Hirdetés
Lassan tényleg megtörik a jég a Tegra körül, hiszen folyamatosan érkeznek a bejelentések az NVIDIA brutálisan erős SoC (System-on-Chip) lapkájával kapcsolatban. Magát a Microsoftot is lenyűgözték a miniatűr rendszer képességei, így az óriásvállalat ősszel megjelenő, Zune HD névre keresztelt médialejátszója is erre a chipre épít. A zöldek természetesen nem érik be ennyivel, így gőzerővel fejlesztik a saját smartbook megoldásukat, mely a bérgyártóktól kapott információk szerint Firefly névvel érkezik majd meg.

Az új smartbookról még nem készültek képek, de a belseje a Tegra CSX jelzésű lapkára épül, mely egy ARM11-es központi magot és egy GeForce 6 architektúrára épülő grafikus vezérlőt alkalmaz. A gépezet a Windows Mobile, az Android és az ARM architektúrához írt Linux disztribúciók futtatására lesz alkalmas.

Ahogy azt az elmúlt évek folyamán megszokhattuk, az NVIDIA nagyon erős szoftveres támogatást ígér. Erre természetesen szükség is lesz, hiszen a közvetett konkurens Intel Atom processzoron nagyságrendekkel több program futtatható, míg az ARM11 architektúra ebből a szempontból le van maradva. Ennek megfelelően a zöldek már az elmúlt héten megkezdték az átszervezéseket, így a The way it's meant to be played program eddigi vezetője új feladatot kapott. A játékfejlesztőket megcélzó projekt leépítése ugyan szomorú hír, azonban Roy Taylornál és példátlan hatékonysággal dolgozó csapatánál keresve sem lehet jobb szakembereket válogatni, amikor az új termékek támogatásáról kell meggyőzni a stúdiókat.
Minden adott tehát az őszi starthoz, s bár az NVIDIA nem erősítette meg a Firefly névvel illetett smartbook szeptemberi debütálását, a partnereken keresztül kiszivárgott anyagok szerint a fejlesztés nagyon jó ütemben halad. Sajnos az árról nagyon kevés információ érhető el, de a több mint 20 órás üzemidőhöz képest várhatóan jóval a netbookok átlagos árazása alá lesz pozicionálva.
