Az építkezés
A BTF PC építésének élménye alapvetően a számítógépházon áll vagy bukik. Ez nagyjából minden PC esetében így van, itt azonban fokozottan igaz, mert ha nincs jó helyen kivágva az alaplapi tálca vagy ezek a kivágások nem igényes kialakításúak, akkor sokkal jobban érezni fogjuk ezt, mint egy hagyományos gépnél. Például előfordulhat, hogy valamelyik csatlakozóhoz nem férünk hozzá, nem tudunk csatlakoztatni egy vezetéket, vagy hogy szerelés közben megsértjük magunkat, esetleg a kábelek szigetelését.
Szerencsére a TUF Gaming GT302-vel nincs ilyen gond, ez pont olyan remek kivitelű, mint amit ettől a nagy tajvani cégtől elvárunk. A nálunk járt fehér modell szépen összhangban van a többi, szintén fehér komponenssel, és a világosabb, de hűvösebb (kékes) színűre konfigurált ARGB LED-ekkel, melyek például a vízhűtés ventilátorait is díszítik. Akinek ez nem lenne elég, az a házat is feldobhatja fényekkel, a gyárilag mellékelt négy darab szellőztető is kapott LED-eket, és természetesen minden AURA Sync kompatibilis, így a színek, effektek összehangolhatók.
Hirdetés
A házba E-ATX vagy kisebb alaplapok passzíthatók, a grafikus kártya pedig függőleges és vízszintes elrendezésben is beépíthető. Ez utóbbi komponens akár 407 mm hosszú, illetve függőleges beszerelésnél 125 mm vastag lehet. A BTF kivitelű VGA-k előnye, hogy a nehéz kártyát a PCIe foglalat mellett egy további csatlakozó is tartja, így kevésbé hajlamosak „lefityedni”, ennek ellenére örültünk, hogy a kártyához egy apró, de könnyen beállítható tartót is mellékelt az ASUS – hiába, az ördög nem alszik!
Ez a kis, mágneses végű tartó teljesen jól tapad a GT302 kétkamrás belső terét elválasztó, rácsozott lemezre, mely alatt egy 220 mm hosszú tápegység is elfér, és még marad előtte hely a kábelezésnek is. Adattárolóból szintén ide, az alsó szekcióba kerülhet két 3,5”-es HDD vagy helyükre két 2,5”-es egység is, de további két 2,5”-es helyet alakítottak ki az alaplapi tálca hátoldalán, a ház eleje felé eső sávban. Hűtésből az előlap mögötti részben, illetve a fedlap alatti térben gondolkodhatunk – az előbbi helyre akár 280 mm-es, az utóbbiba pedig 360 mm-es radiátorok is elférnek, de persze maradhatunk a gyárilag telepített 14 cm-es ventilátoroknál, melyek közül három az előlap mögött, a negyedik pedig a hátlapon dolgozik.
A szerelés menete alapvető lépéseit tekintve nem különbözött attól, amit egy hagyományos ATX gépnél megszoktunk. A TUF Gaming GT302 kellemes tulajdonsága, hogy nagyon könnyen szétszedhető, az oldalpaneleket, a fedlapot és az előlapot is patentek tartják a vázon, így minden oldalról könnyű hozzáférni a belsejéhez. Az alaplap beépítése, a tápegység beszerelése ismerős folyamat, de a kábelezés már más: hiába is keresnénk a megszokott helyen a csatlakozókat, azok mind az alaplapi tálca hátoldalán kandikálnak kifelé. Ide kell bekötni a tápegységből mindent: az 24 tűs ATX-et, a kiegészítő 4+4 tűs alaplapi vezetékeket, sőt, a VGA tápellátását biztosító 6+2 tűs és 12VHPWR konnektoroknak is itt a helyük, az alaplap hátoldalán.
A ház saját vezetékei (Power, Reset, LED), az előlapi csatlakozópanel (a GT302 ezen a téren két USB 3.2 Gen 1 sebességű Type-A, egy USB 3.2 Gen 2x2 sebességű Type-C és egy kombinált 3,5 mm-es audio jacket kínál) és a ventilátorok 4 tűs csatlakozói, na meg az ARGB kábelek is ide jönnek. Ez utóbbiakkal kapcsolatban találkozhatunk egy anomáliával: mivel a ventilátorok és a CPU-hűtés az alaplap megszokott oldalán vannak, ezeket a kábeleket át kell vezetnünk hátra, lehetőleg úgy, hogy minél kevésbé legyenek láthatóak. A szellőztető ventilátoroknál ez egyszerűbb, de a CPU hűtőjénél már ügyeskedni kell, ha szeretnénk a lehető legjobban eltüntetni a vezetékezést.
A mi esetünkben a kapott vízhűtés láncba fűzhető ventilátorokat használ, így ezekkel nem kell annyira törődni, az utolsó légkavaróból érkező kombinált (ventilátor+ARGB) kábelt pedig szimplán átvezethetjük fent, az alaplapi tálca fölötti réseken. A hűtőblokk kábeleivel már trükkösebb a helyzet, de az alaplap körüli réseken ezeket is sikerült úgy áthúzni, hogy minél kevesebb látszódjon belőlük – és azt a keveset fekete színe az összeállított, bevilágított gépházban még jól el is tünteti.
Miután az alaplapot bekábeleztük, érdemes a vezetékeket rögtön elrendezni, hiszen ezek mozgatására már nem lesz szükség. A TUF Gaming GT302 erre három tépőzáras kábelrendezőt, és hozzájuk összesen hat darab fület kínál a tálca hátoldalán, így a feladat egész egyszerűnek ígérkezik. A gépház ezen fertályán 37 mm vastag rés áll rendelkezésre a kábelek elhelyezésére, hogy őszinték legyünk, ennél lehetne kicsit több is a maximális kényelemhez, de a feladat így is megoldható, legfeljebb többet kell ügyeskedni.
Miután mindezekkel készen vagyunk, jöhet a processzorhűtő beépítése. Itt mi úgy döntöttünk, hogy a 360 mm-es Ryujin III radiátorát felülre szereljük. Ezt megkönnyíti, hogy nemcsak a rácsos felső burkolat pattintható ki, de az alatta elhelyezkedő ventilátortartó keret is kiemelhető, tehát erre az asztalon felszerelhető a radiátor, majd csak vissza kell csúsztatni a helyére a házban, és két csavarral rögzíteni.
A hűtőblokk felszerelése független a háztól, miután ezzel végeztünk, jöhet a VGA, mely kellemes régi élményeket idézett fel bennünk: ahelyett, hogy a 12VHPWR konnektort igyekeznénk tökéletesen precízen a helyére illeszteni, egyszerűen csak bedugtuk az alaplapra a grafikus kártyát, és rögzítettük a hátoldalon a csavarokkal, mivel a BTF videokártya az áramot is alaplapról veszi fel a korábban említett, speciális második foglalaton keresztül (emiatt ez a videokártya nem is építhető össze nem BTF-es alaplappal).
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!