Hirdetés

Arctic Freezer 13 Pro processzorhűtő

Vajon a svájciak új processzorhűtőjének csak a száma vagy a teljesítménye is szerencsétlen?

Hirdetés

Arctic Freezer 13 Pro

Hatodik évét tapossa már az Arctic Cooling Freezer hűtőcsaládja. Azóta a gyártó nevéből elmarad a Cooling utótag, elkezdett a hűtők mellett sok mással is foglalkozni, de a régi ágazat megmaradt. Idén novemberben lesz hat éve, hogy nálunk járt az első Freezer 4, amit még Pentium 4 processzorral nyaggattunk. Most sokadik utódja, a Freezer 13 Pro áll előttünk. Jól látható rajta, merre haladt a hűtők evolúciója. Lényegében a forma nem változott, de minden nagyobb lett. A 80 milliméteres ventilátort 120-as váltotta, a hőcsövek száma megduplázódott (kettőről négyre), a hűtő súlya pedig a kétszeresére nőtt, és még az árra is ez jellemző. Ahogyan annak idején a Freezer 4, a Freezer 13 Pro ma is a nagyfiúk, ha nem az igazi óriások közé tartozik.

Jellemző az Arcticra, hogy mindig valami érdekes trükkel dobja fel termékeit. Tesztalanyunk viszont elsőre egy eléggé unalmas, tucatmegoldásnak tűnt, legfeljebb a ventilátor műanyag keretes felfogatását lehetne kiemelni. Aztán tüzetesebb szemlélődés után kiderült, az Arctic most sem hazudtolta meg magát: a lamellasor alatt, a talapzaton egy kicsi, 50 milliméteres ventilátor csücsül. Arra jó a csöppség, hogy az alaplap síkja fölött kicsit megmozgassa a levegőt, ami különösen jót tesz az északi hídnak (bár ennek szerepe mára már lecsökkent) és a feszültségszabályozó áramköri elemeknek.

Maga a lamellasor nem különösebben érdekes. Ma már a négy hőcső hallatán nem kapják fel a fejüket az extrém tuningosok, ráadásul ezek kialakításával sem nagyon trükköztek az Arcticnál: hagyták őket szépen egy sorban. Ha jobban szétszórják őket a lamellákon, akkor egyenletesebben terítenék a processzor hőjét. Ahogy illik, oldalt meghajlították őket, ezzel irányítva a légáramlatot, rendszerint a ház elejétől a hátulja felé.

Komolyabb hűtőkön ritka, hogy gyárilag előpasztázzák őket, de az Arcticnál ez régóta bevett szokás. Közkedvelt MX-4 pasztájukból kapunk egy réteget, ami akkor kényelmes és praktikus, ha csak egyszer akarjuk feltenni a hűtőt, és utána nem tervezzük többet levenni, hiszen újabb pasztázáshoz már nincs tartalék. Tesztelés után letöröltük a hővezető anyagot, alatta éppen hogy csak fényezett rézfelületet találtunk. Az elit hűtőknél egyrészt jobban kifényezik, másrészt valamilyen felületkezeléssel (rendszerint nikkelezéssel) látják el. Azért célszerű bevonni a rezet, mert felülete idővel oxidálódik, ezzel veszt hővezető képességéből.

Egyedi, felfogatóval egybeépített keretet kapott az Freezer 13 Pro 120 milliméteres ventilátora. Addig nem lesz vele gond, amíg zajosodni nem kezd, mert csereventilátorunknak minden bizonnyal kénytelenek leszünk egyedi rögzítést eszkábálni. Mindenesetre az elhasználódás valószínűleg sokáig várat magára, ugyanis folyadék felületén sikló csúszógyapágyat használtak, ami alacsony zajszintje mellett nem nagyon hajlamos a kopásra. A jó csapágy mellé elég volt egy kisméretű, kis teljesítményű (0,23 amperes) motor, így a kilenc fehér lapát felületét megnövelhették, akárcsak a Scythe Slip Stream ventilátorainál, amiket múltkor a Mugeneken láttunk. Az Arctic a teljesítmény helyett (vagy mellett) az alacsony zajszintre gyúr, ezért a Freezer 13 Pro ventilátora legfeljebb percenként 1350-et pörög.

Arctic Freezer 13 Pro felszerelés

Annak ellenére, hogy tesztalanyunk 902 grammot nyom, nem adtak hozzá komolyabb rögzítőrendszert. Az alábbi képen látható műanyagkeret nem az alaplap fonákjáról támasztja, hanem ezen ül Intel LGA foglalatok esetén. Az AMD foglalatainál a gyári, szintén műanyag – bár hátlappal támogatott – vázra csatlakozik.

Meglepődtünk azon is, hogy inteles alaplapunkra ugyan masszív, de mégis csak műanyagból készült pöckökkel rögzíthettük a keretet. Ezek a gyári Intel megoldáshoz hasonlóan működtek, bár annál lényegesen tartósabbnak tűntek. Először a világosabb elemeket kellett a sarkokba tenni, majd a fekete betétek feszítették meg őket. Bár nem tűnt atomstabilnak a megoldás, legalább gyorsan fel tudtuk rakni, még kivágott alaplapi tálca sem kell ahhoz, hogy házba szerelt alaplappal elvégezzük a műveletet. Végül a hűtőt két csavarral rögzíthettük, ehhez viszont le kellett venni a ventilátorát. A művelethez „feszítővasat” (csavarhúzót) használtunk, mert elég erősen kapaszkodott a műanyag.

Alaplapra szerelve a Freezer 13 Pro uralta a terepet.

Ugyan nem emelték túl magasra alsó lamelláit, alaplapunk méretes hűtése mégis szépen elfért alatta. Tesztalanyunk ventilátora nem lógott ki túlságosan, így egyetlen memóriahelyet sem blokkolt. Alapvetően meg voltunk elégedve a rögzítés erejével, nem tűnt gyengébbnek a konkurensek fém megoldásainál, viszont lényegesen egyszerűbb volt felszerelni.

Főbb paraméterek:

Termék megnevezése Arctic Freezer 13 Pro
Felszerelhető Socket 754/939/940
AM2/AM2+/AM3/AM3+
LGA775/LGA1155/LGA1156/LGA1337
Mérete 134 x 96 x 159 mm
Borda anyaga 47 alumíniumlamella, réztalp négy hőcsővel
Tömege 902 gramm
Ventilátorok mérete 120 x 120 x 25 mm
50 x 50 x 7 mm
Ventilátor fordulatszáma 300-1350 rpm PWM szabályozással
700-2700 rpm PWM szabályozással
Fő ventilátor csapágyazása folyadékos csúszócsapágy
Gyártó honlapja www.arctic.ac
Termék honlapja Freezer 13 Pro
Forgalmazó Computer Emporium Kft.
Fogyasztói ára 8000 forint

Tesztelés, értékelés

Új tesztlaborba költöztünk néhány hónapja, ahol mások a hőmérsékleti és szellőzési viszonyok, ezért kicsit átszabtuk processzorhűtős tesztmódszerünket. A jobb átláthatóság kedvéért egyetlen táblázatba rangsoroltuk a mért értékeket, melyeket 24 °C-os szobahőmérséklethez igazítottunk. Feltüntettük a processzort hűtő ventilátor méretét és fordulatszámát, illetve a ház hűtőrendszerének (egy-egy ventilátor elöl és hátul) állapotát.

Maximális processzorhőmérséklet
Core 2 Quad QX6700 @ 3,30GHz/1,45 V
°C
Noctua NH-D14 - 2 x 1300 rpm - házhűtéssel 52
Asus Triton 88 - 2000 rpm - házhűtéssel 53
Noctua NH-C14 - 2x1200 rpm - házhűtéssel 54
Noctua NH-D14 - 1300 rpm - házhűtéssel 54
Scythe Orochi - 1500 rpm - házhűtéssel 54
Scythe Susanoo - 2000 rpm - házhűtésel, oldalfal nélkül 54
Titan Fenrir EVO - 2200 rpm - házhűtéssek 55
Coolink Corator DS - 1700 rpm - házhűtéssel 56
Scythe Mugen 2 - 1400 rpm - házhűtéssel 58
Noctua NH-C14 - 1200 rpm - házhűtéssel 57
Noctua NH-D14 - 2 x 1000 rpm - házhűtéssel 57
Titan Hati - 2200 rpm - házhűtéssel 57
Noctua NH-C14 -2x750 rpm - házhűtéssel 58
Noctua NH-D14 - 1000 rpm - házhűtéssel 58
Scythe Ninja 2 - 1500 rpm - házhűtéssel 58
Arctic Freezer 13 Pro - 1200 rpm - házhűtéssel 59
Cooler Master Hyper 212 Plus - 2700 rpm - házhűtéssel 59
Coolink Corator DS - 1200 rpm - házhűtéssel 59
Scythe Mugen 3 - 1600 rpm - házhűtéssel 59
Titan Fenrir EVO - 1200 rpm - házhűtéssel 59
Noctua NH-C14 - 750 rpm - házhűtéssel 60
Noctua NH-D14 - 2 x 1000 rpm - házhűtés nélkül 60
Scythe Mugen 2 - 1200 rpm - házhűtéssel 60
Scythe Mugen 3 - 1200 rpm - házhűtéssel 61
Scythe Ninja 2 - 1000 rpm - házhűtéssel 61
Noctua NH-D14 - 1000 rpm - házhűtés nélkül 62
Arctic Freezer 13 Pro - 1200 rpm - házhűtés nélkül 63
Coolink Corator DS - 1200 rpm - házhűtés nélkül 63
Thermaltake BigTyphoon 14 Pro - 1500 rpm - házhűtéssel 63
Asus Triton 88 - 1200 rpm - házhűtéssel 64
Cooler Master Hyper 212 Plus - 1200 rpm - házhűtéssel 64
Noctua NH-C14 - 2x750 rpm - házhűtés nélkül 64
Scythe Mugen 2 - 1200 rpm - házhűtés nélkül 64
Scythe Susanoo - 2000 rpm - házhűtéssel 64
Titan Fenrir EVO - 1200 rpm - házhűtés nélkül 64
Scythe Mugen 3 - 1200 rpm - házhűtés nélkül 65
Scythe Ninja 2 - 1000 rpm - házhűtés nélkül 65
Scythe Orochi - 500 rpm - házhűtéssel 65
Scythe Susanoo - 1200 rpm - házhűtéssel 65
Cooler Master Hyper 212 Plus - 1200 rpm - házhűtés nélkül 66
Noctua NH-C14 - 750 rpm - házhűtés nélkül 66
Arctic Cooling Freezer Extreme - 1400 rpm - házhűtéssel 67
Scythe Orochi - 500 rpm - házhűtés nélkül 67
Scythe Susanoo - 1200 rpm - házhűtés nélkül 67
Arctic Cooling Freezer Extreme - 1200 rpm - házhűtéssel 68
Titan Hati - 1200 rpm - házhűtéssel 68
Asus Triton 88 - 1200 rpm - házhűtés nélkül 69
Arctic Cooling Freezer Extreme - 1200 rpm - házhűtés nélkül 70
Cooler Master Hyper TX2 - 1800 rpm - házhűtéssel 70
Thermaltake BigTyphoon 14 Pro - 1000 rpm - házhűtéssel 70
Titan Hati - 1200 rpm házhűtés nélkül 71
Cooler Master Hyper TX2 - 1500 rpm - házhűtéssel 73
Thermaltake BigTyphoon 14 Pro - 1200 rpm - házhűtés nélkül 73
Cooler Master Hyper TX2 - 1500 rpm - házhűtés nélkül 75
Scythe Kozuti - 3300 rpm - házhűtéssel 89

Igaz, hogy az Arctic Freezer 13 Pro nem került ranglistánk élére, de a házhűtés mellett elért 59 °C-os maghőmérséklet mégis kiváló eredmény. Azért, mert ventilátora legfeljebb percenként 1200-at pörgött alaplapunkban. Bizony, hasonló körülmények mellett a Scythe neves Mugenjei is lemaradtak a Freezer mögött. A nála 100 grammal nehezebb, több hőcsöves Coolink Corator DS-sel és a direkt hőcsöves érintkezéses Titan Fenrir EVO-val volt egy szinten. Kikapcsolva a ház hűtését alig romlott a teljesítménye, továbbra is az elitben maradt.

Zajszintben nem alkotott különösen kiemelkedőt a Freezer 13 Pro, de panaszunk sem lehet rá; elég alacsony maximális fordulatszámán 31 dB-t produkált. Ez amolyan átlagos eredmény, de egy folyadékos siklócsapágytól jobbat várnánk, minden bizonnyal a kis alsó ventilátor adott hozzá valamennyit a zajhoz. Percenként 1000-es fordulatra letekerve kellemes, 24 dB-es szintre csökkent a hűtő hangja, és bizton állíthatjuk, hogy még ekkor is bőven elegendő hűtési teljesítménnyel bír. Minimumra lassítva szabályzónkkal további 3 dB-t faragtunk a zajszintből, ekkor már lényegében néma volt a hűtő, a merevlemez fejmozgatása túlharsogta. A nagy fémtömeg miatt még így is elég a Freezer 13 Pro egy közepes processzor hűsen tartásához.

Értékelés

Összegezzünk! Az Arctic Freezer 13 Pro derekasan helyt állt a komoly processzorhűtők között. Ugyan az abszolút csúcs, gigantikus Noctuákkal nem vette fel a versenyt, de a Mugenket ütötte, a Corator DS és a Fenrir EVO szintjét hozta. Kicsit aggódtunk műanyag rögzítési rendszere miatt, de elég stabilnak tűnt. Lassú ventilátora okán csúcstuningra nem lesz jó, de visszavéve a fordulatot – a nagy fémtömeg miatt – különösen halk hűtőnek beválhat, a kisegítő kis ventilátort pedig okos ötletnek tartjuk. Van még egy igazán jó tulajdonsága a Freezer 13 Prónak: csupán 8000 forintba kerül, miközben hasonló tudású konkurenseiért 10-15 000 forintot kell kifizetni. Így nem vitás, hogy különösen ajánlott.


Arctic Cooling Freezer 13 Pro

rudi

Az Arctic Freezer 13 Pro processzorhűtőt az ARCTIC bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények