 SoC-ra épülő, 2 GB RAM-mal ellátott kis doboz az előzetes információk alapján egész életképesnek tűnik, így érdemesnek tűnt kipróbálni.

Átlagos külső

Hirdetés

Bár akad arra példa, hogy a dizájnerek ebben a termékcsoportban is megrázzák magukat, és annak ellenére előállnak egy átlagostól eltérő külsejű modellel, hogy azért olyan sok területük nincs kreativitásuk kiélésére, de ez esetben láthatóan nem erőltették meg magukat. Az unalomig ismert, lekerekített sarkokkal operáló, négyzet alapú téglatestet kapták elő, amely 2,2 centiméter magas, hossza és szélessége pedig egyaránt 9,7 centiméter. Ennek, valamint 197 grammos súlyának köszönhetően egy nagyobb zsebben vagy kisebb táskában is viszonylag kényelmesen lehet neki helyet szorítani.

A készülék oldala fényes lakkfekete borítást kapott, ami elegánsnak elegáns, viszont cserébe az ujjlenyomatok és porszemek csúnyán meglátszanak rajta. A teteje ellenben matt fekete, viszont itt a túlságosan nagy méretű, kissé bazári hatást keltó céglogó, illetve az Android babája zavar bele a képbe, ezeket azért szerencsésebb lett volna lehagyni róla. Érdekes, hogy szellőzőnyílásokat egyáltalán nem vágtak a házra, és ennek meg is van az eredménye, ugyanis párórányi működést követően szépen át is melegedett.

Oldalra a két USB 2.0 mellett építettek egy microSD/SDHC kártyák fogadására képes olvasót, hátulra pedig egy 3,5 milliméteres kompozit AV, egy micro USB, egy HDMI és egy Ethernet csatlakozó került. A dobozában a termék mellett helyet kapott egy távirányító, a használati utasítás, egy micro USB és egy HDMI kábel.

Bekapcsolva

Teljesítmény

A Smart TV Box Q4-be egy RK3188 SoC, négymagos 1,6 GHz-es ARM Cortex A9 processzorcsomag került 3D Mali-400 GPU, illetve 2 GB DDR3 RAM társaságában, ezenkívül a termékleírás szerint 8 GB adattárolásra szolgáló NAND Flash memóriával is ellátták, de ebből csak 5,6 GB-ot lát. Ezzel egyébként papíron egyértelműen kategóriájának erősebb darabjai közé tartozik, hiszen a legtöbb hasonló modellbe kétmagos processzor és feleennyi RAM kerül. Az Antutu Benchmark futtatása után kapott érték 16 598 pont, amivel kicsit elmarad a Samsung Galaxy S3 és a Note 2 teljesítményétől is.

Vezérlés

Az Android 4.2.2 Jelly Bean operációs rendszert futtató eszköznek a bekapcsolást követően fél percre van szüksége, hogy használatra kész állapotba hozza magát, ami az ennél sokkal gyorsabb telefonok és tabletek korában már fájóan hosszú időnek tűnik. Saját grafikus kezelőfelület kialakításával nem vacakoltak az Evolveo háza táján, így marad a hagyományos androidos kialakítás, amivel az égegyadta világon semmi baj nincs. A rendszer működése kellően gyors, a vezérlőeszközök segítségével kiadott parancsokra megfelelő sebességgel reagál, ha reagál. A stabilitással nincs gond, hiszen az akadozástól, lassulástól, fagyástól és automatikus újraindulástól is megkímélt minket.


A hozzá járó kisméretű, csúnyácska távirányító nem az igazi. Előfordult ugyanis, hogy egyes gombokat többször kellett megnyomni, hogy történjen valami, ami egy idő után rettenetesen idegesítővé vált. Elméletileg bevethető AirMouse üzemmódban is, azaz a Magic Remote-hoz vagy a Wii kontrollerhez hasonló mozgásérzékeny egérpótlékként, de ez a szolgáltatás valamiért nem működött nekünk. A legkényelmesebb USB porton keresztül csatlakoztatott egeret és billentyűzetet használni a navigáláshoz; értelemszerűen valamilyen vezeték nélküli eszköz a legjobb megoldás, hiszen akkor akár több méter távolságból is kényelmesen lehet irányítani, a szobán keresztülkúszó kábeleket pedig el lehet felejteni.

Ma már jó pár olyan Android-alapú doboz érhető el, amelynél a távirányító kiváltható ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével telefonnal vagy tablettel. A Smart TV box Q4 azonban nem tartozik közéjük, ami csak azért érdekes, mert a cégnek már van olyan akciókamerája is, amely megkapta ezt a szolgáltatást. Nagy hiba, hogy erre nem fordítottak elég figyelmet, mert egy jól megírt app, amelyből nem hiányzik a virtuális tapipad vagy a kijelző tükrözésének lehetősége, jelentősen komfortosabbá teheti a használatot.

Appok, böngésző, médialejátszó

Az alkalmazások beszerzésére a legegyszerűbb módszer a Google Play áruházba ellátogatni, de akinek ez valamiért nem fekszik, az az előzetesen letöltött programokat is felteheti a készülékre például az APKInstaller segítségével. A kínálat tehát óriási, viszont az is igaz, hogy a szoftverek egy része az érintőképernyő hiányában egyáltalán nem vagy csak bizonyos kompromisszumok árán használható. Ezen pedig könnyen lehetett volna segíteni egy jól megírt, mobil eszközre szánt, távirányítót kiváltó appal, de ez ugyebár itt hiányzik.


Ez különösen azért is fájó, mert a Q4 a hasonló kategóriájú okos dobozoknál jobb teljesítményt nyújt például 3D játékok futtatása során. Még a Minecraft klón Survivalcraft, vagy a ReVolt 2 sem akadozott, pedig azok rendszerint gondot okoznak az ilyen eszközöknek. Ebből következik, hogy az egyszerűbb darabok, tehát mondjuk az Angry Birds, a Pocket Mine vagy a Candy Crush Saga is gond nélkül, simán, döcögés nélkül fut rajta. A böngésző segítségével gondtalan a szörfözgetés, ugyanis sebességében simán hozza egy asztali gép szintjét, ami ezeknél a dobozoknál vagy a tévébe integrált smart rendszereknél nagyon ritkán van így.

Médiaállományok

A készülék rendelkezik néhány előre telepített alkalmazással, amelyek képesek a képek, zeneszámok és videók kezelésére. Ezek viszont csak alapszintű applikációk, hiszen például az audiolejátszó nem támogatja a FLAC szabványt, az ID3 tagek is megfektetik, és lejátszási lista összeállítására sincs mód. Utóbbi a képeknél is problémát jelenthet, viszont legalább a formátumtámogatásra nem lehet egy rossz szót sem szólni. JPG mellett BMP, PNG és GIF kiterjesztésű állományokkal is boldogul, sőt az animgifek sem okoztak neki gondot. Viszont aki elmélyedne az EXIF adatokból kinyert információkban, tehát, hogy egy adott fotó milyen géppel, és milyen beállítások mellett készült, az csalódni fog.

A filmeknél már muszáj letölteni valamilyen normális szoftvert, például az MX Playert, mert az alapkiszerelésként a terméken található app amellett, hogy rettenetesen csúnya, még nehezen is kezelhető, az pedig már csak hab a tortán, hogy a tesztcsomagunkban található videók jó párszor megakadtak a lejátszás során. A már említett MX Player valamelyest javított a helyzeten, azonban a végeredmény még mindig nem tökéletes, mert ugyan a formátumtámogatással nincs gond, viszont az TS, a 3,8 Mpbs bitrátájú 1080p MKV és a Killa_sample is meg-megdöccent egyszer-kétszer.

A program a külső feliratokat hibátlanul kezeli, és az esetleges hangsávok közül is ki lehet választani a megfelelőt. A távirányító nyilainak nyomkodásával tízmásodperces időintervallumokat át lehet ugrálni, de egyéb módon nem nyúlhatunk bele a filmekbe, hiszen az erre szolgáló funkciógombok hiányoznak. Így marad az egérrel előcsalható virtuális kezelőfelület, ami viszont teljesen jól használható. A készülékre a fájlok eljuttathatóak USB porton keresztül csatlakoztatott külső merevlemezről vagy pendrive-ról, de akár az olvasóba helyzett microSD/SDHC kártyáról is. Ezen kívül képes a hálózaton található többi eszközön található tartalmak között is tallózni. A képek és zeneszámok ez utóbbi módon is probléma nélkül mennek, viszont a videóknál az állandó belassulás, akadás miatt ez az opció nemigen jöhet szóba.

Értékelés

32 500 forintos árával egyértelműen a drágább Android-alapú smart boxok közé tartozik az Evolveo Smart TV Box Q4, de ezt – legalábbis elméletileg – indokolja a szokásosnál erősebb hardver. Ez teljesítményén is meglátszik, legalábbis ami az alkalmazások futtatását illeti, hiszen még a komplex, konkurens modelleket rendszerint megizzasztó 3D játékok sem okoztak neki problémát.

A stabil és sebes működésért dicséret jár, az elhibázott távirányítóért viszont már nem. Ezt a bakit feledtethették volna egy jól sikerült, mobil eszközökre szánt, távvezérlőt kiváltó alkalmazással, azonban ez hiányzik, így marad az USB-re csatlakoztatott egér és billentyűzet. Ezzel alapvetően még nincs baj, viszont ez értelemszerűen megdobja a költségeket, főleg ha valaki vezeték nélküli megoldás mellett teszi le a voksát.

A dizájn teljesen átlagos, mint ahogy a méret is, de ez egyben azt is jelenti, hogy viszonylag egyszerűen hordozható eszközről van szó. A médialejátszó funkció, ami egy smart box elsődleges funkciója, sajnos nem tökéletes, hiszen egyes nagyfelbontású fájloknál megfigyelhető volt olykor némi döcögés, viszont a formátumtámogatás terén nincs panaszunk.

Az Evolveo Smart TV Box Q4 androidos smart boxot az Evolveo magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés