Gyorskeresés
Gyári hűtő a hőcsőrengetegben
Öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel gyári megoldását is a tuningos négymagoson.
Hirdetés
Asus Triton 88
Igaz, hogy szélességben az Asus Triton 88 kisebb az Axe Square-nél, mégis sokkal nagyobbnak látszik. Ezt hatalmas bordapárjának köszönheti, amit szendvicsszerűen kettévágtak, és közéjük tették a 120 mm-es ventilátort.
Oldalról nézve jól látszik, hogy a hat U alakú hőcsövet nagyon okosan osztották el, egyenlő távolságra állnak a ventilátor légáramlatában, csak a középső, motorral kitakart rész maradt üresen. Más hűtőkben a hőcsövek gyakran takarják egymást.
Némi csavarozással eltávolítható a felső fekete takarólemez a ventilátorral együtt. Sajnos ilyen keret nélküli, egyedi rögzítőset elég nehéz lesz találni, ha esetleg ki szeretnénk cserélni. Még jó, hogy a borda két végére is felszerelhetünk egy-egy hagyományos, keretes 120 milliméterest.
Alul közepes polírozást találtunk és ugyanazokat a csavarmeneteket, mint az Axe Square-nél.
Nemcsak az extra ventilátorokat rögzítő drótszálakat, hanem LGA1366 foglalathoz való tartóelemeket is találtunk a szerelőkészletben, és volt ott még egy szokatlan kis villáskulcs.
Ezzel a segédeszközzel később alaposan megismerkedtünk. Ugyanis hosszasan tekergettük Asus alaplapunk méretes, processzorfoglalatot körülölelő bordái fölött pár milliméterrel. A jó sűrű menetes csavart volt, hogy csak negyed fordulatra tudtuk befogni. Aki kitalálta ezt a „nagyszerű” megoldást, azt jó lenne azzal „díjazni”, hogy ilyen hűtőket szereljen fel-le naphosszat, legalább pár hétig. Utána biztosan az Axe Square-hez hasonló bepattintós dolgokat tervezne csak.
Amikor végre készen volt, elég impozánsan mutatott a Triton 88. Hatalmas ventilátorát szépen eltakarták az óriási lamellák, így felületes szemlélő akár passzív bordának is nézheti.
A kíváncsiság kedvéért rátettünk még két 120 mm-es ventilátort, ekkor már brutális formát öltött. Mögé, a ház hátlapjára már nem fért további légkavaró. Annak ellenére, hogy a 88-as hatalmasnak tűnik, vállban dicséretesen karcsú, szóval nem fog beleakadni a környező alkatrészekbe. Csak az a szerencsétlen rögzítő ne lenne.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Asus Triton 88 |
| Felszerelhető | Socket 754/939/940/AM2/AM2+, LGA775/1366 |
| Mérete | 125 x 112 x 153 mm |
| Anyaga | alumínium, rézalappal és hat hőcsővel |
| Tömege | 876 gramm |
| Ventilátor mérete | 120 x 120 x 25 mm |
| Ventilátor fordulatszáma | 800-2100 rpm PWM szabályozással |
| Ventilátor csapágyazása | Enter |
| Gyártó weboldala | www.asus.com |
| Termék weboldala | Triton 88 |
| Bruttó fogyasztói ára | 15 000 Ft |
| Forgalmazó | Computer Emporium Kft. |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Hűtők hordozható és asztali gépekhez
Hűvös enyhülés a forró napokra
Hűtőáradat házakhoz és videokártyákhoz
Egy sima, egy fordított
-
Talp nélküli Cooler Masterek
Két processzorhűtőt próbáltunk ki a gyártó kínálatából, a Hyper TX széria legújabb tagját és a Hyper 212 utódját.
-
Nehézsúlyú processzorhűtők
Két hatalmas, bőven egy kilogramm fölötti óriást szereltünk fel az alaplapunkra.
-
Négy elit processzorhűtő
Egy Arctic Cooling, egy Cooler Master és két Scythe óriás vendégeskedett négymagos processzorunkon.
Alacsony kialakítású hűtővel állt elő a Titan
Előzmények
-
Extra processzorhűtők
... és még sok egyéb, érdekes hardver sorakozik e heti piaci seregszemlénken.
-
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Még egy Cooler Master hűtő érkezik az Intel LGA1156-os tokozású processzorokhoz
Cooler Master hűtő Core i5-höz is
Újabb Triton hűtő az Asustól
-
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
















