Hirdetés

Üveg vagy levegő: Chieftec Apex és Apex Air ház

Az új E-ATX toronyház két verzióban készül, edzett üveg, illetve rácsos előlappal, az előbbi esetében pedig ARGB világítással.

Mérések, értékelés

A méréseket a zajszint ellenőrzésével kezdtük; erre a célra szokás szerint egy fehérzajt lejátszó okostelefont vetettünk be, mely a mérési pontból nézve önmagában 73 dB-es hangnyomást tudott biztosítani. Amennyiben a telefon az Apex Air belsejébe került, ez 72 dB-re csökkent – ami gyakorlatilag minimális változás, nyugodtan nevezhetjük észrevehetetlennek. Más a helyzet viszont akkor, ha az üveg előlapos Apexbe kerül a zajforrás: ekkor elölről nézve már csak 68 dB-es értéket mutatott mérőműszerünk. Azért hangsúlyozzuk, hogy elölről, mert ha felülről mértünk, akkor már nem tapasztaltunk semmi eltérést a két ház között. Ez persze várható volt, hiszen az Apex és az Apex Air kizárólag előlapjában különbözik egymástól.

Összegezve tehát ezen tapasztalatokat, az látszik, hogy aki csendes gépet szeretne építeni, az jobban jár az üveglapos változattal, de azzal is csak akkor, ha az asztalra kerül a PC – ha az asztal alá, akkor viszont hangszigetelés szempontjából igazából mindegy, hogy melyik házat vesszük.

Ami a hűtést illeti, itt már valamivel nagyobb az eltérés, az Apex ugyanis egy plusz ventilátorral kompenzálja az üveglap jelentette fojtást. És ugyan ennél csak 12 cm-es légkavarókat kapunk, ezek összesített térfogatárama (körülbelül 215 m3/h) meghaladja azt, amit az Apex Airben található két 14 cm-es egység nyújt (körülbelül 192 m3/h). Mindennek eredménye, hogy az Air csak minimálisan kínál jobb hűtést a beltérnek.

Ez azonban csak az érem egyik fele, a másik a zajszint, és ezen a téren már érezhetően az Air áll jobban! Egyrészt a 14 cm-es ventilátorok eleve halkabbak tudnak lenni a 12 cm-es változatoknál, másrészt ennél a háznál még csak erőlködni sem kell ahhoz, hogy biztosítsuk a gyári ventilátorokkal elérhető maximális légáramlást, így a helyzet az, hogy méréseink szerint nagy terhelés mellett ugyanaz a CPU- és VGA-hőmérséklet az Airnél 3-4 dB-lel alacsonyabb zajszinttel biztosítható. Bár ez a különbség ismét nem jelentős, azért mindenképpen érezhető, és ha valaki nagyon halk PC-t építene magának, akkor mindenképpen számításba is veendő.

Értékelés

Az Apex és Apex Air páros egyértelműen egy jól sikerült „iparosmunka”, melynél már tetten érhető a Chieftecnél felhalmozódott tapasztalat. Ez alatt pedig azt kell érteni, hogy a gyártó nem követett el egyetlen szarvashibát sem: az anyagminőség, a ház stabilitása rendben van, a váz kellően merev, nem hajlik, nyeklik. Nincsenek túlzott spórolásra utaló jelek sem, tehát például a bővítőkártyák helyeit takaró lemezek nem kitörős, hanem csavaros kivitelűek, a kábelbújtató nyílások szélei szépen el vannak dolgozva, a két legnagyobb pedig még gumiborítást is kapott. A csatlakozórészleg is rendben van, kapunk teljes sebességű Type-C és Type-A konnektorokat, a vezetékezés pedig elég hosszú ahhoz, hogy kényelmesen végigérjen az egész házon.

12 cm-es ARGB ventilátorok és vezérlő kerül az Apexbe, 14 cm-es "sima" ventilátorok az Apex Airbe
12 cm-es ARGB ventilátorok és vezérlő kerül az Apexbe, 14 cm-es "sima" ventilátorok az Apex Airbe [+]

Mindezeket összegezve tehát az Apex családdal nincs semmi gond, és tulajdonképpen ár/érték arányuk is elfogadható, hiszen az Apex a maga 36 000 forintos áráért nemcsak egy jól belakható, jól szellőző, edzett üveg elő- és oldalpanellel, Type-C konnektorral rendelkező ház, de négy darab ARGB-s ventilátort is adnak mellé egy hozzájuk passzoló, alaplappal is összekapcsolható vezérlővel. Természetesen ha ezekre nincs szükségünk, akkor ez a jó ár/érték arány máris romlik, hiszen ebben a tartományban elég éles a verseny és nagy a választék is.


[+]

Ami a két ház közötti eltéréseket illeti, mi egyértelűen a 30 000 forintos szint alatt megálló Apex Airre tennénk le voksunkat: ha nem ragaszkodunk a színes világításhoz, akkor ez a gépház olcsóbban kínál jobb hűtést, és ennek okán szinte minden helyzetben halkabb működést (hiszen a ventilátoroknak alacsonyabb fordulatszám is elég a szükséges friss levegő biztosításához). Ha pedig tényleg a lehető legcsendesebb gépet szeretnénk megépíteni, akkor is érdemesebb inkább egy halkabb CPU-hűtőbe, VGA-ba invesztálni, mintsem a minimálisan jobb zajszűrést biztosító Apexbe. Mindenesetre, ha valaki a színes fényeket preferálja, az Apexszel sem fog mellé.

Chieftec Apex számítógépház Chieftec Apex Air számítógépház

Wombath

A Chieftec Apex és Apex Air házakat, amelyeket most akár meg is nyerhetsz, a Chieftec bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés