ASUS BTF koncepció: látszólag vezetékek nélküli PC

Összeépítettünk egy komplett rendszert a kábelezést az alaplap mögé száműző BTF megoldással.

Asus BTF ház

A "Back to (the) Future", azaz rövidítve BTF nevet adta az ASUS saját, az asztali gépekben a kábelezést az alaplap háta mögé száműző megoldásának. Erről korábban már írtunk, most viszont egy komplett PC-t építettünk össze ezzel kompatibilis alkatrészekből, hogy kiderítsük, miben más, jobb – vagy éppen rosszabb – dolgozni a BTF komponensekkel, mire kell figyelni, és persze az is érdekelt minket, hogy milyen lesz a végeredmény! Mindebben az ASUS volt segítségünkre, akik egy teljes PC-re való alkatrészt küldtek, processzortól a tápegységig.

A felszerelés

Az ASUS-tól kapott pakk a következő komponenseket tartalmazta:


[+]

Mindezeket kiegészítettük a korábbi tesztünkben már szerepelt Corsair Dominator Platinum RGB memóriamodulokkal, melyek a többi komponenstől eltérően ugyan fekete színűek, de igazából ez még segített is kiemelni a rajtuk pompázó RGB világítás fényeit. A felsorolásból leginkább három alkatrész a lényeges most számunkra, hiszen ezek azok, amelyeken a BTF kialakítás áll vagy bukik: ezek a VGA, az alaplap, és mindenekelőtt a számítógépház!

Kompatibilitás ide-oda

Mielőtt elkezdenénk az építkezést, mindenképp fontos tisztázni a kompatibilitás kérdését, mert ez lehet az a banánhéj, amelyen vásárlásnál elcsúszva kellemetlenségeink támadhatnak.


[+]

A TUF Gaming GT302 esetében könnyű a helyzet, a BTF-re felkészített számítógépházak ugyanis visszafelé kompatibilisek, tehát „normál” alaplaplapokat is tudnak fogadni. Fordítva ez nincs így, ugyanis a hátulra kerülő konnektorok számára az alaplapi tálcán extra kivágásokat kell kialakítani, illetve gondoskodni kell plusz helyről is a hátsó burkolat és a tálca között az ebbe a térbe kerülő csatlakozók miatt. A GT302 tehát rendelkezik az említett kivágásokkal, és van benne hely a hátoldalra kerülő aljzatoknak, kábelezésnek.


[+]

Az alaplap esetében nincs visszafelé kompatibilitás, hiszen itt nincsenek csatlakozók mind a két oldalon, BTF alaplapokat csak BTF házakba lehet beépíteni, erre tehát már figyelni kell a vásárlásnál. Még szigorúbb a helyzet a PC építésénél felhasznált videokártyával, ez ugyanis egy speciális kiadás, melyen a plusz PCIe tápcsatlakozókat is eltüntették, és az alaplapra szerelt extra foglalatokkal helyettesítették. Ezt azért fontos tudnunk, mert nem az ASUS az egyetlen gyártó, aki a hátsó kábelezéssel foglalkozik, de ilyen mélységekbe csak ők mentek bele, tehát az ASUS grafikus kártyák BTF változatai csak az ASUS BTF alaplapjaival párosíthatók.

[+]

Hirdetés

Az extra csatlakozót leszámítva a VGA-ban egyébként nincs semmi különleges, tudását tekintve megegyezik a „normál” TUF Gaming szériás GeForce RTX 4070 Ti Superrel.

Az építkezés

A BTF PC építésének élménye alapvetően a számítógépházon áll vagy bukik. Ez nagyjából minden PC esetében így van, itt azonban fokozottan igaz, mert ha nincs jó helyen kivágva az alaplapi tálca vagy ezek a kivágások nem igényes kialakításúak, akkor sokkal jobban érezni fogjuk ezt, mint egy hagyományos gépnél. Például előfordulhat, hogy valamelyik csatlakozóhoz nem férünk hozzá, nem tudunk csatlakoztatni egy vezetéket, vagy hogy szerelés közben megsértjük magunkat, esetleg a kábelek szigetelését.


[+]

Szerencsére a TUF Gaming GT302-vel nincs ilyen gond, ez pont olyan remek kivitelű, mint amit ettől a nagy tajvani cégtől elvárunk. A nálunk járt fehér modell szépen összhangban van a többi, szintén fehér komponenssel, és a világosabb, de hűvösebb (kékes) színűre konfigurált ARGB LED-ekkel, melyek például a vízhűtés ventilátorait is díszítik. Akinek ez nem lenne elég, az a házat is feldobhatja fényekkel, a gyárilag mellékelt négy darab szellőztető is kapott LED-eket, és természetesen minden AURA Sync kompatibilis, így a színek, effektek összehangolhatók.

A házba E-ATX vagy kisebb alaplapok passzíthatók, a grafikus kártya pedig függőleges és vízszintes elrendezésben is beépíthető. Ez utóbbi komponens akár 407 mm hosszú, illetve függőleges beszerelésnél 125 mm vastag lehet. A BTF kivitelű VGA-k előnye, hogy a nehéz kártyát a PCIe foglalat mellett egy további csatlakozó is tartja, így kevésbé hajlamosak „lefityedni”, ennek ellenére örültünk, hogy a kártyához egy apró, de könnyen beállítható tartót is mellékelt az ASUS – hiába, az ördög nem alszik!


[+]

Ez a kis, mágneses végű tartó teljesen jól tapad a GT302 kétkamrás belső terét elválasztó, rácsozott lemezre, mely alatt egy 220 mm hosszú tápegység is elfér, és még marad előtte hely a kábelezésnek is. Adattárolóból szintén ide, az alsó szekcióba kerülhet két 3,5”-es HDD vagy helyükre két 2,5”-es egység is, de további két 2,5”-es helyet alakítottak ki az alaplapi tálca hátoldalán, a ház eleje felé eső sávban. Hűtésből az előlap mögötti részben, illetve a fedlap alatti térben gondolkodhatunk – az előbbi helyre akár 280 mm-es, az utóbbiba pedig 360 mm-es radiátorok is elférnek, de persze maradhatunk a gyárilag telepített 14 cm-es ventilátoroknál, melyek közül három az előlap mögött, a negyedik pedig a hátlapon dolgozik.


[+]

A szerelés menete alapvető lépéseit tekintve nem különbözött attól, amit egy hagyományos ATX gépnél megszoktunk. A TUF Gaming GT302 kellemes tulajdonsága, hogy nagyon könnyen szétszedhető, az oldalpaneleket, a fedlapot és az előlapot is patentek tartják a vázon, így minden oldalról könnyű hozzáférni a belsejéhez. Az alaplap beépítése, a tápegység beszerelése ismerős folyamat, de a kábelezés már más: hiába is keresnénk a megszokott helyen a csatlakozókat, azok mind az alaplapi tálca hátoldalán kandikálnak kifelé. Ide kell bekötni a tápegységből mindent: az 24 tűs ATX-et, a kiegészítő 4+4 tűs alaplapi vezetékeket, sőt, a VGA tápellátását biztosító 6+2 tűs és 12VHPWR konnektoroknak is itt a helyük, az alaplap hátoldalán.


[+]

A ház saját vezetékei (Power, Reset, LED), az előlapi csatlakozópanel (a GT302 ezen a téren két USB 3.2 Gen 1 sebességű Type-A, egy USB 3.2 Gen 2x2 sebességű Type-C és egy kombinált 3,5 mm-es audio jacket kínál) és a ventilátorok 4 tűs csatlakozói, na meg az ARGB kábelek is ide jönnek. Ez utóbbiakkal kapcsolatban találkozhatunk egy anomáliával: mivel a ventilátorok és a CPU-hűtés az alaplap megszokott oldalán vannak, ezeket a kábeleket át kell vezetnünk hátra, lehetőleg úgy, hogy minél kevésbé legyenek láthatóak. A szellőztető ventilátoroknál ez egyszerűbb, de a CPU hűtőjénél már ügyeskedni kell, ha szeretnénk a lehető legjobban eltüntetni a vezetékezést.

A mi esetünkben a kapott vízhűtés láncba fűzhető ventilátorokat használ, így ezekkel nem kell annyira törődni, az utolsó légkavaróból érkező kombinált (ventilátor+ARGB) kábelt pedig szimplán átvezethetjük fent, az alaplapi tálca fölötti réseken. A hűtőblokk kábeleivel már trükkösebb a helyzet, de az alaplap körüli réseken ezeket is sikerült úgy áthúzni, hogy minél kevesebb látszódjon belőlük – és azt a keveset fekete színe az összeállított, bevilágított gépházban még jól el is tünteti.


[+]

Miután az alaplapot bekábeleztük, érdemes a vezetékeket rögtön elrendezni, hiszen ezek mozgatására már nem lesz szükség. A TUF Gaming GT302 erre három tépőzáras kábelrendezőt, és hozzájuk összesen hat darab fület kínál a tálca hátoldalán, így a feladat egész egyszerűnek ígérkezik. A gépház ezen fertályán 37 mm vastag rés áll rendelkezésre a kábelek elhelyezésére, hogy őszinték legyünk, ennél lehetne kicsit több is a maximális kényelemhez, de a feladat így is megoldható, legfeljebb többet kell ügyeskedni.


[+]

Miután mindezekkel készen vagyunk, jöhet a processzorhűtő beépítése. Itt mi úgy döntöttünk, hogy a 360 mm-es Ryujin III radiátorát felülre szereljük. Ezt megkönnyíti, hogy nemcsak a rácsos felső burkolat pattintható ki, de az alatta elhelyezkedő ventilátortartó keret is kiemelhető, tehát erre az asztalon felszerelhető a radiátor, majd csak vissza kell csúsztatni a helyére a házban, és két csavarral rögzíteni.

A hűtőblokk felszerelése független a háztól, miután ezzel végeztünk, jöhet a VGA, mely kellemes régi élményeket idézett fel bennünk: ahelyett, hogy a 12VHPWR konnektort igyekeznénk tökéletesen precízen a helyére illeszteni, egyszerűen csak bedugtuk az alaplapra a grafikus kártyát, és rögzítettük a hátoldalon a csavarokkal, mivel a BTF videokártya az áramot is alaplapról veszi fel a korábban említett, speciális második foglalaton keresztül (emiatt ez a videokártya nem is építhető össze nem BTF-es alaplappal).

Értékelés

Szándékosan nem foglalkozunk ezúttal az árakkal; tesztünkben és videónkban elsősorban a BTF rendszer kinézetét, és annak szerelését szerettük volna megmutatni. A BTF alkatrészek ára lényegében nem tér el a paramétereiben hasonló, de nem BTF-es komponensekétől, így elsődlegesen nem az ár fogja befolyásolni, hogy valaki a BTF rendszer mellett teszi-e le a voksát, hanem egyszerűen csak az, hogy szeretne-e ilyen PC-t. Nagy előnye, hogy rendkívül mutatós, letisztult, és valamivel egyszerűbben szerelhető, mint a hagyományos felépítés, de hordoz annyi kötöttséget, hogy a későbbi esetleges fejlesztéseknél nem mindegyik alkatrészből lehet bármilyet választani hozzá.

Mindent összegezve azt mondhatjuk, hogy a BTF megoldás tökéletesen működik, az ASUS jó munkát végzett a ház-alaplap-vga trió integrálásával. A szerelési élmény hasonló, mint normál esetben – a lépések nagy részében nincs eltérés, ahol pedig van, ott minimális, nem kell újratanulni semmit. A VGA beépítése, legalábbis ASUS BTF termékek párosítása esetén, valamivel még egyszerűbb is, azzal viszont számoljunk, hogy az alaplapi tálca mögötti terület elrendezésével sokat lehet bíbelődni.

Ennek legfőbb oka, hogy egyszerűen sokkal több a kábel itt, nem is annyira számukat, mint inkább hosszukat tekintve, hiszen esetünkben például azok a VGA tápkábelek, melyeket arra terveztek, hogy az alaplapot és a VGA-t is megkerülve még kényelmesen elérjenek a megfelelő konnektorokig, azok most a tápegységtől alig pár cm-ig mennek csak – a felesleges vezetéknek tehát helyet kell találnunk. Ebben a TUF Gaming GT302 jó partner, köszönhetően a sok rögzítőfülnek, de azért örültünk volna pár mm plusz helynek, illetve további tépőzáras kábelösszefogóknak.


[+]

Teljes mértékben elégedettek lettünk viszont a végeredménnyel: összerakás után a kábelek tényleg teljesen eltűntek, az a pár centiméter, ami például a vízhűtés blokkjához kellett, pedig beleolvadt az edzett üveg és az ARGB ventilátorok együttműködésének köszönhető árnyékos részekbe. Végül pedig egy tanács: aki ilyen gép építésére adja a fejét, annak fekete helyett inkább a fehér komponenseket ajánljuk, mert az ilyen belső előnye, hogy a világítás az alkatrészeken is szépen látszik, sokkal szebben, mint a fekete verziónál.


ASUS BTF rendszer

Wombath

Az ASUS BTF házat és komponenseket az ASUS hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés