Apple márkaoldal
-
Frissítést kapott a Mac Mini is
Négy év után végre új életet vitt az Apple az egyik legkedveltebb terméksorozatába.
Hír PC/Barebone 90
-
Újjáéledt az Apple Macbook Air notebookja
A különösen indokolt frissítés mellett a Macbook Pro sorozat is fejlődött.
-
Gyermekmunkás botrányba keveredett az Apple
A cég partnerei állítólag diákokat dolgoztattak egyfajta "gyakornoki programban".
-
Lassításért kapott büntetést az Apple és a Samsung
Nagyon komoly vádakat találtak igazoltnak a hatóságok. Az ügy már régi, de az még lehet a kérdés, hogy folytatásként lesz-e nemzetközi botránysorozat?
-
Titokban megegyezhetett az Apple és az Imagination?
Túl nagy a vihar utáni csend, valamint a hardverben sincs jelentős változás.
-
Az Apple is, az Amazon is tagad
A történet homályos, de azonnali reakcióra késztette mindazokat, akiket érinthet.
-
Elhozzák-e a forradalmat a valódi LED, azaz Micro LED kijelzők?
Jövőre akár már érkezhetnek is az első Micro LED technológiás tévék.
Vélemény TV & Audió 115
-
Tim Cook beszólt a Facebooknak és a Google-nek
Az Apple vezetője az említett két cég adatkezelési, felhasználási szokásaira tett megjegyzést.
-
Mivel robbanthat az Apple októberben?
A cég tarsolyában még számos újdonság lehet, amelyekkel még nagyobb káoszt okozhatnak a karácsonyi időszakban.
-
Combosnak tűnik az Apple A12 Bionic
A TechInsights hozta a szokásos fotót a lapkáról, de a mélyebb újításokról is szereztünk némi információt.
Hír Processzor 13



- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Apple Watch
- Windows 11
- PlayStation 5
- Telekom T Phone 3 5G – modern tudakozó
- Home server / házi szerver építése
- Bluetooth hangszórók
- iPhone topik
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- Az Apple bemutatta az iPhone 17-et
- További aktív témák...