Bemutatták az Intel tabletplatformjának referenciáját

Az Intel is beszélt az elmúlt héten a Windows 8-hoz készülő tabletplatformról, amely a Clover Trail névre hallgat. A vállalat túl sok információt nem közölt a rendszerről, és a 10 colos prototípust sem volt jelen a rendezvényen, vagy ha jelen is volt az előadás alkalmával, nem került bemutatásra. A 8,7 mm vékony referencia tabletről azonban annyi kiderült, hogy 600 grammot nyom, és a Windows 8-at lehet rá előtelepíteni.

Az Intel a termékhez kapcsolódó előadáson a tablet belsejéről beszélt, de pontos technikai specifikációk nem kerültek elő, ugyanakkor a masina felépítése a képeken látható. Ebből kiderül, hogy a 32 nm-es gyártástechnológiával készülő SoC-ra került az LPDDR2 szabványú rendszermemória, melyhez a vállalat PoP (package on package) tokozást használt. Hivatalos adat a memóriavezérlő szélességéről nincs, de valószínű, hogy a lapka két 32 bites csatornát alkalmaz. Az IDF-en pletykálták, hogy az IGP szerepét egy licencelt PowerVR SGX545-ös egység látja el, melynek órajele sajnos nem derült ki. A grafikus drivert az Imagination Technologies fogja szolgáltatni, mely a vállalat számára ezúttal nem opció, hanem alapvető elvárás, hogy megfelelő támogatást nyújtson a termékhez, mivel a Clover Trail platform stratégiailag sokkal fontosabb, mint a megfelelő driver hiánya miatt elbukott Cedar Trail. A gyenge szoftveres támogatás ezúttal nem elfogadható az Intel szemében.


Intel Clover Trail referenciatablet (forrás: Softpedia) [+]

A Clover Trail platform esetében szintén előkerült az alternatív operációs rendszerek telepítésének lehetősége. Az Intel hivatalosan a Windows 8-at támogatja, és Android előtelepítésére nem adnak lehetőséget a gyártóknak. A Linux disztribúciók esetében a telepíthetőség technikailag megoldott, de az Intel szerint a Clover Trail legalacsonyabb energiagazdálkodási szintjeit nem ismeri az aktuális Linux kernel, vagyis ezekkel gyengébb üzemidő várható. Érdekes, hogy az AMD is pontosan ugyanezt mondta el a Hondo APU-ra épülő tabletekkel kapcsolatban, így lehet benne valami. A Clover Trail esetében még megjegyzendő, hogy a Linux működése funkcionálisan sem lesz tökéletes, mivel az Imagination Technologies nem ad ki grafikus drivert a rendszerbe épített IGP-hez. Ez gond volt a Cedar Trail esetében is, így pár hónapja elindult egy közösségi projekt, amely nyílt forráskódú driver fejlesztésén munkálkodik a PowerVR IGP-t használó Atom processzorokhoz, de ez egyelőre gyerekcipőben jár. A nem hivatalos x86-os Android opcionális telepítése esetleg értékelhető alternatíva lehet, de ezt a projektet az Intel nem támogatja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés