Hirdetés

Bemutatkozott az új okostelenfonokba szánt Intel SoC

Az Intel egy évvel korábban mutatta be a Medfield platformot, mely a vállalat első igazi próbálkozása volt az okostelefonok piacán. A termékkel igazából nem volt semmi gond, hiszen hozta az akkori kötelező funkciókat és sebességet, de a gyártók alig építettek rá készüléket, ráadásul a partnerek között is inkább kevésbé ismert cégek voltak. Az Intel azonban tovább próbálkozik, így a héten zajló MWC megnyitása alkalmából bejelentették a Clover Trail+ platformot, ami alapvetően a Medfield továbbfejlesztésének fogható fel.

Hirdetés

A 32 nm-es gyártástechnológiával készülő lapka két darab, Saltwell architektúrára épülő processzormagot tartalmaz, melyek egyenként 512 kB-os gyorsítótárat használnak, továbbá támogatják a Hyper-Threading technológiát is. A működési órajel esetében az Intel csak a maximális, úgynevezett burst órajelet adta meg, ami egyfajta turbónak fogható fel, de nem teljesen a hagyományos értelemben. Az eljárás természetesen a teljesítmény növelését célozza, ám elsősorban azért, hogy a rendszer gyorsabban végezzen az adott feladattal, és hamarabb kapcsolhasson vissza energiatakarékos üzemmódba. Az IGP pontos kilétére is fény derült, így ennek szerepét az Imagination Technologies PowerVR SGX 544 -es fejlesztése tölti be MP2-es konfigurációban, mely nyolc darab, úgynevezett USSE2 motorra alapoz. A memóriavezérlő két darab 32 bites csatornát használ, és maximum 2 GB kapacitású LPDDR2 memóriát lehet hozzá társítani. A videodekódoló, és -enkódoló motorról szintén az Imagination Technologies gondoskodik. Ezek maximum 1080p-s H.264, VC-1, DivX és VP6 tartalmat támogatnak.

Az érkező Clover Trail+ termékek pontos paramétereit az alábbi táblázat foglalja össze:

Intel Clover Trail+ platform
Típus Atom Z2580
Atom Z2560
Atom Z2520
CPU-magok száma 2 2 2
Burst órajel 2 GHz
1,6 GHz
1,2 GHz
Alapórajel 933 MHz
933 MHz 933 MHz
Energiatakarékos órajel
800 MHz 800 MHz 800 MHz
IGP órajele
400 MHz
400 MHz
300 MHz
IGP boost órajel 533 MHz
- -

A Silicon Hive képfeldolgozó processzor (ISP) megegyezik azzal, amit az Intel a Medfieldben használt, de új firmware-t kapott, amivel gyorsabban és hatékonyabban dolgozik. A szoftveres változásoknak hála már 16 megapixeles kamerákat is kezel, de bizonyos fényképezési módok mellett ez 8 megapixelre lesz limitálva. Szintén újdonság, hogy a Clover Trail+ mellé már a TSMC 40 nm-es gyártástechnológiáján készülő XMM 6360-as modem társítható, ami már 42 Mbps-os DC-HSPA+ támogatást kínál. Ez még mindig nem támogatja az LTE hálózatokat, de az Intel szerint az év végén már ehhez is lesz megfelelő lapkájuk.

A Clover Trail+ a teljesítmény szempontjából nem tűnik rossznak, de kétségtelen, hogy lesznek nála gyorsabb ARM-os rendszerchipek is. Az biztos, hogy a maga idején a Medfield paraméterei mindenképp nagyobb figyelmet generáltak, de a Clover Trail+ gyakorlatilag csak egy vérfrissítés, így számítani lehetett rá, hogy a lapka tudása már nem lesz kiemelkedő. Az IGP még mindig jónak számít az OpenGL ES 2.0 támogatásával, de az új fejlesztéseknek már illene az API 3.0-s verzióját támogatni, ahogy azt számos ARM-os megoldás teszi majd meg idén. A kijelző kezelése szempontjából az Intel megoldása 1920x1200 pixel megjelenítésére képes, amit 2013-ban több elemző is kevésnek tart, de logikusan gondolkodva bőven elég, hiszen okostelefonokról beszélünk. Az új lapka egyébként támogatja a HDMI 1.3a kimenetet, ami manapság már az elvárható minimum.

A Clover Trail+ a fogyasztási paraméterek szempontjából nagyjából a Medfield platform értékeit hozza. Természetesen a legerősebb megoldás valamivel több energiát igényel, de a gyengébb opciók energiatakarékosabban üzemelnek. Az Intel a rendszerhez Android 4.2 operációs rendszert ajánl, vagyis ehhez lesz gyári támogatás. Az Android egyébként alapvetően megfelelő x86-os processzormagokhoz, így ebből nem lesz probléma. Az Intel szerint a Google Play áruházra felkerülő alkalmazások több mint háromnegyede nem tartalmaz natív kódot, vagyis tökéletesen üzemképes a Clover Trail+ platformon is. A natívan ARM-ra lefordított alkalmazások esetében a vállalat emulációt alkalmaz, míg az új programokat már x86-ra is elkészítik a fejlesztők. Információink szerint az elérhető applikációk 90-95%-a elindul az Intel hardverével is. A Google Play egyébként eleve úgy van felépítve, hogy a nem kompatibilis alkalmazásokat fel sem kínálja letöltésre, így ebből nem lesz probléma.

Lenovo K900
Lenovo K900 [+]

Az Intel egyelőre nem adott pontos tájékoztatást, hogy hány cég épít majd az új platformra, de a Lenovo K900 már egy olyan okostelefon lesz, ami az Atom Z2580-at használja.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés