Mire képes egy kínai gyártó top tévéje?

Kipróbáltuk a kedvező árúnak tűnő, 4K HDR támogatású TCL U55C7006-t.

A TCL és a tévék

A pályafutását 1981-ben kezdő TCL a feltörekvő kínai cégek egyik díszpéldánya. A TTK néven startoló vállalat TDK kazetták koppintásával indította karrierjét, és kényszerű névváltoztatást követően hamarosan kiterjesztette tevékenységét a telekommunikáció területére is. A kétezres évek elejéig kizárólag a kínai piacra termelő, komoly állami hátszéllel bíró konszern megkezdte a nyitást. Többségi tulajdont szereztek a Thomsonban és az Alcatelben, és gőzerővel elkezdtek nyomulni a szórakoztatóelektronikai, valamint mobil iparágban is.

TCL U55C7006
TCL U55C7006 [+]

Az elmúlt egy évtizedben folytatták a terjeszkedést, gyakorlatilag megszerezték a Blackberry és a Palm márkát. A kínai hadsereg egyik fontos beszállítójává váltak, kínálatukban pedig megtalálhatóak a kis- és nagyháztartási gépek épp úgy, mint a telefonok, tabletek, különféle méretű kijelzők és televíziók is. Utóbbiakkal Európában is jelen vannak már jó ideje, állandó vendégei például a berlini IFA-nak, ahol rendszeresen jó nagy standon állítják ki készülékeiket. Magyarországon ugyan hivatalos képviselettel nem rendelkeznek, de azért van mód arra, hogy hazánkban is megvásároljuk valamilyen úton-módon a tévéiket. A közelmúltban nekünk is sikerült összefutnunk a TCL U55C7006 típusjelzésű idei modellel néhány órára. Sajnos arra nem volt mód, hogy a megszokott tesztkörnyezetben próbáljuk ki, így egy pár funkció, szolgáltatás vizsgálata most kimaradt.

Szokatlan dizájn

A TCL-nél évekkel ezelőtt jelentek meg a tévékbe épített hangprojektorok, és ez a készülék is ebbe a vonalba tartozik. A nézők felé fordított, képernyő alatt elhelyezett soundbar markáns, kissé szokatlan külsőt kölcsönöz a televíziónak. A káva igen vékony, alig egy centiméter vastag, az oldalát pedig fémcsík övezi. A hagyományos állvány helyett itt is két különálló, meglehetősen vékony, pengeszerű talp mellett tették le voksukat a tervezők. Ennek a megoldásnak megvan az a hátránya, hogy egy hagyományosabb asztalkára, szekrényre nem biztos, hogy fel lehet állítani, és a kijelző forgatását is el lehet felejteni.

TCL U55C7006
TCL U55C7006 [+]

A modell a legvastagabb pontján 5,5 centiméter mély, ami nyilván a hangprojektornak köszönhető, és amivel elbújhat a slim verseny éllovasai mögött – még jó, hogy ennek tulajdonképpen sok jelentősége nincs, hiszen ettől még nyugodtan fel lehet akasztani a falra. Csatlakozók terén hozza a kötelező minimumot, a három darab HDMI 2.0 (egy ARC és egy MHL támogatású) mellett került rá egy-egy USB 3.0, USB 2.0, Ethernet, analóg és digitális audió csatlakozó, valamint a fizetős műsorok dekódolásához szükséges kártyák fogadására képes CI+ slot sem hiányzik róla.

Főbb paraméterek
TCL U55C7006
Panel VA LCD panel
Háttérvilágítás Edge-LED
Képernyőméret 55 hüvelyk (139 cm)
Maximális felbontás Ultra High Definition (3840x2160)
Maximális fényerő 404 cd/m²
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Dinamikus, Mozi, Stadion, Szabványos, Természetes
Hangbeállítások Játék, Mozi, Szabványos, Stadion, Zene
Hangrendszer 2 x 12 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T/DVB-C/DVB-S
Interfész 3 db HDMI 2.0, USB 3.0, USB 2.0, koaxiális digitális audió, analóg audió, Ethernet
Extrák Android TV, médialejátszó, HDR támogatás, vezérelhető mobil alkalmazással, beépített hangprojektor
Teljesítményfelvétel 87 watt
Méret 72 x 124,3 x 5,5 (talppal 21,9) cm
Tömeg 16,4 (talppal 16,8) kg
Gyártó honlapja www.tcl.eu
Termék honlapja TCL U55C7006
Fogyasztói ár 1000 euro (kb. 310 000 forint)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés