Az AMD leleplezte a Vega architektúrát

Az új Radeonok alapja az általános előrelépés mellett évek óta létező problémákra is reflektál.

Új multiprocesszor

Az AMD átdolgozta a multiprocesszorokat is, azaz GCN-es néven a CU-kat (Compute Unit). Ezeket ráadásul NCU-nak fogják mostantól hívni, ami a Next-Generation Compute Unit rövidítése.


[+]

Az NCU-ról sajnos túl sok adatot nem adott meg a cég, lényegében annyit tudni, hogy ugyanannyi feldolgozó van bennük, mint a CU-kban, illetve natívan, teljes sebességgel kezelik a 32, 16 és 8 bites operációkat, vagyis egy NCU ezekből rendre 128-at, 256-ot és 512-t tud végrehajtani órajelenként. A dupla pontosság konfigurálható, de erről szintén hallgat a vállalat.

Hirdetés

A regiszterkezelésnél a hatásfok került az előtérbe, vagyis a 16 bites operációk közül kettő becsomagolható úgy, hogy 16-16, azaz 32 bitnyi regisztert foglaljanak el. Ez a modell hasonlít ahhoz, amit az NVIDIA alkalmaz HPC-piacra szánt a GP100-as lapkánál, amire a Tesla P100 épül.


[+]

Az új NCU fő előnye a magasabb órajel lesz, ugyanis az AMD ezt már úgy tervezte, hogy jobban skálázódjon, illetve a gyorsítótárak hatékonyabban működnek, ami némileg növeli a hatékonyságot.

Ez így egyelőre nem sok, de vannak még olyan rejtett újítások, amelyekről a cég most nem beszél, mivel ez inkább egy bemutató, és az igazán fontos részletek majd később derülnek ki a multiprocesszorról. Annyit tudni, hogy a GCN4-ben élesített utasítás-előbetöltésnek nagy szerepe lesz.

Az AMD a Polaris családhoz hasonlóan a Vega esetében is két GPU-t tervez a termékskálába, de azt nem mondták meg, hogy a gyorsabb vagy a lassabb verzió jön előbb.

Abu85

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények