1992. július 13.

Az IBM, a Toshiba és a Siemens bejelentik, hogy a memóriafejlesztés területén együttműködési megállapodást kötöttek. A szerződés fontos mérföldkő a félvezetőipar történetében, de szakértők szerint nem csak ott: a szövetség egyben egyik fontos jele volt a globalizálódó, határokat nem ismerő gazdaság megerősödésének.

Hirdetés

memory

Azóta történt

  • 1981. július 28.

    Az IBM PC megjelenése után egy hónappal a cég bejelenti egy másik asztali számítógépét, a System/23 Datamastert. Az „all-in-one” számítógép szöveges módú CRT-kijelzője, billentyűzete, processzora, memóriája és 8 hüvelykes floppymeghajtója egy tárolóegységben kapott helyet. Az Intel 8085-ös processzorral ellátott gép kezdőára nyomtatóval együtt közel tízezer dollár volt.

  • 1981. augusztus 12.

    Az IBM piacra dobja az 5150-es számítógépét, ismertebb nevén az első IBM PC-t. Eredetileg maximum 250 ezer darab eladására számítottak, ám kiderült, hogy ezzel a géppel elkezdődött a személyi számítógépek forradalma. A gép otthoni felhasználásra szánt alapváltozata – amelyhez nem járt monitor és floppy – 1565 dollárba került. A 40 kB ROM-mal és 16 kB – 256 kB-ig bővíthető – memóriával, 83 gombos billentyűzettel rendelkező számítógépen a PC-DOS operációs rendszer futott.

Előzmények

  • 1953. július 2.

    Az IBM bejelenti a világ első tömeggyártású számítógépét, az IBM 650-et, mely egy évtizeden át uralta a piacot. Ez a gép lyukkártyán kapta a programutasításokat, az adatokat egy forgó mágnesdobmemórián tárolta. A 650-es legnagyobb előnye az volt a korábbi IBM-gépekhez képest, hogy végrehajtási hiba esetén képes volt folytatni a folyamatot, nem kellett újraindítani a programot.

  • 1961. június 2.

    Az IBM megjelentette az IBM 1301-es tárolóegység első két modelljét. Az egység minden modulja 25 lemezt tartalmazott (jellemzőik: 50 TPI, 520 BPI), egy modul tárolókapacitása 28 megabájt volt (az 1-es modell egy, a 2-es két modult tartalmazott). Az olvasófejek a percenként 1800-at forgó lemez feletti légpárnán lebegtek. A korábban egy másodperchez közeli elérési idők ezen a meghajtón 180 milliszekundumra csökkentek.

  • 1952. május 21.

    Az IBM bejelenti a 701-es nevű számítógépét, melyet később „védelmi számológépként” emlegettek. A kártyaolvasós, katódsugárcsöves (elektrosztatikus) memóriájú, háttértárként mágnesdobot és mágnesszalagot használó gépet az év végére készítették el, s 1953. április 7-én mutatták be hivatalosan. Végül összesen 19 darabot adtak el belőle kormányzati szerveknek, nagyvállalatoknak, illetve kutatóintézeteknek.

  • 1996. április 17.

    A Toshiba piacra dobja a Libretto 20 subnotebookot. Ez volt abban az időben a legkisebb és legkönnyebb olyan hordozható gép, amely képes volt egy teljes asztali operációs rendszer (Windows 95) futtatására. A ma divatos mininoteszek ősének tekinthető masina mérete 210x115x34 milliméter, súlya pedig 840 gramm volt. 75 MHz-es AMD 486 DX4 processzort, 8 MB memóriát, 6,1 colos kijelzőt és 270 MB-os merevlemezt tartalmazott.