Hirdetés

Az Intel szerint nincs kész a Windows 8?

Az Intel elnök-vezérigazgatója a tegnapi napon tartott egy belső megbeszélést Tajpejben, ahol szóba került az október 26-án startoló Windows 8, amiről – a sajtóértesülések szerint – Paul Otellini nem túl biztató véleményt fogalmazott meg. Véleménye szerint a Microsoft egy olyan operációs rendszert dob piacra, amelyen még van mit fejleszteni, ám az ünnepi szezon előtti startot mindenképpen jó ötletnek tartja, hiszen menet közben is lehet javítani a szoftver hibáit. Sajnos a Bloomberg beszámolója nem ír konkrétumokról, így nem derült ki, hogy a szoftver mely részével, vagy részeivel nincs kibékülve az Intel. Arról sincs adat, hogy ezt Paul Otellini egyáltalán részletezte-e a belső megbeszélés alkalmával.

Hirdetés

A Microsoft természetesen reagált az Intel álláspontjára, és állításuk szerint a Windows 8 előzetes verzióit 16 millióan használták aktívan, így a vállalat rengeteg visszajelzést dolgozott fel, aminek hála az új Windows az eddigi legjobban kitesztelt operációs rendszer lesz. Érdekes, hogy ezt a gyártók is megerősítik. Az általunk megkérdezett OEM-ek szerint a Microsoft új operációs rendszere jóval stabilabb és érezhetően kiforrottabb, mint a Windows 7 volt a startja előtt. A saját tapasztalatainkra építve is hasonló véleményt tudunk formálni a legutolsó publikus tesztverzióról. Az új felhasználói felületet ugyan meg kell szokni, de a rendszer funkcionális működése már most kifogástalan, és nem mellesleg nagyon gyors is.

Némi támpontot adhat az Intel szavainak a Directions at Microsoft egyik elemzőjének korábbi állítása. Michael Cherry szerint maga a Windows 8 jól működik, de az ökoszisztéma még nem teljes, így kevésnek tartja az egykor Metro felületként elhíresült Modern UI-ra írt komoly alkalmazásokat, emellett a hardverek működéséhez szükséges driverek sem kiforrottak még. Előbbi nyilvánvalóan változni fog, hiszen ezen most is dolgozik a Microsoft, míg utóbbi valóban komoly probléma lehet, és sajnos a redmondi óriáscég ezen a ponton sok segítséget nem tud nyújtani.

A Windows 8 a driverek szempontjából nem sokban különbözik a Windows 7-től, ugyanakkor egy helyen a Microsoft jelentős szigorításokkal élt. A grafikus alrendszerért felelős WDDM 1.2-es felület bevezetése mellett sokkal szigorúbbak lettek a WHQL aláíráshoz szükséges feltételek. A Microsoft mostantól nem csak a funkcionálisan hibátlan működést követeli meg, hanem a grafikus driverek írásakor a hatékonyságra és a sebességre is oda kell figyelni. Egyes vélemények szerint az előírások túl szigorúak, és a komolyabb tapasztalttal nem rendelkező cégeknek nehéz lesz megfelelő támogatást nyújtani az új Windowshoz. Ugyanakkor tény, hogy nem lehetetlen teljesíteni a követelményeket, mivel az AMD augusztus közepén, az NVIDIA pedig nagyjából két hete már végleges WHQL drivert kínál a Windows 8 RTM kiadásához, amelyek nem elhanyagolható módon támogatják az operációs rendszer összes új funkcióját is. Ezzel szemben az is tény, hogy az Intel, az Imagination Technologies, a Qualcomm és az S3 által fejlesztett grafikus vezérlőkhöz még nincs végleges, WHQL aláírással rendelkező grafikus driver, ami egy hónappal a start előtt nem kedvező. Az Intel esetében persze meg kell jegyezni, hogy a Windows 8 Release Preview verzióhoz már kínáltak WHQL meghajtót, vagyis nem kellene, hogy túl sok gondot jelentsen a végleges eszközillesztő elkészítése az RTM kiadáshoz.

Egyelőre érdekes az egész történet. Az Intel a Bloomberg hivatalos megkeresésére már gyökeresen másképp reagált, így mára hatalmas üzleti lehetőségként aposztrofálják a Windows 8-at. Nagyon jó lenne tudni, hogy Paul Otellini egészen pontosan mit mondott, mivel lehet, hogy csak a média emelt ki apró részletet az új operációs rendszert érintő szónoklatából, így nem elképzelhetetlen, hogy ecsetelve lett azt is, hogy pontosan miért nem tartja késznek az új Windowst az Intel.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények