A bizonyíték: tuning procik

A Pentium III-asok, a Celeronokkal ellentétben csak 100, vagy 133 MHz-es FSB-vel érkeznek hivatalosan, így kénytelenek vagyunk a 100 MHz-es példányokat szeretni. A képlet így ugyanaz, mint a Celeronoknál, a 800 MHz-es P3-asok lesznek az igaziak 133 MHz mellett (ugyanúgy 1066 MHz-es végső órajelen... 850 MHz-es cD0-ás példány nincs a táblázatban, ez előtt mi is értetlenül állunk...). Megjegyezzük, hogy akinek minőségi tuning alaplapja van, amely bőven bírja a 133 MHz fölötti FSB-ket, az választhat alacsonyabb órajelű cD0-ás procit, hogy aztán magasabb FSB-vel, és így nagyobb összteljesítménnyel lője be a végső 1100 MHz körüli értéket. Például egy 700 MHz-es procinál 7 * 150 MHz = 1050 MHz, ami jó eséllyel még a 8.5 * 133 MHz = 1133 MHz-en is túltesz, noha végső órajel tekintetében az utóbbi megoldás a jobb.

Ideálisnak éppen nem mondható, de használható tesztalanyaink voltak: egy 800 MHz-es Celeron (ez OK), és egy 866 MHz-es P3-as (ez a gyári 133 MHz-es FSB miatt annyira nem). A procikat először egy Azza Pro266-os lapban teszteltük, ám hamar csalódnunk kellett: 155 MHz-es FSB mellett a P3-as még alapfeszültségen, tehát mindenféle hókuszpókusz nélkül ment, följebb viszont sehogy sem. Az Azza lap kifutotta magát. Ekkor jött a felmentő sereg, egy Tualatin kompatibilis MSI lap személyében (akire egy hamarosan megjelenő cikkünkben még visszatérünk... :D), mely 166 MHz-ig vitte a P3-ast. Itt már egy korty feszültséget is kellett neki emelni, tehát érezhető volt, hogy kezdjük elérni a processzor határait (nem értük el, biztosak vagyunk benne, hogy itt is a lap volt a szűk keresztmetszet: 166 MHz-es FSB-nél már nem bírt többet... ezért is fontos, hogy gyári 100 MHz-es példányokkal próbálkozzunk!). A Celeronnal a 100 MHz-es gyári FSB mellett ilyen szempontból nem voltak gondok, az egyszerűen 1100 MHz-ig bírta, 138 MHz-es FSB, 1.8 V-os feszültség és irdatlan hőtermelés mellett.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!