Az IBM bejelenti a világ első tömeggyártású számítógépét, az IBM 650-et, mely egy évtizeden át uralta a piacot. Ez a gép lyukkártyán kapta a programutasításokat, az adatokat egy forgó mágnesdobmemórián tárolta. A 650-es legnagyobb előnye az volt a korábbi IBM-gépekhez képest, hogy végrehajtási hiba esetén képes volt folytatni a folyamatot, nem kellett újraindítani a programot.
1953. július 2.
Azóta történt
-
1992. július 13.
Az IBM, a Toshiba és a Siemens bejelentik, hogy a memóriafejlesztés területén együttműködési megállapodást kötöttek. A szerződés fontos mérföldkő a félvezetőipar történetében, de szakértők szerint nem csak ott: a szövetség egyben egyik fontos jele volt a globalizálódó, határokat nem ismerő gazdaság megerősödésének.
-
1981. július 28.
Az IBM PC megjelenése után egy hónappal a cég bejelenti egy másik asztali számítógépét, a System/23 Datamastert. Az „all-in-one” számítógép szöveges módú CRT-kijelzője, billentyűzete, processzora, memóriája és 8 hüvelykes floppymeghajtója egy tárolóegységben kapott helyet. Az Intel 8085-ös processzorral ellátott gép kezdőára nyomtatóval együtt közel tízezer dollár volt.
-
1960. szeptember 12.
Az IBM bejelenti az 1400-as sorozat újabb darabját, az 1970-ig gyártott IBM 1410-es, közepes méretű vállalkozásoknak szánt rendszert. Az 1410 felépítésében roppant hasonló volt az igen népszerű 1401-eshez, de egy fontos jellemzőben eltért attól: három helyett ötkarakteres címzést tett lehetővé, így az 1401-hez képest nem 16 ezer, hanem 80 ezer karaktert tudott memóriájában tárolni. A rendszer a virtualizáció korai példájaként képes volt emulálni az 1401 működését.
Előzmények
-
1961. június 2.
Az IBM megjelentette az IBM 1301-es tárolóegység első két modelljét. Az egység minden modulja 25 lemezt tartalmazott (jellemzőik: 50 TPI, 520 BPI), egy modul tárolókapacitása 28 megabájt volt (az 1-es modell egy, a 2-es két modult tartalmazott). Az olvasófejek a percenként 1800-at forgó lemez feletti légpárnán lebegtek. A korábban egy másodperchez közeli elérési idők ezen a meghajtón 180 milliszekundumra csökkentek.
-
1952. május 21.
Az IBM bejelenti a 701-es nevű számítógépét, melyet később „védelmi számológépként” emlegettek. A kártyaolvasós, katódsugárcsöves (elektrosztatikus) memóriájú, háttértárként mágnesdobot és mágnesszalagot használó gépet az év végére készítették el, s 1953. április 7-én mutatták be hivatalosan. Végül összesen 19 darabot adtak el belőle kormányzati szerveknek, nagyvállalatoknak, illetve kutatóintézeteknek.
