Nem bánt túl szépen az Apple a Macbook Airrel, ugyanis az elmúlt években csak igen apró frissítésekkel javítgatott az említett szérián, amely így az egész Macbook termékflotta kakukktojásává vált. Gyakorlatilag amíg a Pro modellek fejlődtek, addig az Airről csak annyit lehetett elmondani, hogy minden évben egyre jobban lemarad, miközben azért az ára nem volt ám olcsó.
Hirdetés
Tovább ezt nem lehetett húzni, így az Apple az új Macbook Airt már a kornak megfelelő szintre hozta fel. A dizájnja hasonló a hagyományos Macbookhoz, de a 13,3 hüvelykes kijelzőnél a normál 1440x900 pixeles kijelző mellé elérhető a Retina opció is, amely már 2560x1600 képpontos felbontást kínál. Végre megjelenik a Touch ID is, amelynek a hátterét az iMac Pro és Macbook Pro gépeknél is használatos Apple T2 vezérlő adja. Nincs viszont Touch Bar, de ennek a megítélése amúgy is felhasználófüggő, vannak olyan potenciális vásárlók, akik kifejezetten nem szeretik.
Az Apple bevetette a pillangó mechanizmusra épülő billentyűzetének harmadik generációs verzióját, így nyugodtan lehet mondani, hogy az új Macbook Air gyakorlatilag a Macbook Próból merített ötleteket, csak éppen a sorozat sajátos jellemvonásaiba zsúfolva az újításokat. Az 1,25 kg-os váz arany, ezüst és asztroszürke színben érhető el, és 3,5 mm-es jack mellett található rajta két USB Type-C aljzat, amelyek a Thunderbolt 3-at is támogatják. Utóbbi azt jelenti, hogy az eGPU, vagyis a külső házba szerelt VGA lehetősége is adott.
A rendszert egy Intel Core i5 működteti, amelyben két processzormag dolgozik, méghozzá 1,6 GHz-es órajelen, 3,6 GHz-es turbó mellett. Valószínűleg egy olyan modellről van szó, amelyet az Intel még hivatalosan nem mutatott be, vagy talán csak az Apple számára készült, ugyanis grafikai számításokról egy UHD Graphics 617-es IGP gondoskodik. Az ugyanakkor valószínű, hogy egy Whiskey Lake lapkára épülő megoldásról van szó, függetlenül attól, hogy az órajelek alapján nem lehet meghatározni a pontos típusát. Az LPDDR3 szabványú, 2133 MHz-es effektív órajelen üzemelő rendszermemória 8 GB-os kapacitást kínál, de igény esetén lehet 16 GB-ot is kérni. Az adattároló minimum 128 GB-os PCI Express interfészen bekötött SSD, ami persze lecserélhető 256 vagy 512 GB-os, sőt akár 1,5 TB-os modellre is. A beépített, 50,3 wattórás lítium-polimer akkumulátor 12-13 órás tipikus terhelés melletti üzemidőt kínál.
Az új Macbook Air alapkonfigurációja 474 990 forintos áron vásárolható meg, de maximális konfigurációban egymillió forint fölé is be lehet csúszni.
A fenti újdonság mellett az Apple frissítette a Macbook Pro sorozatot is. Ez ugyan a nyáron már megtörtént, de a vállalat egy apróbb módosítást azért bejelentett, méghozzá a dedikált grafikus vezérlő szempontjából. A nyáron bemutatott sorozat esetében a 15 hüvelykes verzióba beépíthető grafikai csúcsot a Radeon Pro 560X képviselte, ami ugyan megmarad, de további opció lesz még az AMD Radeon Pro Vega 16 és Vega 20. Mindkét friss versenyző HBM2 memóriát használ, illetve jelentősen gyorsabbak a Radeon Pro 560X-nél, a Radeon Pro Vega 20 átlagosan 60%-kal.