Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Hello!

    Egy érdekes problémával jövök, amit nem igazán látok át hogy lehet majd olcsón, vagy egyszerűen megoldani.

    Régi, kifogástalanul működő PC helyére betettem egy újat. Az új azon kívül hogy gyorsabb, extrém módon tolja az elektromos zajokat "coil whine" szerű, sercegés recsegéseket, mikor hogy. Ez önmagában nem lenne még para, csak épp kimegy a hangfalra is.

    Első napokban ez olyan mértékű volt, hogy valamennyi zene alatt is hallatszott, és játékokban még ettől is hangosabban megjelent a "VGA coil" is, ami a frissítési frekvenciával arányos.

    A boltba visszavéve elsőnek a hangkártya lett gyanús, de mivel a kifogástalan hangkártya is szar az új gépben, ezért a gyanú a tápra vagy alaplapra terelődött. Második menetkor egyértelműen kijött a táp hibája, amit asztalon nyitott gépházzal, 1méterről hangfal nélkül is halottunk.

    Ezután a tápot áthúztuk másik gépbe (nem szereltük ki) azzal is zajos volt. Végül egy, a boltban megtalálható tápot bekötöttünk a gépre (be nem szereltük) és úgy találtuk hogy a zaj megszűnt. Ezért vettünk egy új tápot, ami nem sokára meg is érkezett, bevittem újra a gépet, beszereltük és ismét adja a zajt.

    A változás annyi hogy az új táp a házban csendes, csak a hangfalon hallani ezeket a nemkívánatos zajokat továbbra is.

    Egy másik fórumban két lehetőség körvonalazódott, amiből az egyik nem is tűnik elsőnek nagy dolognak, de ha lehet kihagynám, a második már bonyodalmasabb:

    1.: kicserélem az alaplapot is, remélve hogy teljesen megoldódik a dolog.

    2.: a számítógép földelése rossz, amit jelen ismereteim szerint nem tudom hogy lehet megcsinálni.

    Adná magát a megoldás, hogy a boltba hagyom és javítsák meg, csak a probléma ott kezdődik hogy ott nem hallják a hibát, azaz nem tudják megállapítani hogy megjavították e... Itthon ember méretű hangfalakkal nyilván könnyebb előidézni ;]

    1ébként a zaj mértéke független a szoftveresen beállított hangerőtől. Ugyanolyan erős a zavarás 0% mint 100% hangerőn. Ezért amíg nincs megoldás, a szokásos hangerőt megnöveltem a gépen, cserébe a hangrendszeren csökkentettem, így már elfogadható mértékűre csökkent. A tipikus gép évtizedek óta 20% a hangrendszer 40% volt. Az arány most 30-40% között változik a PC-n miközben a hangrendszer 30%.

    E mellett megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy azóta desktopon gyakorlatilag már nem is hallani, de játékban még igen, elsősorban a vga hangját. Talán fontos kiemelni hogy a VGA luxustermék besorolása okán, átjött a régi gépből ;]

    Zárszóként: 5db gép üzemelt már itt, lassan 20év alatt kifogástalanul, többféle erősítővel, hangfallal, ugyanarról a konnektorról. A mostani a 6odik extrém zajos lett, amit a táp cseréje jelentősen mérsékelt és azóta mintha még csökkenő tendenciában lenne de bizonyos esetekben még mindig hallható. Elsősorban játékokban és asztalon valamennyi CPU igényesebb műveletnél. Mi okozhat ilyen hibát és mi a megoldás?

    Köszi előre is, és jobbulást az ünnepek után :D

    IDEAZON Zboard MERC gaming billentyűzetet keresek.

Új hozzászólás Aktív témák