Leteszteltük a Windows 7 első bétáját!

Federated Search, Windows Media Player 12

Federated Search

Hirdetés

Ha már a keresésnél tartunk, említsük meg a Windows 7 egyik legérdekesebb új szolgáltatását, melyről valahogy rejtélyes módon nem sokat olvasni. A rendszerbe épített Windows Search 4.0-n kívül a Windows 7 tartalmaz egy „Federated Search” nevű okosságot, mely a keresést kiterjeszti a számítógépen kívüli világra is, nevesül az internetre – bár a tartalmakat továbbra is a Windows Intézőből érhetjük el. Az OpenSearch és RSS technológiákra épülő kereső segítségével anélkül kereshetünk bizonyos webhelyeken, hogy internetböngészőt kéne nyitnunk. A Federated Search lehetőséget az egyes weboldalak üzemeltetőinek kell elérhetővé tenniük, de mivel egy néhány soros kódról van csak szó, ez igen egyszerű művelet. Néhány tartalomszolgáltató plug-inje már most is letölthető a Sevenforums.com weboldalról. A Google hozzáállása egyelőre nem túl biztató: maga a Google kereső nem támogatja a technológiát, a cég elmondása szerint pedig 2009 végére, 2010 elejére tervezik a bevezetését.

Windows Media Player 12

A Windows 7 a Microsoft médialejátszójának következő, 12-es verzióját tartalmazza, mely véleményem szerint az egyik legkiforratlanabb része a rendszernek. A kezelőfelület kissé zavaros, nem egyértelmű, a vezérlők el vannak rejtve, és a program működése is hagy kívánnivalót maga után. Ezt leszámítva azonban látszik, hogy jó irányba indult el a fejlesztés. A „Most játszott” (Now Playing) nézet és a médiatár teljesen külön ablakot kapott, a kettő között egy gombnyomással válthatunk. Így tehát ha az Intézőből videót vagy zeneszámot nyitunk meg, az a kisebb Now Playing ablakban nyílik meg, melyen mindössze a lejátszást vezérlő gombok találhatók meg; ha pedig keresni vagy rendezni szeretnénk a médiatárat, átválthatunk a kibővített nézetre. A lejátszási, írási és szinkronizálási listák egy-egy fülön keresztül érhetők el, a zeneszámok nevére mutatva azokba megnyitás nélkül belehallgathatunk, és a médiatár konfigurálásával sem kell többé bajlódnunk, a lejátszó ugyanis az alapértelmezett „Music”, „Pictures” és „Videos” Libraryk tartalmát jeleníti meg. A médiatár megosztása szintén leegyszerűsödött, mindössze egy gombot kell megnyomnunk hozzá, valamint a program bővült egy igen érdekes funkcióval is: a „Play To” szolgáltatás segítségével a Digital Living Network Alliance (DLNA v1.5) szabványt alkalmazó multimédiás eszközökre közvetlenül átjátszhatjuk a médiafájlokat anélkül, hogy azokat át kéne másolnunk azokra. Jelenleg körülbelül 30 gyártó 3000 modellje rendelkezik ezzel a technológiával, így ez komoly ütőkártya lehet a Microsoft médialejátszójának kezében.

További újdonság, hogy a Windows Media Player 12 mostantól beépítve tartalmazza az AAC, DivX, XviD és H.264 codeceket, így akár HD videokameráról közvetlenül átmásolt videóinkat, vagy az iTunesról letöltött zenéinket is lejátszhatjuk vele – kivéve, ha azok az Apple FairPlay DRM másolásvédelmi rendszerével lettek kódolva.

Windows Media Center

Természetesen a tévéképernyőkre optimalizált szórakoztatóközpont, a Media Center is frissítésen esett át. A program első indításakor lehetőségünk van az úgynevezett „Express” beállítások alkalmazására, ekkor szinte semmit nem kérdez az alkalmazás, mindent automatikusan beállít. Vigyázzunk azonban, mert ez a lehetőség bekapcsolja a médiainformációk automatikus letöltését és kiegészítését is, így a Media Center használatba vétele előtt mindenképpen telepítsük a cikk végén ismertetett MP3-as hotfixet! A médiatár beállításaival ezúttal kevesebbet kell küszködnünk, a Media Playerhez hasonlóan itt is a Librarykből gazdálkodik a program.

A kezelőfelület nem sokat változott, a menük leginkább a Zune hordozható médialejátszót idézik, bár az egérrel való navigáció mintha kissé nehézkesebb lenne – ez talán betudható annak, hogy a függőlegesen gördülő menü már nem végtelenített, annak elején és végén egy nagyobbat kell „ugranunk”, hogy az „átforduljon” és továbbléphessünk. A zenei listák – amennyiben nincsenek letöltött borítók – szép színesek lettek, valamint a lejátszási nézet hátterében is színes kockák úsznak – hangulatos.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények