1952. május 21.

Az IBM bejelenti a 701-es nevű számítógépét, melyet később „védelmi számológépként” emlegettek. A kártyaolvasós, katódsugárcsöves (elektrosztatikus) memóriájú, háttértárként mágnesdobot és mágnesszalagot használó gépet az év végére készítették el, s 1953. április 7-én mutatták be hivatalosan. Végül összesen 19 darabot adtak el belőle kormányzati szerveknek, nagyvállalatoknak, illetve kutatóintézeteknek.

Hirdetés

 

IBM 701

Az IBM 701 a maga teljességében
Forrás: computermuseum.li

 

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

  • 1953. július 2.

    Az IBM bejelenti a világ első tömeggyártású számítógépét, az IBM 650-et, mely egy évtizeden át uralta a piacot. Ez a gép lyukkártyán kapta a programutasításokat, az adatokat egy forgó mágnesdobmemórián tárolta. A 650-es legnagyobb előnye az volt a korábbi IBM-gépekhez képest, hogy végrehajtási hiba esetén képes volt folytatni a folyamatot, nem kellett újraindítani a programot.

  • 1992. július 13.

    Az IBM, a Toshiba és a Siemens bejelentik, hogy a memóriafejlesztés területén együttműködési megállapodást kötöttek. A szerződés fontos mérföldkő a félvezetőipar történetében, de szakértők szerint nem csak ott: a szövetség egyben egyik fontos jele volt a globalizálódó, határokat nem ismerő gazdaság megerősödésének.

  • 1981. augusztus 12.

    Az IBM piacra dobja az 5150-es számítógépét, ismertebb nevén az első IBM PC-t. Eredetileg maximum 250 ezer darab eladására számítottak, ám kiderült, hogy ezzel a géppel elkezdődött a személyi számítógépek forradalma. A gép otthoni felhasználásra szánt alapváltozata – amelyhez nem járt monitor és floppy – 1565 dollárba került. A 40 kB ROM-mal és 16 kB – 256 kB-ig bővíthető – memóriával, 83 gombos billentyűzettel rendelkező számítógépen a PC-DOS operációs rendszer futott.

  • 1929. november 17.

    Washingtonban 69 éves korában szívroham következtében elhunyt Herman Hollerith amerikai feltaláló, a lyukkártya-feldolgozó gép kifejlesztője. A gép gyártására Hollerith 1896-ban megalapította a New York-i Tabulating Machine Companyt, melyből aztán fúziók sora után 1924-ben létrejött az IBM.

Előzmények

  • 1895. május 7.

    Otto Steiger svájci mérnök megkapja a szabadalmi védettséget a Millionär nevű számológépére. A szerkezet igazi újdonsága az volt, hogy nem összeadásokat végzett, hanem egyetlen mozdulattal képes volt szorzásokat végrehajtani. A több mint félmázsás gép megbízhatónak bizonyult, negyven év alatt közel ötezer darabot adtak el belőle.

  • 1960. április 26.

    Az IBM sajtóközleményben jelenti be az IBM 7030 típusú szuperszámítógépének fejlesztését. A később a termékvonalról csak Stretchként ismert, 64 bites adatátvitelű gép volt a cég első tranzisztoros szuperszámítógépe.