CUDA-támogatást mindenkinek!

Korábban is lehetet hallani kósza híreket arról, hogy az NVIDIA felkérte az AMD-t a CUDA platform támogatására, ám ebből máig nem lett semmi, sőt maguk az érintettek is cáfolták a pletykákat. Most azonban Bill Dally, a zöldek vezető fejlesztője igen érdekesen nyilatkozott a rendszer jövőjéről.

A stúdiók a GPGPU-k képességeit viszonylag lassan használják ki, mivel egyelőre zárt megoldások álltak a rendelkezésükre. Ez azt jelenti, hogy a piac lefedéséhez az NVIDIA és az AMD rendszerére is külön kellett megírni az alkalmazást, mivel az AMD nem támogatja a CUDA platformot, míg az NVIDIA a CAL-t (Compute Abstraction Layer) és az ATI Stream technológiát veszi semmibe. Erre a helyzetre jelent megoldást a Khronos Group által fejlesztett OpenCL és az ősszel megjelenő DirectX Compute Shader, mely a Microsoft műhelyében készül. Bill Dally szerint azonban a fejlesztőknek továbbra is érdemes a CUDA mellett maradni, mivel ez az elérhető legfejlettebb felület a GPGPU programozásra, továbbá van esély rá, hogy a konkurens vállalatok rendszerein is futtathatók legyenek az NVIDIA platformjára írt alkalmazások.

A zöldek elmondása szerint az AMD Stream technológiája nem veszi fel a versenyt a CUDA-val, ugyanakkor elismerte, hogy a fejlesztőstúdiók nem is a zárt rendszerek után érdeklődnek, hanem egy mindenki által támogatott, szabványos megoldást szeretnének. Bill Dally szerint az OpenCL betölthetné ezt a pozíciót, azonban a CUDA alkalmasabb erre a szerepre. Az NVIDIA szerint már most is sokan támogatják a platformot, így a felhasználóbázis csak nyerne, ha a CUDA lenne az elfogadott szabványos felület, emellett a PhysX technológia lehetőségeit is élvezhetné mindenki.

Az NVIDIA közleményével megkerestük az AMD-t is. A vállalat szóvivője elmondta, hogy a CUDA támogatása nincs tervbe véve, és továbbra is teljes mellszélességgel kitartanak a független GPGPU felületek mellett (OpenCL, Compute Shader).

Az NVIDIA szempontjából Bill Dally hivatalos nyilatkozata érdekes. Természetesen érthető a zöldek szándéka, a CUDA technológia elterjesztése fontos a jövőjük szempontjából, azonban az OpenCL-támogatást is nagyon komolyan veszik. Utóbbi vélhetőleg egyfajta menekülő-útvonal, amennyiben a saját platformjuk mégsem váltaná be a reményeket.

Érdekes tehát a csata, hisz a CUDA mögött még mindig csak az NVIDIA áll, és lassan befutnak a független platformok, amiket mindenki támogat. A fejlesztőknek természetesen az utóbbi megoldások képezik a járható utat, így a zöldeknek még idén kell szerezniük egy vagy inkább több erős szövetségest. Egyelőre azonban az AMD érdekével ellenkezik a CUDA támogatása, a VIA pedig túl kis szeletét birtokolja a piacnak. Az Intel lehetne az egyetlen cég, amelyik meggyőzhető, azonban erős túlzás lenne azt állítani, hogy az utóbbi időben baráti a viszonyuk az NVIDIA-val.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés