Mire képes egy kínai gyártó top tévéje?

Kipróbáltuk a kedvező árúnak tűnő, 4K HDR támogatású TCL U55C7006-t.

Hirdetés

Képminőség

Az Edge-LED háttérvilágítási eljárásra épülő készüléken a felhősödés meglehetősen markánsan jelentkezett. A foltok főleg a sarkoknál tűntek hangsúlyosnak, és nem csak homogén képtartalomnál látszódtak, hanem mozgás során is. A betekintési szög sem az igazi, már körülbelül 140 fokos szögből érzékelhető a színek, elsősorban a sötét árnyalatok torzulása.


[+]

A tónusok olykor még visszafogott beállítások mellett is túlszaturáltnak, természetellenesen élénknek tűntek. Ez kínai televízióknál még mindig gyakran megfigyelhető, és úgy látszik, hogy a TCL döntéshozói is ezt az első pillantásra látványosabb, ám mindent összevetve természetellenesebb vonalat favorizálták. Mivel LCD technológiáról van szó, ezért a tökéletes fekete megjelenítése nem lehetséges, normál módban 0,0518 cd/m² feketeszintet mértünk 297,8 cd/m² fényerő mellett, ami 5749,4:1 valós kontrasztarányt jelent. A kontrasztosságra tehát nem lehet panasz, de akinek ez nem elég, az még mindig bekapcsolhatja a dinamikus kontrasztot, ám ekkor a finom átmenetek eltűnésével kell számolni.

TCL U55C7006 felhősödés
TCL U55C7006 felhősödés [+]

A zajosodás megfigyelhető, amit még a Zajcsökkentés nevű képmódosító funkció aktiválásával sem sikerült orvosolni, és az is elfordult, hogy az SD tartalmaknál enyhe aura jelent meg a gyorsan mozgó objektumok körül. Egyébként a mozgásmegjelenítés sem tökéletes, hiszen bár utánhúzásba nem futottunk bele, bizony enyhe akadozásba elég gyakran. Interpolációs technológiára nem bukkantunk, úgyhogy ezt semmilyen trükkel nem tudtuk finomítani. A felbontásfeljavítás is hiányzik, ami ugyan csodákra még ma sem képes, de tapasztalataink szerint azért valamennyire képes jobbá tenni a képminőséget. A készülék papíron támogatja a HDR tartalmak megjelenítését, azonban a maximális fényereje ehhez nem elég, úgyhogy a nagy dinamikatartományú videók gyakorlatilag úgy néztek ki, mint az SDR anyagok. Az input lag miatt viszont nem kell szégyenkeznie: 26,8 ms-t mértünk, ami kimagaslóan jó eredménynek számít a mai mezőnyben.

Profil/beállítás Dinamikus Mozi Stadion Szabvány Természetes
Fényerősség (fehérpont) 403,2 cd/m² 205,7 cd/m² 403,2 cd/m² 297,8 cd/m² 227,3 cd/m²
Fényerősség (feketepont) 0,0733 cd/m² 0,0609 cd/m² 0,0738 cd/m² 0,0518 cd/m² 0,0407 cd/m²
Kontrasztarány 5503,7:1 3376,7:1 5473,3:1 5749,4:1 5583,2:1
Legnagyobb delta E 9,79 7,82 9,75 9,22 10,21
Átlagos delta E 4,6 3,43 4,6 4,17 3,82
Színhőmérséklet 10 600 K 6800 K 10 600 K 9800 K 9600 K

Az előzetesen programozott képprofilokkal nem spóroltak, a kínálatban megtalálhatóak az eltérő színhőmérséklető, fényerejű opciók, így jó eséllyel mindenki lelhet olyat, amelyik közel áll az ízléséhez. Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Dinamikus, Mozi, Stadion, Szabvány, Természetes. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt, a színhőmérsékletet, illetve a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül, minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb. A megszokott kalibrálásra nem nyílt ezúttal lehetőségünk, ugyanis egyszerűen hiányzott az ehhez szükséges idő, abba a pár órácskába, amit a készülék társaságában eltöltöttünk, nem fért bele.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL

Azóta történt

Előzmények