A bemutatók sorát a Castle 240/280 RGB-s vízhűtő rendszerrel nyitjuk, amit rögtön kétféle méretben, 240 és 280 mm-es radiátorral is megvásárolhatunk. A termetesre hízott, így TR4 foglalatra is felszerelhető processzorblokk tiszta rézből készült és E-alakú mikrocsatornáit úgy tervezték, hogy növeljék azon felületek méretét, amelyeken a hőcsere zajlik.
A beépített, dupla ablaktáblák és a 16,7 millió színt megjeleníteni képes, öt gyári effekttel megspékelt, és harminchat szabadon variálható módot tudó világítás révén pedig már csak kreativitásunkon és szépérzékünkön múlik, hogy milyen esztétikai értéket varázsolunk a gépsarokba. A vizesblokkok és ventilátorok szinkronizált pilácseffektusa egy – a csomagban mellékelt – vezetékes kontroller vagy az alaplap címezhető RGB funkciójának segítségével vezérelhető. A két Castle struktúra a tervek szerint júliustól lesz elérhető, s míg a kisebbik változatért 110 dollárt, addig a nagyobbért 130 dollárt kérne a gyártó.
A másik új vizes holmi a Captain 240PRO, amit automatikus nyomásszabályozóval láttak el, ami állítólag megakadályoz mindennemű szivárgást. A kétkamrás radiátorba egy irányból folyik be a víz és így válik hatékonyabbá a keringetés. Címezhető RGB-je neki is van, melynek beállításaival a Castle 240/280 mintájára (kontroller/ADD-RGB alaplap) játszadozhatunk el. A termék várhatóan augusztusban érkezik az üzletekbe, 120 dolláros áron.
Hirdetés
A csapadékos tájakról szelesebb szférákba érvén körvonalazódik előttünk a GAMMAXX GT TGA léghűtése, ami tagja a TUF Gaming Alliance-nek, így könnyen kikövetkeztethető az RGB jelenléte. Az apparátus megtartja a GAMAXX GT széria örökségét, az alumíniumból készült RGB fedőlapot, a szinkronizált világítást, és a jó hűtőkapacitást. Júliustól lesz beszerezhető, 45 dollárnyi apanázs ellenében.
A standon kiállították a trükkös nevű Fryzent is, amely egyébként nem is annyira a Ryzenhez, mint a Threadripperhez készült hatalmas talpával. Mindenesetre a TR4-en kívül minden más AMD-s foglalattal szintúgy kompatibilis, és július felé érkezik, 90 dolláros árral.
A hűtőket magunk mögött hagyva utunkat az új Matrexx házszéria felé vettük, melynek máris három tagjával ismerkedhettünk meg. A termékcsaládra a minimalista dizájn, az edzett üvegből legyártott panelek, és a gombbal vagy alaplappal címezhető/szinkronizálható RGB fényorgona jellemző. A típusok: Matrexx 55, 70 és 75. Az ATX méretű kuckók képesek lesznek E-ATX lapok fogadására és háttértárolókból is elégséges mennyiséggel pakolhatjuk meg majd őket – bár talán egy-két extra 3.5"-es fiókot üdvözülve fogadnánk. A trió szeptemberben debütál a piactéren, 40, 60, illetve 90 dolláros árképzés mellett.
Deepcool | Matrexx 55 | Matrexx 70 | Matrexx 75 |
---|---|---|---|
Hossz | 439 mm | 493 mm | 492 mm |
Szélesség | 210 mm | 200 mm | 220 mm |
Magasság | 480 mm | 509 mm | 510 mm |
Oldallap rögzítési módja | kézi csavar | retesz | |
Elülső radiátor maximális mérete | 280/360 mm | ||
Felső radiátor maximális mérete | 240/280 mm | 280/360 mm | |
Alsó radiátor maximális mérte | - | 240 mm (rövid tápegységgel) | |
Alaplap maximális hossza | 330 mm | 280 mm | 330 mm |
Videókártya maximális hossza | 370 mm | 380 mm | 390 mm |
SSD helyek (2,5") száma | 3 | 4 | |
HDD helyek (3,5") száma | 2 | ||
Bővítő slotok száma | 7 | 8 |
A Deepcool szafari végállomása a tápegységek uralta szavannán ért minket, ahol közelebbről szemügyre vehettük a DQ csorda három, éppen legelésző példányát. A túravezető elmondása alapján DQ650-M-nek, DQ750-M-nek, és DQ850-M-nek hívják őket, mely nevekben a háromjegyű számok a wattértékre utalnak. Küllemre kifejlett vadakról van szó, a triumvirátus egységesen 80 Plus Gold hatásfokra képes, precízen szabályozott feszültségekkel és alacsony zajszintek mellett operál, valamint teljesen moduláris kivitelű (amit az -M utótag már sejtetni engedett).
A kondenzátorok 100% japán darabok, a folyadékcsapágyas ventilátor 120 mm-es és fordulatszám-vezérelt. Az anyaállat bízik kicsinyeiben, ezért 5 év jótállást vállal rájuk. Jövő hónaptól a pulyák 130, 150 és 160 dollár fejében új otthonra lelhetnek majd.