Hirdetés

Zsarolóvírusok, Nintendo Switch, házasodó robotok

A CES jegyében kezdtük az évet, eközben olcsóbb lett az internet és egyre közelít az önjáró autók kora.

CES-ről szólt az év eleje

Ha év eleje, akkor CES. Ez az IT-iparágon belül közismertnek számít már jó ideje, és erre az analógiára felépíthetjük azt is, hogy ha péntek, akkor Heti Szemle. Utóbbi állítás azonban sántít egy picit, mert az elmúlt pár héten pont kimaradt, elsősorban az ünnepek miatt, de most minden adott volt ahhoz, hogy végre megkezdje a 2017-es évet a hírösszefoglaló rovatunk.

Hirdetés

Nagy meglepetés nem fog érni senkit, hiszen az elmúlt időszak a Las Vegas-i Consumer Electronics Showról szólt, ami rányomta bélyeget a hírtermésre is; ez persze nem baj, sőt épp ellenkezőleg, hiszen egyáltalán nem volt hiány bejelentésekből!

A PC-re koncentráló chiptervezőkkel kezdve látható, hogy mindhárom fél más területre fókuszált. Az NVIDIA a GeForce Now szolgáltatás új verzióját, illetve az új Shield konzolokat leplezte le, míg az AMD a Vega architektúráról árulta el az első részleteket, ami már működött is a CES-en egy PC-ben egy Ryzen CPU társaságában. Utóbbi processzorról, illetve leginkább a köré épülő platformról is érkeztek friss adatok.

Intel hitelkártya méretű PC
Intel hitelkártya méretű PC

Eközben az Intel a Kaby Lake processzorcsaládot töltötte fel rengeteg új termékkel, ami lényeges bejelentés volt, mivel számos CES-en bemutatott PC ezekre az újdonságokra épített. Nem mellesleg megjelentek a Kaby Lake lapkára épülő Pentiumok és Celeronok is, valamint egy érdekes koncepció is körvonalazódott a hitelkártya méretű PC képében.

A konzolpiac sem pihent, a Nintendo hivatalosan is bejelentette a Switch startját, illetve elérhetővé váltak a legfontosabb információk a termékkel kapcsolatban. A Sony ezzel szemben egy kifehérített PlayStation 4 Slimmel lepi majd meg a piacot a hónap második felében.

Nintendo Switch
Nintendo Switch

A fontos bejelentések sora folytatható a HDMI 2.1-gyel, és ha már házimozis területekre eveztünk, akkor megérkeztünk a CES fő témájához. Ha valamiből sok volt a kiállításon, akkor az a kijelző. Az LG többek között bemutatta a világ legvékonyabb tévéjét, ami mágnessel tapad a falhoz, és ezt a készüléket le is videóztuk. A gyártó a monitorok között is előállt a 34UM79M típusjelzésű modellel, ami beépített Chromecastot, MaxxAudio hangszórókat és FreeSync technológiát is kapott. Még mindig az LG-nél maradva említést érdemel a ProBeam nevű projektor, ami kategóriájában kiemelkedő fényerőt produkál.

LG OLED W7
LG OLED W7 [+]

A Sony két olyan újítást is bemutatott, amire felkaptuk a fejünket. Az egyik ilyen a valódi LED televízió, ahol tényleg minden pixel mögött LED található, de az A1-es tévé is tud, hiszen paneljéből jönnek ki a hangok.

A Samsung leginkább a QLED technológiát hirdette, amit az OLED riválisának szánnak, de persze más gyártó is mutatott be érdekességeket. Ott van például a Panda 98"-es 8K IGZO tévé, amit a kiállítóstandon elképesztően olcsónak harangoztak be, bár valószínűleg csak félreértésről van szó. Ki kell még emelni a Hisense 4K Lasercast nevű HDR projektort, hiszen 100 hüvelykes képet produkál, és nagyjából feleannyiba kerül, mint egy hasonló méretű tévé.

Elszakadva a szokványos termékektől a Xiaomi Mi Robot Builder tűnt az egyik legérdekesebb koncepciónak, a "robotlego" ráadásul programozható is, tehát a felnőttek is találhatnak benne kihívást. Ötletek terén szerencsére a magyarokat sem kell félteni, erről testközelből is meggyőződtünk, amikor a magyar startupok standjait látogattuk meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés