Hirdetés

Leteszteltük a Windows 7 első bétáját!

A kifejezetten nagy érdeklődéssel fogadott operációs rendszer béta-verziójának kimerítő részletességű tesztje.

Tálca

Tálca

Hirdetés

Az első, ami rögtön szembetűnik: az új tálca, de ez csak egy a kezelőfelület számos újításából. A Windows tálcája jelentős változáson esett át, melyet egyesek – nem meglepő módon – az egyik konkurens szoftvervállalat operációs rendszere koppintásának tartanak, a redmondi fejlesztők bevallása szerint azonban az ötletért egészen a Windows 1.0-ig nyúltak vissza.

Az új tálca kombinálja a régi verziók „gyorsindítás” eszköztárát és a megnyitott programok gombjait – ezentúl nem csak az éppen futó programok sorakoznak az alsó sávon, hanem tetszés szerint bármilyen ikont elhelyezhetünk rá. Azt, hogy a program fut-e vagy sem, az ikon „gombbá alakulása” jelzi, így lényegében ugyanazzal a művelettel tudunk új programot nyitni, illetve váltani a már futó alkalmazások között. A gyorsindító és a futó programok gombjainak egybegyúrását kombinálva az előtöltő szolgáltatással ezentúl lényegében alig érezhetünk majd különbséget egy alkalmazás elindítása vagy az arra való átváltás között.

A tálcagombok mostantól több funkciót is ellátnak. Ha egyszerűen rákattintunk, akkor értelemszerűen elindítjuk az adott alkalmazást, vagy átváltunk rá. Ha csak rámutatunk, a Vistából megismert miniatűrt kapunk a program ablakáról, ha az alkalmazás több példányban is nyitva van, akkor mindegyik láthatóvá válik – az Internet Explorer esetében még a fülek tartalma is külön miniatűrként jelenik meg –, ezeket pedig akár ebből a nézetből is bezárhatjuk. Ha az egér másodlagos gombjával kattintunk rájuk, egy helyi menü, az úgynevezett „jumplist” jelenik meg, melyen az adott program előzményeit (korábban megnyitott dokumentumok, webhelyek), és speciális lehetőségeit (a Windows Media Player esetében például a lejátszást vezérlő gombokat) érhetjük el, valamint új példányt indíthatunk a már futó programból. Lehetőségünk van a jumplistre permanensen is kihelyezni bizonyos elemeket, például kedvenc webcímeket, dokumentumokat, mappákat vagy médiafájlokat. Bónuszként a tálcagombok végre tetszés szerint átrendezhetők lettek: egyszerűen fogjuk meg, és húzzuk a kívánt helyre azokat. Mióta is vágytunk már erre?

A tálca értesítési területe szintén megváltozott. Az elmúlt években bevett gyakorlattá vált, hogy a feltelepített programok előszeretettel helyeztek ki státuszikonokat erre a helyre, mely egy idő után rendezetlen káosszá vált a sok színes bigyótól. Mivel ennek a tálcaszekciónak eredetileg is „értesítési terület” (notification area) a neve, a programoknak csak akkor kéne ide pakolniuk ikonjaikat, amikor valamilyen felhasználói beavatkozást kérnek, vagy fontos információt jelenítenek meg. A Windows 7 alapértelmezésként kordában is tartja alkalmazásainkat, és mindaddig elrejti az összes ilyen státuszikont, amíg azoknak valóban nem szükséges megjelenniük. Ezt a viselkedést természetesen kikapcsolhatjuk, így újra folyamatosan láthatóvá válik az összes ikon. A rendszerikonok sorrendje egyébként szintén megváltoztatható.

A tálca jobb szélén egy kis fülecskére figyelhetünk fel, mely az egyik leglátványosabb funkciót aktiválja, az „Aero Peek”-et (kukkolót). Lényegében arról van szó, hogy ha az egérmutatót erre a területre irányítjuk, akkor az összes megnyitott ablak áttetszővé válik, így anélkül pillanthatunk le az asztalra, hogy le kéne csuknunk az ablakokat. Ha pedig mégis ezt szeretnénk, egyszerűen kattintsunk rá a kis sávra. Hogy miért hasznos az Aero Peek?

A Windows oldalsáv eltűnt, ehelyett a minialkalmazások az asztal szerves részévé váltak, és bárhová szabadon elhelyezhetők. Az Aero Peek segítségével anélkül pillanthatunk rá ezekre az információs miniprogramokra, hogy bármelyik ablakot is el kéne mozdítanunk eredeti helyéről.

Az Aero Peek a korábban említett tálcaminiatűrök esetében is működik, tehát ha „elvesztettünk” egy ablakot az asztalon, egyszerűen mutassunk rá annak miniatűrjére – a Windows minden más ablakot áttetszővé varázsol.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények