Hirdetés

CPU-VGA párválasztó a csúcskategóriában

Sok pénzért maximális teljesítmény – ez a cél

A processzorok és videokártyák ideális párosításához segítséget nyújtó tesztsorozatunk legújabb epizódjában – a korábbiaktól eltérően – kicsit jobban behatároltuk a letesztelt hardvereket, ugyanis elsősorban a tehetősebbek számára lényeges elemek kaptak benne szerepet. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az átlagosabb számítógépet használók nem veszik hasznát cikksorozatunk eme részének, hiszen a processzorokat két különböző órajelen hajtottuk, és becsempésztünk egy "gyengébb" videokártyát a szereplők közé, már ha a Radeon HD 4870-ről lehet ezt állítani (mindenesetre a 4870 teljesítménye közel áll a 4850-éhez). Ezúttal három processzortípust (Core 2 Quad, Core i7, valamint Phenom II X4) és négy videokártyát (Radeon HD 4870 és 4870 X2, illetve GeForce GTX 285 és 295) teszteltünk körbe, több okból is.

Hirdetés

Az előző részben az Intel négymagosai nem jutottak szerephez, mert egy korábbi, gyors szösszenetben arra a következtetésre jutottunk, hogy az akkoriban elérhető játékok nem voltak képesek profitálni a sok processzormagból, a Phenom első verzióját is csak azért képviseltettük, mert még nem lehetett belőle kapni kétmagos változatot, illetve kíváncsiak voltunk a K8 és a K10 közötti különbségekre. Azóta viszont kijött néhány új játék, a videokártyák csúcsszegmensében komoly előrelépés történt, és nem utolsósorban most már elérhető a Core i7 is.

Ez tehát azt jelenti, hogy azóta megváltozott a helyzet? Ezt egyelőre nem jelenthetjük ki, mindenesetre néhány újabb játék már képes kihasználni a négymagos processzorok rendelkezésére álló erőforrásait (legalábbis a teszteredmények erre utalnak), és csiszolódtak a videokártyákhoz kiadott meghajtóprogramok is. Tesztünk processzorai között érdekes csatának lehetünk majd szemtanúi, még ha ez nem is olyan egyértelmű, hiszen a processzortesztekből általában az derül ki, hogy a videokártya a lényeg, éppen ezért helyeztük a hangsúlyt most a legerősebb kártyákra, hogy a processzorok minden tartalékát ki tudjuk hajtani.

Első versenyzőnk a már mindenki számára ismerős Core 2 Quad Penryn alappal, azaz a 45 nm-es csíkszélességen készülő verziót vettük elő, melyben magpáronként 6 MB-nyi másodszintű gyorsítótár található (azaz összesen 12 MB). A Penryn nemcsak a nagyobb méretű cache-nek köszönhetően gyorsabb elődjénél, a Conroe-nál, hanem megnövelt számítási teljesítménye és gyorsabb memóriaelérése is hozzásegítette jó pár nyertes plecsnihez. A Core 2 Quad processzorbemutatóinkban rendszerint nagyon jól szerepel, amikor a játéktesztekre kerül a sor, mert a nagy méretű, gyors cache kevesebb memóriaműveletet tesz szükségessé, így a processzornak kevesebbet kell várakoznia a bejövő adatokra, tehát a videokártya kiszolgálásában is nyerő tud lenni. Legalábbis ez a helyzet, amikor CPU-limites vagy vegyes limites környezetben használjuk a rendszert. A CPU-tesztek eredményeiből arra a következtetésre jutottunk, hogy a Core 2 Quad számára a szűkös rendszerbusz nem jelent hátrányt, de ez vajon valóban így van-e? Erre csak olyan játékok adhatják meg a választ, melyek már ténylegesen leterhelik mind a négy processzormagot, illetve az azok között húzódó, adatok továbbítására használatos sínt. A Core 2 Quadot először 2,66 GHz-es órajelen teszteltük (Q9450-nek megfelelő beállítás), mert ez átlagosnak mondható a Quadok között. Ezután viszont 4 GHz-re emeltük az órajelet, ami már egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak, de a jobb Quadokból ez még nagy valószínűséggel előcsalogatható. A rendszerbusz órajele mindkét esetben 333 MHz volt, mert így az eredményekből egyértelműen következtethetünk arra, hogy ez a szűk keresztmetszet vagy sem.

Második jelöltünk a nemrégiben megjelent Core i7, amiről az a hír járja, hogy "lassú", ha a játékokról van szó, legalábbis a processzortesztek sokszor ezzel az eredménnyel zárulnak (a Core 2 Quad gyorsabb nála). Kíváncsian várjuk hát az eredményeket. A Core i7-ről architektúrális bemutatónkból kiderült, hogy egy jelentősen átalakított és felturbózott Core 2-es az alapja, számos erősséggel és – a játékok szempontjából – néhány hátránnyal. Előnynek tekinthetjük a QuickPath Interconnect meglétét, amivel az Intel a rendszerbuszt váltotta le, hiszen így az északi híd és a processzor között jelentősen megnőtt a sávszélesség. Előny a monolitikus felépítés, hiszen ezáltal az egyes processzormagok közti kommunikációt nem lassítja a rendszerbusz; és előnynek tekinthető az integrált memóriavezérlő is, hiszen minél közelebb van a memória a processzorhoz, annál gyorsabb lehet az adatok feldolgozása. Ugyanakkor az integrált memóriavezérlő csak arra elég, hogy ellensúlyozza a gyors, de kicsi másodszintű gyorsítótárakat, és a nagy, de lassabb harmadszintű gyorsítótárat. És itt van nekünk a Hyper-Threading technológia, ami valószínűleg nem zavar sok vizet a játékok szempontjából, de nem baj az, ha van, mert jelenlétében az aktuálisan kihasználatlan erőforrások más feladatokat képesek elvégezni, és ez akár zökkenőmentesebb játékélményt is biztosíthat. A Core i7-et a Quadhoz hasonlóan először 2,66 GHz-en teszteltük le (alapjában véve egy Core i7-920-ról van szó), majd próbát tettünk 3,8 GHz-en is, ennyire futotta ettől a példánytól (nem mintha kevés lenne, ennél rosszabb eredményre számítottunk). A szorzó mindkét esetben 20-as volt, az alapórajelet pedig 133 MHz-ről 190 MHz-re emeltük másodjára, ebben az állapotban a memória DDR3-1120-on ketyegett, csak így sikerült stabilizálni a rendszert.

A processzorokat felsorolásunkban utolsóként a Phenom II X4 képviseli, a nemrég megjelent típus gyorsan kedvelt lett, mert az AMD a visszafelé kompatibilis infrastruktúrával és a folyamatosan csökkenő árakkal sokak szemében vonzóbbá tette az Intel termékvonalánál. A Phenom II X4 lényegében egy felfrissített Phenomnak tekinthető, enyhén felpatchelt processzormagokkal, picit tuningolt memóriaeléréssel és jelentősen megnövelt harmadszintű gyorsítótárral. A kérdés csak az, hogy ez mire elég. Processzortesztjeinkben a Phenom nem szokott tündökölni, mert számítási teljesítménye eleve alacsonyabb, mint az Intel lapkáké, a gyorsítótárak tekintetében pedig szintén az Intel áll jobban. A Core 2 Quad jóval nagyobb L2-es cache-sel rendelkezik, a Core i7-ben pedig, bár kisebb méretű, de gyorsabb, és ott van mellette még az L3-as cache, ami az AMD L3-asát lekörözi sebességben. Ugyanakkor a Phenom mellett szól a monolitikus felépítés, a HyperTransport kapcsolat és az integrált memóriavezérlő (igaz, ezek már a Core i7-ben is jelen vannak). A Phenom II X4 a drágább processzorok között is az olcsóbbak közé tartozik, így elvárásaink is alacsonyabbak vele szemben, mint mondjuk a Core i7-tel; éppen ezért, ha képes lenne hozni a jóval drágább processzorokhoz közeli eredményt, az igencsak jó fényt vetne rá. A Phenom II X4-et először 2,8 GHz-en teszteltük (azaz a 920-as alapórajelén), majd a processzort 3,7 GHz-ig sikerült túlhajtani (processzortesztjeinkből ismerős lehet ez a példány). A túlhajtáshoz csak a szorzót emeltük meg, illetve az északi híd órajelét 1,8 GHz-ről 2 GHz-re, ami nem sok, de több, mint a semmi.

A videokártyák kiválasztásánál ezúttal nem a tesztjeink ajánlását vagy a vásárlási statisztikákat vettük alapul, csak szimplán a csúcsszegmensből szemezgettünk, onnan is két AMD-t és két NVIDIA-t vetettünk be. A sort a Radeon HD 4870-ese nyitja, ami a prémium kategória belépő modelljének tekinthető, az új GeForce GTX-eknél még lassabb, de minden korábbi csúcstartónál (8800 GTX és leszármazottai) gyorsabb. A GTX 260-nal pariban van, de mindkét gyártótól két-két terméket szerettünk volna letesztelni, ezért végül a Radeonra esett a választásunk. Annak ellenére, hogy a HD 4870 kapott szerepet a tesztben, a GTX 260-at is jó kártyának tartjuk, legutóbbi összevetésük lényegében döntetlent (némi GTX 260-as fölényt) mutatott, így csak az árcédula (és az egyik vagy másik cég iránti szimpátia) az, ami igazán döntő lehet a kérdésben. Feljebb lépve a GeForce GTX-ek második generációjának jeles képviselője, a GTX 285 található, ami a 280-astól alig-alig tér el, de az alacsonyabb csíkszélességen gyártott GPU lehetővé tette, hogy picit megemeljék az órajelet. A GTX 285 nem nagy durranás, ha azt vesszük alapul, hogy alig gyorsabb, mint a már korosodó GTX 280, mégis azt kell, hogy mondjuk, jelenleg ez a leggyorsabb egychipes videokártya (cserébe a legdrágább is).

A csúcsok csúcsán két videokártya trónol, nem igazán lehetne őket sorbaállítani, a Radeon HD 4870 X2 és a GeForce GTX 295 egyaránt két GPU-jának köszönheti félelmetes sebességét. A HD 4870 X2-esen elég egyértelmű, hogy két darab RV770-es mag található, míg a GTX 295-ön két darab GT200b trónol, de ezek nem teljes értékűek, ugyanis csak hét aktív ROP egységet találunk bennük, így a memóriavezérlő is megcsonkult kicsit (a várt 2048 MB helyett "csak" 1792 MB memória van a kártyán). A HD 4870 X2 a kedvelt, de akkoriban még újszerű, így nem annyira elterjedt HD 3870 X2 helyébe lépett, a GTX 295 pedig a kétes sikerű 9800 GX2-t váltotta le. A tesztben szerephez jutott videokártyák mindegyike az Asustól származik, és egytől egyig gyárilag túlhajtott verziókról van szó.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés