Értékelés
Elődjéhez viszonyítva több tekintetben is nagyszerűen sikerült az AMD első komplett mobil platformja, a Puma. A kedvező árú rendszer segítségével az AMD a hordozható gépek piacán is végre nagyobb teret nyerhet. A korábbi 90 nm-es AMD mobil processzorokhoz képest úgy látjuk, az új, K10-es elemekkel felfejlesztett, de továbbra is K8-as architektúrájú CPU melegedés és fogyasztás terén is előrelépés, bár teljesítményben jobbára csak a magasabb órajelnek megfelelő előnyt hozta.
Ez az előny és a 65 nm-es technológia viszont legfeljebb az Intel előző Centrino-generációjával veszi fel a versenyt, hisz a nagyobbik processzorgyártó már 45 nm-nél és valamivel magasabb órajeleknél tart, ráadásul épp újabb ráncfelvarrást hajt végre. Ám nem szabad elfelejteni, hogy egy platform nem csak processzorból áll, és chipkészlet valamint integrált grafikus vezérlő terén már az AMD van előnyben. Bízunk benne, hogy minél hamarabb 45 nm-re lépnek a "zöldek", és platformjukat szubnotebookokban is viszontláthatjuk.
Ugyan hosszú ideje a piacon van már, tesztlaborunkban mégis először járt az Asus F5-ös sorozatába tartozó notebook. Külsejét ma már kissé régimódinak mondanánk, de aki nem fogékony az aktuális, gyakran túltervezett divatra, annak minden bizonnyal tetszeni fog egyszerű külseje. Kijelzője, billentyűzete, anyaghasználata véleményünk szerint kategóriája erős középmezőnyébe sorolja, amihez tisztességesen megtervezett és kivitelezett belső tartozik. Az AMD Puma platformmal szerelt F5Z hazai árát még nem tudjuk, de minden bizonnyal valamivel olcsóbb lesz, mint a T7000-es Core 2 Duo processzorokkal felszerelt F5 modellek. Összességében nekünk tetszett az Asus F5, különösen így, az AMD Pumájával.