Hirdetés

Dell Inspiron 15 három változatban

Külcsín

Alaposan átszervezte – mondhatni rendberakta – notebookkínálatát a Dell. A vállalati szférát célzó Latitude-okat még tavasszal bemutattuk, most pedig az otthoni felhasználásra szánt – úgynevezett konzumer –, Inspiron termékvonalat nézzük meg közelebbről, melynek hazai kínálata néhány hónapja vált teljessé. Három sorozat tartozik ide: a belépőszintű 3000-es, a közepes 5000-es és a csúcs 7000-es; fölöttük továbbra is megtartották az elit XPS és a gamereket célzó Alienware családot. Mind a három Inspiron sorozatba különböző méretű modellek tartoznak, melyek közül a legelterjedtebb 15,6 hüvelykeseket vettük célba, vagyis azt Inspiron 15 3000-et, az Inspiron 15 5000-et és az Inspiron 15 7000-et vizsgáltuk meg.

Alaposan átdolgozták a korábbi modellek egységes, lekerekített formavilágát, az új 3000-est és 5000-est markáns élek határolják, ezért a megszokottnál valamivel nagyobbnak tűnnek, pedig nem terebélyesebbek a többi 15,6 hüvelykesnél. Az Inspiron 15 3000-ről lerí, hogy nagyon alapmodellről van szó, aminek legegyszerűbb változata alig drágább százezer forintnál. Gépháza egyszerű, fekete műanyagból készült, ami szerencsére csak az oldalain fényes, fedele és belseje a szennyeződésnek jobban ellenálló, matt felületű. Egyetlen látványelemmel igyekeztek feldobni a tervezők: fekete tesztpéldányunk mellett ezüstszürke és kék fedelű változat is kapható belőle.


Dell Inspiron 15 3000

Kék színt vetettek be a sokkal komolyabb megjelenésű Inspiron 15 5000-nél is, itt viszont a fedél már fémből készült. A szálcsiszolt alumíniumbetét sokkal mutatósabb, a mi ezüstszürke modellünk nem volt különösebben érzékeny a szennyeződésekre. Az oldalfalak itt is teljesen egyenesek, de az élek már lágyabbak, alul pedig további ezüstszürke betétek törik meg őket, melyek viszont már nem fémből, hanem műanyagból készültek. Az alapmodellénél jellegzetesebb, egybeszabott lett a zsanér, a háromezresnél vékonyabb gépházról pedig eltűnt a szellőzőnyílás és az optikai meghajtó is.


Dell Inspiron 15 5000

A csúcs Inspiron 15 7000 nagyon hasonlít a korábbi XPS 15-re, melyet jó másfél évvel ezelőtt teszteltünk, az pedig nagyon hasonlít a MacBook Próra, tehát a hétezres formavilága is ismerős lehet, bár fedele vaskosabb az almás gépekénél, és nem mellesleg alig kétszázezer forint fölött indul az ára. A mutatós laptop háza a műanyag fenéklemez kivételével fémből készült, élei mentén pedig rafinált krómcsík fut körbe, amit megtalálunk a többi részlethez hasonlóan ezüstszürke billentyűzet és touchpad körül is. Egyedül az üveglappal takart kijelző kerete fekete. A zsanért az Inspiron 15 5000-hez hasonlóan egybeszabták, mögé rejtették a hűtés szellőzőnyílását, optikai meghajtó pedig nincs a mindössze 22,5 milliméter vastag gépházban.


Dell Inspiron 15 7000

Belbecs

Nem csak látszatra, hanem fogásra, érintésre is olcsónak tűnik az Inspiron 15 3000. Fedele határozottan rugózik, bár ez jellemző minden konkurensére. Zsanérja sem éppen világbajnok, de kategóriájában a jobbak közé sorolható. Csatlakozókínálata átlagosan rendben van, a háromból csak egyetlen USB kapuja gyors, 3.0-s, monitorkimentből csak HDMI-t kapunk, a hang ki- és bemenetet mai szokás szerint összevonták. Sajnos tovább él az a Dell átok, hogy 2014-ben is csak 10/100 Mbps-os Ethernet adaptert építenek be, amit sebességben már a Wi-Fi és lassan a mobilnet is leelőz.


Alulról: Dell Inspiron 15 3000, 15 5000 és 15 7000

A gépház aljából a valaha nálunk járt legkönnyebb négycellás akkumulátort pattintottuk ki, de legalább könnyen cserélhető, és 41 wattórás kapacitása nem olyan vészesen kevés, különösen a laptop takarékos Intel processzorát figyelembe véve. Az alsó, nagyobb szerviznyílás alatt viszont egy elképesztő hiányosságot találtunk: a 2,5 hüvelykes merevlemez és Wi-Fi adapternek helyet adó, feles mini PCI bővítő mellett csak egyetlen memóriamodulnak van hely. Sajnos mese nincs, ez az összes RAM-beépítési lehetőség, nincs alaplapra forrasztott másik modul, így egyetlen memóriacsatornára vagyunk kárhoztatva, ami szerintünk legalább annyira ciki, mint a 10/100 Mbps-os Ethernet.


Dell Inspiron 15 3000 alja

Megjelenésre, fogásra jóval igényesebb darab a Dell Inspiron 15 5000, persze drágább is. Jót tett a fedél merevségének a fémburkolat, a gépház általánosan masszívabbnak tűnik annak ellenére is, hogy a kistestvérhez hasonlóan azért itt is a műanyag dominál. Nekünk a vonalvezetés is jobban tetszett, a zsanér pedig nem csak látszatra, hanem működésre is masszívabb. Csatlakozók terén viszont nincs fejlődés, ezúttal is csak az egyik USB port 3.0-s, az Ethernet adapter pedig 10/100 Mbps-os csiga.


Alulról: Dell Inspiron 15 3000, 15 5000 és 15 7000

Két csavar kioldása után eltávolítható az Inspiron 15 5000 fenéklemezének jelentős része, így nem csak a cserélhető hardverelemekhez és akkumulátorhoz, hanem tisztítás céljából a hűtéshez is hozzáférhetünk. Szerencsére itt már két memóriamodulnak van hely, azt viszont szomorúan konstatáltuk, hogy mSATA vagy M.2 SSD-ben nem gondolkodtak a Dellnél. Az akkumulátor ezúttal sem túl nagy, 43 wattórás, ami nagyjából 10%-kal marad el a 15,6 hüvelykes notebookoknál megszokottól.


Dell Inspiron 15 5000 alja

Tán mondani sem kell, hogy az Inspiron trió legigényesebb darabja a 15 7000. Itt már tényleg felsőkategóriás modellről van szó, a burkolat kialakítása és a gépház merevsége elsőrangú, a zsanér pedig pengén tarja a kijelzőt. Javult a csatlakozókínálat is, mind a négy USB aljzat gyors 3.0-s, az Ethernet adapter pedig itt végre már gigabites.


Dell Inspiron 15 7000 alja

Ezúttal sem kellett sok csavarral bajlódunk, hogy a fenéklemezen keresztül a belsőhöz férjünk. Ügyes megoldás, hogy az Inspiron 15 5000 aljához hasonlóan a hétezresnek is teljes szélességében vannak gumilábai, így keskenyebb hűtőpadra helyezve vagy ölbe véve is stabilan megáll. Az ajtó mögött ezúttal is hozzáfértünk minden cserélhető hardverelemhez, a hűtéshez és az akkumulátorhoz is. Sajnos még ennél a felsőkategóriás modellnél sem gondoltak az mSATA vagy M.2 SSD-re, de legalább kapható flash tárolóval gyorsított SSHD háttértárral is. Szerencsétlen részlet, hogy az egyébként elég fejlett, ac-s Wi-Fi modul antennáit a magas frekvencián járó processzor körül vezették el, ami zavaró hatással lehet az adatátvitelre. A normális méretű, 58 wattórás akkumulátorért viszont dicséret jár, még akkor is, ha jó eséllyel ez a komponens okolható a vékony gép viszonylag magas, 2,6 kilogrammos súlyáért.

Konfigurációk

Mivel a Dell a most tárgyalt három Inspiron családdal fedi le az otthoni felhasználásra szánt notebookpiac jelentős részét, a 3000-es, 5000-es és 7000-es sorozat is sokféle konfigurációban kapható. Közös pontjuk az alacsony fogyasztású, Haswell architektúrás Intel processzor. Az alap Inspiron 15 3000 a szerényebb Celeron, Pentium és Core i3 mellett Core i5-tel, sőt Core i7-tel is kapható, a 15 5000 pedig a Core i5-nél veszi fel a stafétabotot, továbbá Core i7-tel is szerelik. Mivel az Inspiron 15 7000 egy kicsivel korábban érkezett, abba egy pici lépcsővel szerényebb Core i5 és i7 kerül, mint az ötezresbe. Memóriából a legegyszerűbb modellbe egy, a nagyobbakba kettő szerelhető, a gyári konfiguráció rendszerint egy modulban 4 GB vagy 8 GB, amit az 5000-es és 7000-es családnál könnyen lehet bővíteni.

Termék megnevezése Dell Inspiron 15 3000
tesztelt modell: 3542
Dell Inspiron 15 5000
tesztelt modell: 5547
Dell Inspiron 15 7000
tesztelt modell: 7537
Processzor Intel Celeron 2957U
Intel Pentium 3558U
Intel Core i3-4030U
Intel Core i5-4210U
Intel Core i7-4510U
Intel Core i5-4210U
Intel Core i7-4510U
Intel Core i5-4200U
Intel Core i7-4500U
Memória 4 GB vagy 8 GB DDR3L (egy foglalat) 4 GB vagy 8 GB DDR3L (két foglalat) 4 GB, 8 GB vagy 16 GB DDR3L (két foglalat)
Kijelző 15,6"-os 1366x768 pixeles TN+film panel,
15,6"-os 1366x768 pixeles TN+film érintőpanel
15,6"-os 1366x768 pixeles TN+film panel,
15,6"-os 1366x768 pixeles TN+film érintőpanel,
15,6"-os 1920x1080 pixeles IPS érintőpanel
15,6"-os 1366x768 pixeles TN+film panel,
15,6"-os 1366x768 pixeles TN+film érintőpanel,
15,6"-os 1920x1080 pixeles IPS érintőpanel
Grafika Intel HD Graphics – integrált,
Intel HD Graphics 4400 – integrált,
GeForce 820M – különálló,
GeForce 840M – különálló
Intel HD Graphics 4400 – integrált,
AMD Radeon R7 M265 – különálló
Intel HD Graphics 4400 – integrált,
GeForce GT 750M – különálló
Hang Realtek ALC255 Realtek ALC255 Realtek ALC283
Merevlemez 500/1000 GB HDD – SATA 3.0 500/1000 GB HDD – SATA 3.0 500/1000 GB HDD – SATA 3.0
Optikai meghajtó van nincs nincs
Kommunikáció Dell N170x IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi, Realtek 10/100 Ethernet, Bluetooth 4.0 Dell N170x IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi vagy Intel IEEE 802.11b/g/n/ac Wi-Fi, Realtek 10/100 Ethernet, Bluetooth 4.0 Intel 7260 IEEE 802.11b/g/n/ac Wi-Fi, Realtek Gigabit Ethernet, Bluetooth 4.0
Interfészek - 1 db USB 3.0,
- 2 db USB 3.0,
- HDMI monitorkimenet,
- Ethernet,
- audio ki- és bemenet
- 1 db USB 3.0,
- 2 db USB 3.0,
- HDMI monitorkimenet,
- Ethernet,
- audio ki- és bemenet
- 4 db USB 3.0,
- HDMI monitorkimenet,
- Ethernet,
- audio ki- és bemenet
Extrák webkamera (720p), kártyaolvasó, fekete, szürke vagy kék fedél webkamera (720p), kártyaolvasó, kék vagy ezüst fémfedél, billentyűzetvilágítás (egyes modelleknél) webkamera (720p), kártyaolvasó, fémburkolat, billentyűzetvilágítás
Akkumulátor 4 cellás – 41 Wh 4 cellás belső – 43 Wh 4 cellás belső – 58 Wh
Méret 381,4 x 267,6 x 25,6/26,6 mm 380 x 259 x 22/24 mm 379,4 x 255 x 20,5/22,5 mm
Tömeg 2,4 kg 2,38 kg 2,6 kg
Operációs rendszer Ubuntu Linux 12.04 SP1
Windows 8.1
Ubuntu Linux 12.04 SP1
Windows 8.1
Ubuntu Linux 12.04 SP1
Windows 8.1
Gyártó honlapja www.dell.hu www.dell.hu www.dell.hu
Termék honlapja Inspiron 15 3000 Inspiron 15 5000 Inspiron 15 7000
Fogyasztói ár 108 290 forinttól 169 900 forinttól 210 900 forinttól
Garancia 3 év világgarancia 3 év világgarancia 3 év világgarancia

Merevlemezből 500 és 1000 GB-osat választhatunk, a Latitude 15 5000 és 7000 esetében a drágább összeállításoknál van 1000 GB-os SSHD, de 256 vagy 512 GB-os SSD-s verziót egyelőre még nem láttunk. Optikai meghajtója csak a legegyszerűbb háromezres sorozatnak van, ennek a komponensnek a kihagyása szerintünk indokolt 2014-ben, ugyanakkor az eSATA és M.2 SSD lehetőségének hiányát sokkal jobban fájlaljuk.

Hirdetés

Kijelzőből mindhárom Inspiron 15 családnál az 1366x768 pixeles, TN+film paneles az alap, ami létezik érintős verzióban is, igaz, ilyennel a hazai piacon nem nagyon találkozni. Szerencsére a komolyabb 5000-es és 7000-es sorozatnál van 1920x1080 pixeles IPS panel is, ez sokkal jobban illik hozzájuk. Kár, hogy az IPS paneles konfigurációkból kevés van a hazai piacon, tesztünk írásakor Inspiron 15 5000-et nem is találtunk vele, pedig korábban létezett ilyen verzió. Ahogyan processzorból, úgy grafikus kártyából is a legegyszerűbb Inspiron 15 3000 kínálja a legtöbb típust. A Celeron és Pentium mellé alap HD Graphics járt, a Core i lapkák mellett már olyan HD Graphics 4400 van, amivel alacsony felbontáson és grafikus részletességgel már játszani is lehet. A különálló GeForce 820M nem sokkal gyorsabb az integráltnál, a GeForce 840M viszont már egészen használható darab.


A Dell Inspiron 15 3000 nem csak alapszintű, hanem nagyon erős konfigurációval is kapható

Az Inspiron 15 5000 az integrált HD Graphics 4400 mellé Radeon R7 M265-öt kap, ami teljesítményben nagyjából félúton van a kistestvér 820M-es és 840M-es GeForce-a között. A processzoropciókhoz hasonlóan a csúcs Inspiron 15 7000 grafikus kártyában is egy kicsivel korábbi modellt kapott társainál. A benne dolgozó GeForce GT 750M alapvetően csak egy kicsivel gyorsabb a GeForce 840M-nél, de a Dell szerencsére az elég ritka, GDDR5 memóriás verziót építette be, amitől szárnyakat kap a GPU, így akár a GeForce GTX 660M sebességét is elérheti.


Kár, hogy a Dell Inspiron 15 5000-at nehéz beszerezni Full HD kijelzővel

Elvileg Wi-Fi modulban és akkumulátorban is van választási lehetőség az új Inspironoknál, de a hazai kínálatban fellelhető modellek alapján úgy tűnik, hogy ebben a 3000-es, 5000-es és 7000-es széria is fix, 41, 43, illetve 58 wattórás, áramforrásaik egymással nem kompatibilisek. A két alsóbb széria a Dell alapszintű, n-es Wi-Fi adapterével, a csúcs sorozat az Intel két adatfolyamos, ac-s Wi-Fi egységével érkezik, utóbbi elvi csúcssebessége 866 Mbps. Operációs rendszerből a korábbi Dell laptopokra jellemző, egészen jól használható Ubuntu Linux 12.04 az alap, de szinte minden konfiguráció kapható Windows 8.1-gyel is. Garancia terén is folytatja hagyományait a Dell, az Inspironokra három év szerviz világgarancia vonatkozik, ami az olcsó 3000-es kategóriájában egyedülálló, de feljebb is elég ritka.


Sajnos még a Dell Inspiron 15 7000-be sem szerelhető mSATA vagy M.2 SSD

Vételárban mind a három Inspiron családnál óriási a szórás, hiszen nagyon sokféle konfiguráció kapható belőlük. Az Inspiron 15 3000 spártai alapmodellje alig drágább százezer forintnál, de Core i7-tel, külön grafikus kártyával, Windows 8.1-gyel és további kiegészítőkkel bőven megduplázható ez az összeg. A közepes Inspiron 15 5000 nagyjából 170 000 forint környékén indít Core i5-tel és Radeonnal. Most éppen sehol sem kapható maximális kiszereléssel, de korábban láttuk Core i7-tel, Full HD monitorral, Windows 8.1-gyel és egyéb extrákkal 290 000 forint környékén is. A csúcs Inspiron 15 7000 ára 220 000 forint körül kezdődik Core i5-tel, a Core i7-es, Full HD monitoros, gyors merevlemezes összeállítás viszont már Linux operációs rendszerrel is több mint 330 000 forintot kóstál.

Teljesítmény

Három különböző Core i processzorral érkeztek hozzánk az új Inspironok, a legszerényebb 3000-es Core i3-4030U-val, a közepes 5000-es Core i5-4210U-val, a legkomolyabb 7000-es pedig Core i7-4500U-val. A legutolsó kivételével egy memóriacsatornát használtak, és mindegyikben hagyományos merevlemez dolgozott, a két kisebben 500 GB-os Seagate, a legnagyobban 1 TB-os Toshiba.

Processzor megnevezése Inspiron 15 3000
Core i3-4030U
Inspiron 15 5000
Core i5-4210U
Inspiron 15 7000
Core i7-4500U
CPU órajele 1,9 GHz 1,70/2,70 GHz 1,80/3,00 GHz
Magok/szálak száma 2/4 2/4 2/4
Gyorsítótár 3 MB L2 cache 3 MB L2 cache 4 MB L2 cache
AIDA64 v4.50 – CPU Queen 13 561 17 130 19 289
AIDA64 v4.50 – CPU PhotoWorxx 6754 7016 11 074
AIDA64 v4.50 – CPU Zlib (kB/s) 82,3 104,2 117,2
AIDA64 v4.50 – CPU AES 4301 5438 6118
AIDA64 v4.50 – CPU Hash (MB/s) 970 1226 1378
AIDA64 v4.50 – FPU VP8 2054 2650 2861
AIDA64 v4.50 – FPU Julia 7515 9491 8843
AIDA64 v4.50 – FPU Mandel 4024 4504 4533
AIDA64 v4.50 – FPU SinJulia 1209 1527 1717
Renderelés – Cinebench 10 1 CPU 3638 5243 5876
Renderelés – Cinebench 10 x CPU 8123 10 403 10 889
Tömörítés – 7-zip benchmark (MIPS) 5809 7183 8258
Kitömörítés – 7-zip benchmark (MISP) 5943 7527 8468
Videókonvertálás – AGknot 2.55 (s) 77 62 60
Memóriatesztek – AIDA64 4 GB DDR3L-1600 4 GB DDR3L-1600 4+4 GB DDR3L-1600
AIDA64 v4.50 olvasás (MB/s) 11 939 11 875 20 627
AIDA64 v4.50 írás (MB/s) 11 928 11 977 23 787
AIDA64 v4.50 másolás (MB/s) 11 588 11 445 21 251
AIDA64 v4.50 késleltetés (ns) 71,5 73,9 68,9

A fenti szintetikus és félszintetikus tesztek szépen megmutatják az egyes CPU-k közti különbséget, ami nagyjából meg is felel órajelbeli viszonyuknak. A legfeljebb 1,9 GHz-en járó Core i3 kimutathatóan le van maradva a Turbo Boost révén sokkal magasabbra felpörgő i5 és i7 mögött, de a két nagyobb Intel lapka között már nem túl nagy a differencia. Az AIDA64 PhotoWorxx résztesztjében tapasztalható nagyobb eltérést az i7-es mellett dolgozó kétcsatornás memória okozza.


Dell Inspiron 15 3000 – 15 5000 – 15 7000

Gyakorlati felhasználásban még kisebbek voltak a különbségek az egyes Inspironok között. Internetezés, multimédiás tartalmak élvezete, egyszerűbb irodai feladatok elvégzése közben bajos lett volna megmondani, hogy éppen melyik processzort hajtjuk, ha egyforma külsejű notebookokba kerültek volna. Azt viszont nagyon jól éreztük, hogy SSD-vel támogatva még egy szerényebb Core 2 Duo processzoros rendszer is fürgébben reagál akár a Core i7-esnél is, kár, hogy a Dell még a csúcs Inspiron 15 7000-nél sem élt a flash-alapú tároló beépítésének lehetőségével. Ha nagyon akarjuk, az Inspiron 15 3000-nél betehetünk egy SSD-t az optikai meghajtó helyére.

Játéktesztek – 1366x768 HD Graphics 4400
4 + 4 GB rendszer RAM
Radeon R7 M265
2 GB DDR3 RAM
GeForce GT 750M
2 GB GDDR5 RAM
Far Cry 3 – DX11, közepes 27 36 57
Grid 2 – 2xMS, magas 27 34 58
Stalker – DX11 magas 32 41 96
Starcraft 2 – magas 43 39 43
Mass Effect 2 – maximális 59 59 60
Sniper Elite 2 – közepes 31 28 69

Ha nem túl nagyok az igényeink, akkor akár a HD Graphics 4400-as IGP-vel szerelt notebookokkal is eljátszhatunk, 1366x768 pixeles felbontás mellett, alacsony vagy akár közepes grafikai részletességet használva még az újabb játékokkal is elboldogul. Feltéve, hogy két memóriamodul van mellette, tehát kétcsatornás memóriakezelést használ. Az Inspiron 15 3000 egyetlen csatornájával viszont különálló grafikus alrendszerre lesz szükségünk, ha játszanánk. A benne dolgozó GeForce 820M viszont alig gyorsabb az Intel IGP-nél, illetve lassabb az Insiron 15 5000-ben fellelhető Radeon R7 M265-nél, ami szintén nem nevezhető fürge jószágnak. A GeForce 840M már sokkal jobb játékra, teljesítményben valahol a Radeon R7 M265 és a GDDR5 memóriájával igen csak fürge GeForce GT 750M között helyezkedik el nagyjából félúton. Azt viszont meg kell említeni, hogy a legmodernebb játékok 1920x1080 pixeles felbontásán futtatásához a GeForce GT 750M is kevés, így ezen a téren nem tudjuk majd maradéktalanul kihasználni a Full HD-s IPS kijelző képességeit.

Használat közben

Szabad szemmel vizsgálva és méréseink szerint is ugyanaz a TN+film kijelzőpanel lehetett a tesztre érkezett Inspiron 15 3000 és 15 5000 notebookokban. Az 1366x768 pixeles megoldás maximális fényereje mind a két esetben kicsivel 200 cd/m²- alatt maradt, 1 cd/m² körül minimális fényerővel pedig 200:1 körüli kontrasztarány jön ki. A betekintési szögek vízszintes irányban sem voltak valami fényesek, függőlegesen pedig szinte azonnal torzulni kezdtek a színek, tehát olcsó megoldásról van szó, ami szerintünk csak az alapmodellhez illik. Nagyságrendekkel jobbnak bizonyult az Inspiron 15 7000 Full HD felbontású IPS panelje. Itt 280 cd/m²- körüli maximumot és 1000:1 körüli kontrasztarányt kaptunk lényegesen jobb betekintési szögek mellett, ráadásul 95%-os sRGB színtérlefedéssel, így kalibrálás után akár színhelyes grafikai munkára is megfelelő ez a panel, feltéve, hogy elviseljük tükrös felületét.

A képernyő alatt elterülő billentyűzet is alapvetően azonosnak bizonyult az Inspiron 15 3000 és 15 5000 esetében. Mindkét modellnél ugyanolyan elrendezést és nagyon lapos, szigetes billentyűket kaptunk minimális nyomásúttal, az optimálisnál mégis puhább nyomásponttal. Az Inspiron 15 5000-nél viszont stabilabb alapon ül a klaviatúra, ráadásul vannak háttérvilágításos modellek is – tesztgépünk sajnos nem ilyen volt. Touchpadből lényegesen nagyobbat kapott a 15 5000-es, de sima felületük és integrált, korrektül járó gombjaik azonosak. Ízlés kérdése, de mi elfogadtunk volna hosszabb nyomásutat a gomboknál.

Nagyjából olyat, mint amilyet az Inspiron 15 7000 biztosít. Sokkal barátságosabbnak találtuk a billentyűzetét, gombjai kicsivel magasabbak és kerekebbek, azonos kiosztás mellett is jobb benyomást tett ránk, pontosabban tudtunk gépelni rajta, amiben szerepe lehet még stabil alapnak és jobb nyomáspontnak is. Itt már a kétszintű billentyűzetvilágítást is kipróbálhattuk, ami sötétben jó szolgálatot tesz, nem túl tolakodó. Az Inspiron 15 7000 nagyjából olyan touchpadet kapott, mint az ötezres sorozat, mérete, felülete és gombjainak működése is rendben van.

Hangzásban is hasonló volt a két kisebb Inspiron 15-ös, de ezúttal középkategóriába illő produkciót kaptunk a 3000-es és 5000-es szériától is. A Dell csúcsmodelljei korábban is nagyon jól szóltak már, örömmel tapasztaltuk, hogy a MaxxAudio nyújtotta extra hangzás megérkezett alacsonyabb szintre is. Annak ellenére, hogy a notebookok hangszóróit előre tették, kifejezetten jól szólnak, a fülhallgatókimeneten át pedig még jobban. A csúcs Inspiron 15 7000 viszont zsebre rakta kisebb társait, szerintünk notebookra nem is kell jobb hangzás, mint amit biztosított annak ellenére, hogy csak két, előre helyezett hangszórója van. Kiváló a térérzet, és még basszusokat is kapunk!

Hűtés, akkumulátor

Mindhárom Dell notebookba alacsony fogyasztású Intel processzor került, ami nem termel túl nagy hőt, de a komolyabb konfigurációknál a hűtésnek meg kell birkóznia a különálló grafikus kártyával is, mely a központi egységnél többet fogyaszt, így jobban is melegszik. Méréseinket 24 °C-os szobahőmérséklet mellett végeztük, az Inspiron 15 3000-ben csak a Core i3-4030U processzor dolgozott, az Inspiron 15 5000-ben a Core i5-4210U mellett Radeon R7 M265, az Inspiron 15 7000-ben pedig a Core i7-4500U mellett GeForce GT 750M tevékenykedett.

Hőmérséklet és zajszint
24 °C-os környezetben
Inspiron 15 3000 Inspiron 15 5000 Inspiron 15 7000
CPU nyugalomban 44 °C 49 °C 45 °C
HDD nyugalomban 34 °C 32 °C 33 °C
Billentyűzet nyugalomban 31 °C 31 °C 30 °C
Fenéklemez nyugalomban 32 °C 33 °C 31 °C
Zajszint nyugalomban 20 dB alatt 20 dB alatt 20 dB alatt
CPU terhelve 59 °C 65 °C 62 °C
HDD terhelve 41 °C 39 °C 39 °C
Billentyűzet terhelve 33 °C 39 °C 35 °C
Fenéklemez terhelve 44 °C 40 °C 38 °C
Zajszint terhelve 20 dB alatt 32 dB 26 dB

Összességében a legkisebb Inspiron jött ki a legjobban a hűtési tesztekből, de ezen IGP-s mivolta miatt nem is kell csodálkozni. Hűtése még félórányi komoly terhelés után sem hangosodott 20 dB fölé, a legkomolyabb zaj, ami kijött belőle, az a merevlemez fejmozgásának percegése volt. Eközben fenéklemeze azért 44 °C-ig melegedett, ami ölbe véve már kellemetlen lehet, de asztalon tartva nem zavaró, billentyűzete pedig csak 33 °C-ig langyosodott. Valószínűleg egy GeFoce 840M-mel a fedélzeten jobban melegedett volna a laptop.

Az Inspiron 15 5000-ben már a grafikus kártya hűtését is meg kellett oldani, így teljes terhelésen erős, 32 dB-es zajszintet produkált, burkolata pedig több pontján 40 °C köré melegedett. Intenzív játékkal még magasabbra futottak fel ezek az értékek, a hűtés zsanér által részben blokkolt kivezető nyílásának közelében 48 °C-ot mértünk, a processzor a korábbi 65-ről 85 °C-ra melegedett, a hűtés pedig 35 dB-re zajosodott. Ekkor már a jellemzően 2,3-2,4 GHz-es Tubo Boost CPU frekvenciának is búcsút kellett mondanunk, csak az alap 1,7 GHz maradt, de thermal throttlingra (tehát még alacsonyabb CPU-órajelre) utaló jelet nem tapasztaltunk.

Nyugalmi állapotban és a CPU terhelése közben is nagyon szépen viselkedett az Inspiron 15 7000. Gépháza nem melegedett számottevően, a processzor órajele is csak 50 percnyi folyamatos hajtás után vette el a Turbo Boost órajelet, miközben a hűtés kellemesnek mondható, 26 dB-en duruzsolt. Amikor viszont beizzítottuk a GeForce GT 750M-et is, akkor megmutatta a laptop a másik arcát. A hűtés pár percen belül 32 dB-re zajosodott, ami már csak átlagos eredmény, a processzor pedig a korábbi 62-ről 71 °C-ig melegedett, majd kisvártatva eltűnt a Turbo Boost, sőt a CPU órajel 1-1,4 GHz közé esett le (thermal throttling). Némi kutakodás után kiderült, hogy a Dellnél elég agresszíven visszavették a CPU energiagazdálkodását, amit az Intel segédprogramjával a CPU alapértelmezett szintjére tettünk vissza. Ekkor már csak az 1,8 GHz-es alapórajelére esett vissza a CPU, de 76 °C-ig melegedett, a hűtés pedig 34 dB-re hangosodott. Ilyen beállítás mellett félórányi terhelés után a billentyűzeten 40, a fenéklemezen 45 °C-os maximumot mértünk, ami még elfogadható érték – nem igazán értjük, miért húzta be a Dell ennyire a kéziféket.

Várható volt, hogy akkumulátoros üzemidőben az Inspiron 15 7000 lesz a nyerő, hiszen annak van a legnagyobb, 58 wattórás akkumulátora, ami alaposan túltesz az Inspiron 15 3000, illetve Inspiron 15 5000 kisebb, 41 és 43 wattórás megoldásán. Nyugalomban több mint 13 órát ment egyetlen töltéssel, de a kisebb modellek tíz óra körüli ideje is szép. Videólejátszásban hasonlóak voltak a viszonyok, az Inspiron 15 7000 nyert tisztes, több mint nyolcórás eredménnyel, a kisebbek majdnem hat órát bírtak. Teljes terhelésen az erős grafikus kártya miatt megfordult a helyzet, az IGP-s Inspiron 15 3000 nyert kétórás idővel, a nagyobbak körülbelül másfél órát tudtak felmutatni.

Értékelés

Mai tesztalanyainkat célszerű egymástól elkülönítve értékelni, hiszen más-más kategóriába tartoznak. Az Inspiron 15 3000 egy igazi alapmodell, melynek legnagyobb erőssége a hároméves garancia, ennyit versenytársai közül senki sem kínál. Hardvere nem különösebben érdekes, ilyet más gyártótól is kaphatunk, a gépház, a beviteli eszközök és a kijelző minősége pedig hozza az alsó szinten elvárhatót, átlagosan gyenge, de nem borzasztó. Hangzás terén egy kövér plusz jár a gépnek, amit azonnal követ is egy mínusz az egyetlen memóriamodulért és még egy a mindössze 10/100 Mbps-os Ethernet miatt. Nagy-nagy kár, hogy a játékhoz is bőven elég erős GeForce 840M-et csak Core i7 processzorral párosítva kínálják a hazai piacon 185 000 forint körüli áron, a GeForce 820M pedig alig jobb az Intel IGP-nél. Így aztán csak az olcsóbb, IGP-s modellek tetszettek nekünk a hosszú garancia miatt.

Hármasunkból talán a legnehezebb helyzetben a közepes Inspiron 15 5000 van, melyet alulról és felülről is erős saját konkurencia szorít. Pozitívumként itt is a hároméves garanciát kell kiemelni, a gépház lényegesen jobb, igényesebb, mint a kisebb modellnél, más márkák hasonló gépeivel lazán felveszi a versenyt. Billentyűzete viszont elég szerény, az alap monitor sem valami remek, a nagyobb felbontású IPS panellel pedig lényegében beszerezhetetlen. Plusz pontot érdemel még a  jó hangzás, viszont a 10/100-as Ethenet modul és az SSD-s bővíthetőség hiánya fájó, grafikus kártyából pedig alkalmazhattak volna valami erősebbet. Alaposan átböngészve a hasonló árú versenytársakat arra jutottunk, hogy a Dell Inspiron 15 5000 hiányosságai ellenére egy egész jó csomag, ezért megérdemel egy tetszett díjat – aki a középkategóriában keres magának laptopot, ne hagyja ezt a sorozatot figyelmen kívül!

Érdekes helyzetben van a Dell legkomolyabb Inspironja, a 15 7000, mert árazása lényegében két kategórián nyúlik át. Aki beéri a várhatóan nem túl jó, 1366x768 pixeles kijelzővel, az kap egy tetszetős fémházban – és nem fémburkolatú műanyag házban – lévő, korrekt billentyűzetű, kiváló hangzású laptopot, amivel még játszani is lehet, és mindezért három év garancia mellett csak 220 000 forintot kell fizetnie. Persze az SSD-s bővíthetőség jó lenne, a hűtés huzamosabb játék mellett felhangosodik, a processzoron pedig célszerű lesz szoftveresen tekerni egy kicsit, hogy jobban pörögjön, de akkor is egy nagyon érdekes ajánlatot kapunk, amire ilyen külcsín mellett a konkurensek nem igazán tudnak válaszolni, így jár neki az ajánlott cím.

Ha viszont az Inspiron 15 7000 többi részletéhez illő, Full HD IPS paneles összeállítást nézzük háromszázezer forint környékén, akkor már olyan ellenfelekkel találja magát szemben a Dell, mint a szintén elit multimédiás, külső hangszórós Asus N550 vagy a gamer Asus G56-os, melyek még erősebb grafikus alrendszert és kiváló hűtést kínálnak hasonlóan jó minőségérzet, hangzás és beviteli eszközök mellett. Továbbá ott van a Lenovo új Y50 és korábbi IdeaPad Y510P modellje is, melyek erősebb hardver mellé adnak ugyancsak három év garanciát. Ezekkel a konkurensekkel szemben már nem érezzük olyan stabilnak az Inspiron 15 7000 helyzetét, így csak az olcsóbb konfigurációkat merjük tiszta szívvel ajánlani.

Dell Inspiron 15 3000 notebook
(csak az olcsóbb konfigurációk)
Dell Inspiron 15 5000 notebook
Dell Inspiron 15 7000 notebook
(csak az olcsóbb konfigurációk)

rudi

A Dell Inspiron 15 3000 és 15 5000 notebookokat az USAnotebook laptopmintabolt, a Dell Inspiron 15 7000 notebookot a Dell hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre,

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés