ASUS BTF koncepció: látszólag vezetékek nélküli PC

Összeépítettünk egy komplett rendszert a kábelezést az alaplap mögé száműző BTF megoldással.

Asus BTF ház

A "Back to (the) Future", azaz rövidítve BTF nevet adta az ASUS saját, az asztali gépekben a kábelezést az alaplap háta mögé száműző megoldásának. Erről korábban már írtunk, most viszont egy komplett PC-t építettünk össze ezzel kompatibilis alkatrészekből, hogy kiderítsük, miben más, jobb – vagy éppen rosszabb – dolgozni a BTF komponensekkel, mire kell figyelni, és persze az is érdekelt minket, hogy milyen lesz a végeredmény! Mindebben az ASUS volt segítségünkre, akik egy teljes PC-re való alkatrészt küldtek, processzortól a tápegységig.

A felszerelés

Az ASUS-tól kapott pakk a következő komponenseket tartalmazta:


[+]

Mindezeket kiegészítettük a korábbi tesztünkben már szerepelt Corsair Dominator Platinum RGB memóriamodulokkal, melyek a többi komponenstől eltérően ugyan fekete színűek, de igazából ez még segített is kiemelni a rajtuk pompázó RGB világítás fényeit. A felsorolásból leginkább három alkatrész a lényeges most számunkra, hiszen ezek azok, amelyeken a BTF kialakítás áll vagy bukik: ezek a VGA, az alaplap, és mindenekelőtt a számítógépház!

Kompatibilitás ide-oda

Mielőtt elkezdenénk az építkezést, mindenképp fontos tisztázni a kompatibilitás kérdését, mert ez lehet az a banánhéj, amelyen vásárlásnál elcsúszva kellemetlenségeink támadhatnak.


[+]

A TUF Gaming GT302 esetében könnyű a helyzet, a BTF-re felkészített számítógépházak ugyanis visszafelé kompatibilisek, tehát „normál” alaplaplapokat is tudnak fogadni. Fordítva ez nincs így, ugyanis a hátulra kerülő konnektorok számára az alaplapi tálcán extra kivágásokat kell kialakítani, illetve gondoskodni kell plusz helyről is a hátsó burkolat és a tálca között az ebbe a térbe kerülő csatlakozók miatt. A GT302 tehát rendelkezik az említett kivágásokkal, és van benne hely a hátoldalra kerülő aljzatoknak, kábelezésnek.


[+]

Az alaplap esetében nincs visszafelé kompatibilitás, hiszen itt nincsenek csatlakozók mind a két oldalon, BTF alaplapokat csak BTF házakba lehet beépíteni, erre tehát már figyelni kell a vásárlásnál. Még szigorúbb a helyzet a PC építésénél felhasznált videokártyával, ez ugyanis egy speciális kiadás, melyen a plusz PCIe tápcsatlakozókat is eltüntették, és az alaplapra szerelt extra foglalatokkal helyettesítették. Ezt azért fontos tudnunk, mert nem az ASUS az egyetlen gyártó, aki a hátsó kábelezéssel foglalkozik, de ilyen mélységekbe csak ők mentek bele, tehát az ASUS grafikus kártyák BTF változatai csak az ASUS BTF alaplapjaival párosíthatók.

[+]

Az extra csatlakozót leszámítva a VGA-ban egyébként nincs semmi különleges, tudását tekintve megegyezik a „normál” TUF Gaming szériás GeForce RTX 4070 Ti Superrel.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Így készülhetnek a cégek a NIS2-re a Lenovo segítségével

PR A NIS2 egy hálózati és információs biztonsági irányelv, amely rövidesen hatályba lép, modernizálva a 2016-ban bevezetett EU-s kiberbiztonsági szabályokat és jogi kereteket. Jogi intézkedések révén érnék el, hogy az EU-ban növekedjen a kiberbiztonság általános szintje.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés