Vélemény: mi a baj a smart rendszerekkel?

Mi a gond a smart rendszerekkel?

2008-2009 körül bukkantak fel az első olyan televíziók, amelyek már módot adtak egy-két előre telepített, egyszerűbb internetes alkalmazás futtatására. Annak ellenére innen számíthatjuk a smart rendszerek, szolgáltatások megszületését, hogy akkoriban még nem így hívták ezeket. Néhány évvel később a Samsung kezdte el használni ezt az elnevezést, és ez a fogás olyan jól bejött, hogy igen rövid időn belül a többi piaci résztvevő átvette ezt a termékígéretként is használható, marketingkommunikációs eszközzé vált terminust.

Manapság már rengeteg gyártó készülékeiben, televíziókban, asztali médialejátszókban, pendriveszerű HDMI stickekben, házimoziszettekben, hangprojektorokban megtalálhatóak az okostévés megoldások, azonban ezeket még mindig komoly kritikák érik. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a smart rendszerek egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem lettek vásárlási döntést különösebben befolyásoló tényezők, ami számos okra vezethető vissza.

Hirdetés

Nem is tudjuk, hogy pontosan mi az...

Például arra, hogy nincs egy egységes szabvány vagy definíció arra, hogy pontosan mit is neveznek vagy nevezhetnek a gyártók smart vagy okostévés rendszernek, ennek következtében az egyes cégek által, ugyanazon név alatt futó szolgáltatások teljesen eltérőek lehetnek. Amíg például a Samsung vagy az LG a készülék teljes vezérlését lefedő komplex szisztémává gyúrta saját smart rendszerét, addig ez a Philips vagy a Sharp esetében továbbra is pusztán az applikációk letöltésére és futtatására korlátozódik, ami számos félreértésre adhat okot.

Elég csak arra gondolni, hogy ha valaki látja a tévében az egyik koreai gyártó okostévé-hirdetését, de a boltban már a Sharpot veszi meg, amelynek a dobozán vagy a káváján szintén ott a "smart" felirat, akkor joggal érezheti magát becsapva. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy például a Panasonic egy teljesen egyedi, interaktív smart felületettel állt elő, amely aztán pláne különbözik mindenki másétól. A helyzetet tovább bonyolítják az Android-alapú eszközök, amelyek a telefonoknál, tableteknél már bevált operációs rendszert próbálják átültetni több-kevesebb sikerrel  a szórakoztatóelektronika univerzumába. Ezek után vásárló és kereskedő legyen a talpán, amely átlátja a teljes kínálatot, és a felmerülő fogyasztói igényekre képes a legmegfelelőbb megoldást megtalálni.

Idegesítő hibák

Sajnos a smart eszközök többségébe költségtakarékossági okokból elég gyenge hardvert építenek (a tévéknél, Blu-ray eszközöknél a pontos specifikációkat nem is árulják el, de a teljesítmény önmagáért beszél), ami jelentősen ront az élvezeti értéken. Ennek köszönhetően ugyanis a applikációk betöltése, elindítása tovább tart, mint amit egy számítógépen vagy mobil eszközön megszokott a felhasználó, a több másodperces várakozást pedig ma már nagyon nehezen tolerálják az emberek. Hiába kínálgatja magát a beépített böngésző, ha a sebesség miatt a szörfözés egy kínszenvedés.

Ráadásul jó pár gyártó rendszere egyszerűen nem elég stabil, és két-három leállás, fagyás után nagyon valószínű, hogy soha többé rá sem fogunk nézni többet. Egy lassú, totális leállást, ki-/bekapcsolást kikényszerítő rendszer pillanatok alatt őrjöngő, vérszomjas vadállatot varázsolna még magából Buddhából is. A piaci résztvevők egyébként láthatóan törekszenek arra, hogy a sebességen javítsanak, de a kétmagos processzorok az esetek túlnyomó többségében nem hoztak óriási pozitív változást. Nem véletlen, hogy a 2014-es top televíziók egy részébe már négymagos processzorokat és a korábbinál több memóriát építenek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés