Hirdetés
Az Apple levette saját webáruházából az iMac Pro legtöbb verzióját, már csak a 2 099 990 forintos alapmodell (tízmagos Intel Xeon W processzor, 32 GB ECC memória, 1 TB-os SSD, Radeon Pro Vega 56 VGA) érhető el, legalábbis amíg a készlet tart, ugyanis a cég megerősítette, hogy leállították a modell gyártását.
A 2017-ben bemutatott gép két évig volt az Apple aktuális csúcsmodellje, hiszen a Mac Prót akkor már hosszú ideje nem frissítette a vállalat, készülve a végül 2019-ben piacra dobott új verzióra. Azóta nem sok létjogosultsága volt az iMac Pro vonalnak, ugyanis a legtöbb felhasználó számára bőven elegendőnek bizonyult a normál 27 hüvelykes iMac is, míg az igazán nagyigényűek úgyis a nem sokkal drágább Mac Prót választották egy külső monitor – például a Pro Display XDR – társaságában.
Valószínűsíthetőnek tartjuk, hogy az Apple az iMac Pro kivezetésével az új generációs iMaceknek készíti elő a terepet, amelyek nem csak az M1-nél erősebb, saját tervezésű rendszerchipet, de a Pro Display XDR dizájnját, valamint az iPad Airnél már megismert színárnyalatokat is megkaphatják. Egyelőre még nem érkezett hivatalos meghívó a régóta pletykált márciusi sajtóeseményre, de ha nem is lesz ilyen, legrosszabb esetben talán a nyári WWDC-n már hallhatunk majd az erősebb, ARM-os Macekről.