Sok nézőpont

Teljesen egyértelmű, hogy ha egy videojáték nem a tényleges játékmenetre, az élvezetes kihívásokra vagy a jól kidolgozott mechanikákra épít, valahol máshol kell bizonyítania. Ez a „más” lehet bármi, de ha egy játék semmi egyedit nem képes letenni az asztalra, az egész biztosan nem lesz képes tömegeket megfogni. Ez tökéletesen megfigyelhető például a visual novelek világában: ha története és világa nem olyan mély, mint a House in Fata Morganában felfedezhető háttér, ha szereplői nem olyan csodaszépen hétköznapi lányok, mint a Doki Doki Literature Panic hölgyei, ha humora nem olyan fanyar, mint a 428: Shibuya Scramble-é, akkor csak egy szűk közönség fog tapsolni a következő romantikus gimnáziumi mesének. Az egy fokozattal több interakciót nyújtó, sétaszimulátornak nevezett műfaj is hasonló nehézségekkel küzd: mivel nyilván nem élhetnek a kalandjátékok megoldásaival, így valami mással kell előállniuk, ha fenn akarják tartani a játékos figyelmét. A Two Falls esetében ez egy videojátékokban ritkán látott időszak és helyszín ügyes bemutatása: a játék története a mai Kanada XVII. századi francia gyarmatosításának időszakában játszódik.

1665-ben járunk tehát, amikor Québec falai már csaknem 60 éve állnak, de ezen kívül Új Franciaország, ahogy akkoriban az európaiak hívták a vidéket, még nagyrészt az őslakosok területe és a szinte érintetlen ősvadon világa volt. E korszak egyik bizarr jelenségét a szegény hajadonokkal, valamint fiatal özvegyekkel teli hajók jelentették, amelyek a gyarmatosítók erősen nőhiányos világát voltak hivatottak megédesíteni. Az első karakter, akit a Two Falls során irányítani fogunk, egy Jeanne nevű, mélyen vallásos árva leány, aki pont egy ilyen értékes rakományt szállító hajó, az Intrepid zátonyra futását követően ér partot a számára veszélyesnek, mi több, néha egyenesen ellenségesnek tűnő „kanadai” vadon szélén. Mint igen hamar kiderül, egy aranyos kutyán kívül Jeanne az egyetlen túlélő, de hősnőnk biztos benne, hogy ez csak átmeneti állapot, hiszen az éjszaka fagyosnak ígérkezik, az erdőből pedig farkasok hangja hallatszódik.

[+]

Napnyugta után azonban nem valami ragadozó bukkan elő a fák közül, hanem egy mosdatlan és szőrös francia erdőjáró, egyike azon fura alakoknak, akik ekkortájt magányosan kalandoztak a korai francia városok és az őslakosok települései között. Szőrmevadászatból éltek és megtanulták a helyi nyelveket, feltérképezték a tájat, de nem feltétlenül vettek részt a szervezett gyarmatosításban – sőt, nem egyszer végül valamelyik törzsnél telepedtek le. A fák közül Jeanne nagy rémületére előbaktató Pierre még nem tart itt: neki bőven megfelel, ha folyamatosan beszélgetni akaró társak nélkül, mélységes nyugalomban járhatja a vadont. Ez az álom természetesen azonnal szertefoszlik, amint Jeanne érvek tucatjait felhasználva csak rábeszéli arra, hogy kísérje el őt Québec városába – vagy legalább egy ahhoz közeli kereskedőállomáshoz.

[+]

Ahogy a megmenekülését talán túl hamar ünneplő Jeanne és a morgolódó Pierre (no meg Kapitány, a derék kutya) megkezdik útjukat nyugat felé, úgy váltunk át a Two Falls másik irányítható karakterére, Maïkanra, a fiatal innu vadászra. Ő dédapja utasítására kelt útnak: az idős gyógyító szerint egy télszellem megharagudott a világra, és ha nem engesztelik ki, az számtalan innu halálát fogja okozni. Maïkan hamar talál is egy potenciálisan szellemdühítő okot: fehér vadászok brutálisan megkínoztak és megnyúztak egy különleges, fehér farkast, így ő elkezdi követni a nyomokat – a nyomokat, amelyek hamarosan a hajótöréshez vezetnek.

[+]

A Two Falls hét fejezete Jeanne és Maïkan hosszú utazását meséli el – ha nem is Québec-be, de az egy jezsuita pap által vezetett Lalemant-Brébeuf kereskedőállomásra. Augusztin atya, valamint a franciákkal együttműködő, a wendat törzsből származó Tehonwastasta a történet igen fontos szereplőivé lépnek elő, és kulcsfontosságú szerepet kapnak abban is, hogy egy kicsit jobban megismerjük ezt a ritkán felemlegetett világot. Számomra sokkal inkább ebben rejlett a Two Falls varázsa: abban, ahogy Pierre és Maïkan vicces történeteket cserélnek, ahogy Jeanne egyre inkább megbarátkozik ezzel a számára teljesen ismeretlen erdőséggel, és ahogy az innu és a wendat karaktereken keresztül megismerjük a gyarmatosítás egyik legaljasabb hozományát, a kulturális megsemmisítést. Egy kicsit érthetővé válik az irokézek lehető legbrutálisabb fegyveres ellenállása, az európai betegségek által megtizedelt wendatok franciák mellé állása és a szintén fogyatkozóban levő innu törzs mind messzebbre menekülése is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!