Samsung UE46F6800: tévé jó áron, egyedi dizájnnal

Samsung UE46F6800

A Samsung mára a tévépiac egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Évek óta a vállalat adja el a legtöbb televíziót; tavaly például összesen annyit, mint a Sharp, a Panasonic és a Sony együttvéve. Ráadásul nem csak az olcsó modellek szegmensében vitézkednek, hiszen a cég nevéhez az elmúlt években számos innováció köthető. Amellett, hogy úttörő szerepet játszottak a Full HD-s 3D megjelenítők kifejlesztésében, az elsők között léptek színre sokoldalú integrált médialejátszóval, smart rendszerrel megtámogatott, mozgással és hanggal vezérelhető, ultravékony kávákkal ellátott készülékekkel.

Számítani lehetett arra, hogy az elmúlt évek újdonságai közül egyre több kerül majd be a középkategóriás modellekbe is. Mivel alacsonyabb áruk révén ezek iránt jóval nagyobb az érdeklődés, mint a top készülékek iránt, így mindenképp szerettünk volna minél hamarabb kipróbálni egy ilyen darabot. Úgyhogy amint lehetett, rá is vetettük magunkat egyre, egészen pontosan az UE46F6800 típusjelzésű televízióra, mely nevéből is kikövetkeztethetően az F6800-as sorozat 46 hüvelyk képátlójú tagja.

Formabontó dizájn

Amikor már azt hinné az ember, hogy sok meglepetést nem okozhatnak dizájn terén a cégek, akkor is képesek előhúzni a kabátujjukból néhány újdonságot. Ez a tévé tökéletesen példázza ezt, ráadásul a változtatások kifejezetten szembeötlőek.

Ilyen a különleges állvány, hiszen a hagyományos, masszív talpat két, kifejezetten könnyű, üreges lábbal helyettesítették, amelyeket a közvetlenül a széleken található nyílásokba kell betuszkolni. E megoldásnak köszönhetően viszont nem forgatható a modell, és ami ennél is nagyobb baj, hogy simán benne van a pakliban, hogy az eddig használt, keskeny szekrény már nem lesz neki elég. Hasonlóan érdekes húzás az ultravastag, de átlátszó káva. Ezzel állítólag az volt a cél, hogy egy optikai trükkel megnöveljék a képernyő méretét, azért, hogy a felhasználó nagyobbnak lássa azt.

Hát szerintünk ez nem igazán jött be, viszont az tény, hogy így egészen egyedi lett a televízió külseje, bár borítékolható, hogy lesznek olyanok, akik kissé bazárinak találják majd. Az átlátszó logón kívül semmilyen díszítés nem került fel rá, és hullámok, ívek, félgömbök sem törik meg az egyesen vonalak és derékszögeket hegemóniáját. Így a végeredmény egy minimalista, letisztult televízió, amely szinte bármilyen stílusú enteriőrben helyet kaphat.

A négy darab HDMI 1.4 és három USB 2.0 port mellett építettek a hátuljára egy-egy komponens, kompozit, digitális audio, Ethernet, fejhallgató és SCART csatlakozót. A digitális tévétunereket és a fizetős adások dekódolásához szükséges CI slotot sem spórolták le róla. Az alkalmazott Edge-LED háttérvilágításnak köszönhetően a tévé legvastagabb pontján is alig négy centiméter mély.

Samsung UE46F6800
Panel Ultra Clear LCD panel
Háttérvilágítás Edge-LED
Képernyőméret 46 hüvelyk (116 cm)
Maximális felbontás Full HD
Maximális kontrasztarány Mega kontraszt (dinamikus, min. 5 000 000:1)
Válaszidő n. a.
Maximális fényerő n. a.
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások természetes, kiemelt, film, normál,
Hangbeállítások normál, zene, film, tiszta hang, hangosított
Hangszórók 2 x 10 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T, DVB-C, DVB-S2
Interfész 4 db 1.4-es HDMI, 3 db USB 2.0, komponens, kompozit, SCART, digitális audio, mini jack, CI slot, Ethernet
Extrák digitális zajcsökkentés, Smart TV rendszer, Eco szenzor, HDMI Simplink, rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó, 3D Explore, előzmények, hangvezérlés, aktív 3D, 2D->3D konverzió, távirányító, klaviatúra és egér kezelése, saját Bluetooth-alapú egérrel kombinált klaviatúra, e-manual, Smart Share
Teljesítményfelvétel 62 watt, készenléti üzemmódban: 0,1 watt
Méret 1083,6 x 618,7 x 47 (265,5 talppal) mm
Tömeg 11,6 (11,9 talppal) kg
Gyártó honlapja www.samsung.hu
Termék honlapja Samsung UE46F6800
Fogyasztói ár kb. 320 000 forint

Smart rendszer és kezelés

Az elmúlt évhez hasonlóan az idei Samsung modellekben, így e tévében is az okostévés megoldások már nem pusztán az internetes tartalmak elérését jelentik, hanem kiterjednek a készülék által kínált összes fő funkcióra.

Ennek működéséről, sajátosságairól korábban már írtunk részletesebben, úgy hogy most jöjjön csak a lényeg rövid összefoglalása: "A legfontosabb, vagy inkább a vállalat által legfontosabbnak vélt szolgáltatások, így tehát az internetes alkalmazások, a böngésző; a közösségi médiumokkal kapcsolatos lehetőségek; a médialejátszó, és a különféle csatlakoztatott eszközök elérése; illetve a digitális televíziózáshoz kötődő opciók mind-mind saját grafikus kezelőfelülettel ellátott külön, teljes képernyős ablakot kaptak. Ezeket nem csoportosították, hanem a felhasználónak kell lapozgatnia közöttük. tehát a tavalyi, portálszerű felépítést 2013-ra teljesen elengedték."

Az első benyomások alapján úgy tűnik, hogy így tovább gyorsult a kezelés, és ami talán még fontosabb, hogy némiképp átláthatóbb lett a rendszer. Ez elsősorban értelemszerűen a totálisan laikus felhasználók számára lehet fontos, hiszen aki viszonylagos rendszerességgel babrál valamilyen elektronikus eszközt, annak már a tavalyi szisztéma sem okozhatott semmilyen problémát. Megmutattuk egy kívülállónak, tehát egy teljesen átlagos, elsősorban televíziót, telefont és számítógépet használó embernek, és nagyjából két perc elteltével már egészen jól navigált rajta.


A rendszerbeállításokhoz meghagyták az évekkel ezelőtt bevezetett menürendszert, amin csak némi ráncfelvarrást hajtottak végre. Ez teljesen érthető, hiszen felépítése logikus, a rendszer kellően sekély, így minden funkció vagy paraméter elérhető maximum három lépésből. Az irányítást kis ikonok segítik elő, az egyes szolgáltatások, menüpontok szerepéről, feladatáról pedig rövid szöveges leírás tájékoztat.

Vezérlőeszközök

A Samsung egyes modelljei mellé csomagol egy különleges, második számú távirányítót is. Ez a modell is ebbe a körbe tartozik, így dobozában megtalálható ez a periféria, amelyen csak a legfontosabb feladatok elvégzésére szolgáló gombok kaptak helyet. Viszont került rá egy tapipad is, ami az egér helyettesítésére szolgál – ez a böngésző és az egyes appok használata során igen jó szolgálatot tehet. Emellett mikrofont is építettek rá, ami a hanggal történő vezérléshez szükséges. (Az egy másik kérdés, hogy nem túl logikus, hogy a hangvezérléshez is a távirányítóra van szükség.) Matt fekete burkolata jól mutat, fogása kényelmes, a gombok is kézre esnek.

A márka pár évvel ezelőtti dizájnbomba távirányítóinak ismeretében kifejezetten meghökkentő a hagyományos távvezérlő puritán kivitele. Ám ezzel igazából semmi baj sincs, hiszen ennél jóval fontosabb, hogy a szálcsiszolt matt felület mellett döntöttek, amin jóval kevésbé látszanak meg a szennyeződések, mint a fényes feketén, és hogy a funkciógomboknak köszönhetően minden fontosabb szolgáltatás és paraméter elérhető innen közvetlenül. A háttérvilágítás hiánya viszont fekete pontot érdemel, erre egyszerűen nincs mentség.

A tévé képes az USB porton keresztül csatlakoztatott egérrel és klaviatúrával együttműködni, ami bizonyos alkalmazások és a böngésző használata esetén aranyat érhet. Emellett egy ingyenesen letölthető szoftvernek köszönhetően a távirányító kiváltható Android- vagy iOS-alapú telefonokkal is, bár ezek használata korántsem olyan kényelmes, mint egy direkt e feladatra szánt céleszközé. A beépített kamera ugyanakkor hiányzik, és bár elméletileg külső egység csatlakoztatható hozzá, de a gesztusalapú vezérlést akkor sem támogatja, viszont a hangvezérlés működik, azaz lehet különféle parancsokkal instruálni a televíziót. Sajnos ez a funkció még mindig nem tökéletes, egyrészt néha félreérti vagy nem érti, amit mondanak neki, másrészt olykor kifejezetten lassúnak tűnik. Amíg például az ember tízszer kimondja, hogy "voljumáp" (Volume up), annyi idő alatt akár százszor is megnyomhatja a hangerőszabályzó gombját. Arról nem is beszélve, hogy ha a távirányító becsúszott mondjuk a kanapé ülőpárnája mellé, akkor hiába próbáljuk szóban kimondott parancsokkal helyettesíteni...

Képminőség

Épkézláb beállítások és normális források alkalmazásával a kép minőségére sok panasz nem lehet, de azért apróbb hibák akadtak. Ilyen például a bőrszín megjelenítése, amely nem mindig sikerült a legjobban: az emberek arca néha túlságosan is pirospozsgás vagy éppen zöldesfehér árnyalatban játszott. Néhány alkalommal egyes kisméretű objektumok körül egy-egy pillanatra áttetsző auraféleség bukkant fel, de ez csak akkor tűnik fel, ha direkt ezekre koncentrál az ember.

Az LCD tévéknél még mindig előforduló utánhúzás effektus itt egyáltalán nem bukkant fel. Akadozás sem jelentkezett, zajosodással HD forrás esetén nem találkoztunk, de azért alacsonyabb felbontásnál előfordult. A betekintési szög vízszintesen és függőlegesen is meglehetősen jó, csak körülbelül 160-165 fok környékén kezdenek el szétcsúszni a világos árnyalatok, de onnan egyébként sem tévézik senki normális esetben. Felhősödéssel átlagos tartalmak esetén nem kell számolni, és a tesztképen világosan látszik, hogy a háttérvilágítás egészen egyenletes. A képvilág még visszafogott beállítások esetén is kissé túlszaturált, a színek így olykor kissé harsányak, a végeredmény így ilyenkor kissé plasztik hatású, természetellenes.

Képjavító technológiák

A Samsung hagyományosan jó pár különféle képjavító eljárást épít tévéibe, így ezek innen sem hiányoznak. Egy részük ugyan csak marketingtrükk, de azért akadnak köztük valóban hasznos funkciók is. A Dinamikus Kontraszt mondjuk pont nem tartozik ezek közé, hiszen ilyenkor az elektronika folyamatosan automatikusan módosítja a kontrasztarányt, ami villódzást eredményezhet, úgyhogy jobb azonnal kilőni. A Fekete tónus a kép mélységét növeli a fekete szín mélységének módosításával, legalábbis elméletileg, de bekapcsolása után csak annyi tapasztalható, mintha egy enyhe szürke szűrőt tennénk a képre.


A Bőrszín tónus viszont egészen jól jöhet olykor. Itt egy harmincfokozatú skálán állítható, hogy mennyire legyen sápatag vagy épp vöröses a képernyőn látható emberi arc. A Fényerő mozgáshoz opció bekapcsolása után az elektronika a fényerőt a képernyőn megjelenő objektumok mozgásának sebessége alapján módosítja a fogyasztás csökkentése érdekében. Ezt is jobb mihamarább kilőni értelemszerűen, aki ezzel akar spórolni, az inkább ne is vegyen tévét, hanem nézegessen diákat. A Motion Plus névre hallgató interpolációs technológia a gyors mozgások folyamatosabb megjelenítését szolgálja, de érdemes vele óvatosan bánni, hiszen túlságosan agresszívre állítva a végeredmény természetellenessé válhat. A Zajcsökkentéssel is ugyanez a helyzet, mert bár olykor jó szolgálatot tehet, ám Magas fokozatra állítva összemoshatja a képrészleteket. A Feketeoptimalizációval elvileg intenzívebbé tehető a fekete szín, továbbá a sötétítés és jelkompenzáció segítségével kis lépésekben növelhető a kontraszt, de semmilyen látható változással nem járt a használata.

Képarány

A szokásos 16:9 és 4:3 képarány mellett kiválasztható két nagyított opció is, ám ezeknél értelemszerűen egyes képrészletek lelógnak a képernyőről. Ezen kívül ott van a kínálatban az eredeti forráshoz igazított képarány, illetve az automata kitöltés is, ami jól működik, ám érthetetlen okból egyes tévécsatornáknál nem lehetett aktiválni.

Előzetes és ideális beállítások

A Samsungot sok kritika érte eddig, többek között a oldalainkon is amiatt, hogy a felhasználói fiókokat kispórolták a választható képprofilok közül. Ennek ellenére e téren 2013-ban sem történt előrelépés, így maradt a négy előzetesen beprogramozott képmód, amelyek közül egyet mindenképp fel kell áldozni, ha valaki saját ízlése szerint módosítaná a paramétereket.

Erre a legjobb az Élénket felhasználni, ami köszönhetően a brutális fényerőnek és a magasra állított dinamikus kontrasztnak, otthoni körülmények között nézhetetlen. A színek annyira élénkek, hogy szinte leugrálnak a képernyőről, az összhatás pedig már-már bántó. Természetesen van, ahol ez is beválhat, így például egy üzletben, hotelcsarnokban vagy reptéren, de normál körülmények között nem az igazi. Nevével ellentétben a Természetes mód is hasonló, azaz a tónusok túlságosan harsányak, a fényerő pedig a kelleténél erősebb. A Normál mód már sokkal életképesebb, ez teljesen jól használható, és elsősorban azok tetszését nyerheti el, akik a hidegebb színhőmérsékletű képvilágért rajonganak. A Film üzemmóddal ezzel szemben a meleg színek kedvelőit célozták meg, és a visszafogott árnyalatoknak köszönhetően talán mind közül ez a legjobb választás.


Egy kalibrátorral, illetve a LaCie Blue Eye Pro névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Élénk, Film, Normál, Természetes. A kép jobb oldalán látható, hogy a bemért 18 szín milyen mértékben tér el a referenciától. Ennek meghatározására használatos a delta E, ami egy olyan numerikus érték, amely két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül. Minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához, vagyis annál jobb.

Itt pedig következzenek az általunk ideálisnak vélt beállítások:

Samsung 46F6800
Kontraszt 91
Háttérvilágítás 9
Fényerő 35
Szín 50
Élesség 43
Árnyalat (Z/P) Z50 - P50
Dinamikus kontraszt ki
Fekete tónus ki
Bőrszín tónus 0
Színköz auto
Színtónus meleg 2
Dig. tiszta megjelenítés alacsony/ki
MPEG zajszűrés ki
Motion Plus ki/tiszta
Feketeoptimalizáció Ki
Fényerő mozgáshoz ki
Gamma 2
Fehéregyensúly P-eltolás 22
Fehéregyensúly Z-eltolás 21
Fehéregyensúly K-eltolás 29
Fehéregyensúly P-nyereség 25
Fehéregyensúly Z-nyereség 25
Fehéregyensúly K-nyereség 25

Megszólalás

A komoly hangrendszert a tévéből kihagyták, így a többi hasonló kategóriájú termékekhez hasonlóan csak két darab tízwattos hangsugárzó került bele. Ez egyben azt is jelenti, hogy a dinamika és az erő hiányzik a megszólalásból, tehát aki e téren ragaszkodik a minél valósághűbb moziélményhez, az jobban teszi, ha beszerez valami nagyobb teljesítményű, direkt e célra szánt otthoni audioszettet.


Az előre programozott equalizer beállítások viszont megtalálhatóak, amelyek között megtalálható a filmnézésre, zenehallgatásra, illetve beszélgetős műsorokhoz szánt profil is, emellett a felhasználónak arra is módja nyílik, hogy a magas és mély hangok arányát saját ízléséhez szabja. A DRC-t, azaz az automata dinamikakompressziót nem lehet bekapcsolni, viszont az automatikus hangerő-szabályozás aktiválható, ami az eltérést egyenlíti ki csatornaváltáskor.

Médialejátszó

A vállalat elsőként épített televízióiba médialejátszót körülbelül öt-hat éve, és ezt a szolgáltatást tekintve mindig is az élenjáró gyártók közé tartoztak. Így joggal lehetett remélni, hogy ezzel a szolgáltatással itt sem lesz gond. A rendszer egyszerre képes kezelni az összes fájlt, de a jobb átláthatóság érdekében ezek típusuk szerint is csoportosíthatóak. Mód nyílik arra, hogy könyvtárstruktúrában jelenítse meg őket, de arra is, hogy ömlesztve, ábécésorrend vagy a keletkezés dátuma alapján pakolja ki a képernyőre.

A grafikus kezelőfelületet a nagyméretű ikonok, ábrák uralják, listás megjelenítésre nincs mód, ami ugyan kevésbé látványos, ám cserébe jobban használható. A könyvtárak között a nyilakkal lehet lépkedni, a kezelés így meglehetősen egyszerű. Bár az továbbra is gondot jelent, hogy lejátszási listát nem lehet létrehozni, tehát azt korábban kell megtenni egy számítógépen.

Képnézegető, zenelejátszó

A JPG mellett a BMP és PNG képek megjelenítése sem okoz neki problémát, viszont a GIF kimaradt a támogatott szabványok köréből, ami egyben azt jelenti, hogy a manapság igen népszerű animgifek is mentek a levesbe. A képek forgathatóak és nagyíthatóak, és a fotókról még az EXIF adatok is lekérhetőek, azaz hogy mikor, milyen beállítások mellett, milyen géppel készültek. Elindítható a diavetítés funkció, itt módosítható a képváltás sebessége, és különböző effektekkel fel is lehet dobni azt, sőt még aláfestő zene is bekapcsolható.


A teljes képernyős zenelejátszó felületen jutott hely az elérhető számoknak, a virtuális vezérlőpanelnek és az ID3 tageknek is, azaz a tv a fájlokba kódolt metaadatok feldolgozására is képes. Egyébként ha valakinek az kényelmesebb, használhatja a távirányítót is dalok megállításához, újraindításához vagy a beletekeréshez. Furcsa, de az ékezetes karakterek megjelenítésével probléma akadt, viszont cserébe a formátumtámogatásra semmi panasz nem lehet, ugyanis a kötelező MP3 mellett a WMA és a veszteségmentesen tömörített, jó hangminőség elérését biztosító FLAC állományok megszólaltatása is lehetséges.

Videók

A videók formátumtámogatása, illetve azok minősége a médialejátszó legfontosabb fokmérője, minden más csak másodlagos jelentőségű emellett. Épp ezért örvendetes, hogy ebben a versenyszámban a készülék igen jól teljesített. Szokásos tesztcsomagunkat< eresztettük rá, és ebből kiderült, hogy az olykor még a céleszközöket is megfektető Killa_sample-ön kívül mindegyik más fájllal hibátlanul boldogult. Azaz nem csak felismerte azokat, hanem gond nélkül, akadozásmentesen, színhelyesen futtatta le azokat.

A filmek vezérléséhez talán a legegyszerűbb a távirányítón található, megfelelő funkciógombokat, azaz a Playt, a Pause-t vagy Stopot püfölni. Ha valakinek ez nem felel meg, az előhívhatja a grafikus lejátszófelületet, azaz egy csúszkát, amin a nyilak nyomogatásával ugrálhat a kívánt irányba. Emellett a modell képes virtuális jelenetekre osztani egy filmet, ezekhez képet is rendel, ami igen látványos megoldás, és jelentősen megkönnyíti a keresést egy-egy videón belül. Lejátszás közben közvetlenül elérhetőek a legfontosabb kép- és hangbeállítások, így azokhoz nem kell a rendszermenüig elbandukolni.


A külső feliratok kezelése megoldott, amennyiben azok neve megegyezik a forrásfájléval, a betűk mérete növelhető, ám a színük nem módosítható, de a karakterek a legtöbb esetben így is megfelelően láthatóak. Amennyiben a szinkronizációval gondok adódnának, akkor a szöveg és a kép tizedmásodpercenként elcsúsztatható egymáshoz képest. A modell elméletben használható hálózati médialejátszóként is; a zenékkel és a képekkel nincs baj, de a videók mindegyike (leszámítva a DivX fájlt), meg-meg döccent, így pedig hibátlan szórakozásról korántsem beszélhetünk.

3D, digitális tévézés

Továbbra is aktív

Bár a passzív-polarizációs 3D előretörése megállíthatatlannak tűnik, a Samsung továbbra is konokul kitart az aktív shutteres technológia mellett, így ez a modell is erre a 3D képalkotási eljárásra épül. Ennek megvan az az előnye, hogy a vetélytársával szemben biztosítja a Full HD tartalmak megjelenítését 3D módban is, viszont a szemüvegek drágábbak és kényelmetlenebbek, hiszen van bennük egy LCD "kijelző".

A Samsung mindent megtett az elmúlt években, hogy e kiegészítők súlyát és méretét csökkentse. Az erőfeszítéseik eredményeként a mai modellek – így például az e televízió mellé pakolt két darab SSG-5100GB típusjelzésű periféria is – már csak tíz dekagrammot nyomnak, tehát nem sokkal nehezebbek egy átlagos napszemüvegnél. Viszont a vibrálást még mindig nem sikerült száműzni, ezzel továbbra is számolni kell. Egyéntől függő, hogy ezt ki, mennyi idő alatt szokja meg, az esetek túlnyomó többségében tíz perc, negyedóra után már nem zavaró.

A tévé támogatja az összes fontos térhatású szabvány kezelését, amennyiben 3D jelet észlel, akkor automatikusan 3D módba állítja magát, de ha ez mégsem történne meg, akkor manuálisan is átkapcsolható. Biztosítja a kétdimenziós tartalmak térhatásúvá konvertálását, ami természetfilmeknél, statikus hátterű sportközvetítéseknél, magazinműsoroknál, animációs alkotásoknál beválhat, de pörgős akciófilmeknél, dinamikusan változó képtartalomnál előfordulhat, hogy nem a legjobb képet adja. Azt fontos leszögezni, hogy a konvertálás sokat segíthet, de a már eredetileg is 3D kamerákkal készített videók minőségét sosem nem éri el.

Digitális tévéadások

A modell rendelkezik beépített digitális tévétunerekkel, így többek között a földi sugárzású adások vétele is biztosított. A keresés gyors és kulturált, körülbelül két perc alatt végez vele az elektronika, a megtalált csatornák ezután tetszés szerint sorba rendezhetőek, sőt a legszimpatikusabbak egy külön csoportba pakolhatóak.

Az épp futó műsor tartalmáról egy gombnyomással információ kérhető le, és ez megtekinthető a távirányítóról közvetlenül kinyitható elektronikus tévéújságon keresztül is. Itt egyszerre hét adó kétórányi programja fér ki egy képernyőre, de természetesen akár egy hétre előre át lehet böngészni a kínálatot. Sajnos a műsorok nem listázhatóak ki jellegük (tehát pl. film, hírek stb.) szerint, pedig ezt egyes konkurensek televíziói már régóta tudják. Az EPG-ben programozható be az időzített felvétel és az is, hogy a készülék figyelmeztessen, ha egy előre megjelölt műsor épp elkezdődik. A jelfeldolgozásba egyébként nem nagyon lehet belekötni, egy átlagos kisméretű szobaantennát használtunk, és teljesen jól boldogult vele. Rossz időben, viharban egyszer-kétszer összeomlott a kép, de a probléma mindig hamar helyreállt.

Netes tartalmak, extrák

A Samsung munkatársaitól kapott információ értelmében jelenleg közel 1500 saját alkalmazással rendelkeznek, azonban valamilyen mitikus oknál fogva egyszerre egy-egy televízión ezeknek csak egy része érhető el. Az aktuális kínálat folyamatosan változik, ezért értelemszerűen érdemes rendszeres időközönként ellátogatni az alkalmazásboltba, hátha befutott valami használható újdonság.

A készülék mintegy 1,4 GB belső memóriával rendelkezik, amely elég sok alkalmazás eltárolására képes, így nagyon nem kell spórolni. Az appokat témájuk szerint csoportokba osztották, és ezek tovább rendezhetőek népszerűségük alapján, illetve külön szekcióba pakolhatóak az ingyenes és a fizetős programok. A választék egyébként óriási, vannak itt kifejezetten gyerekeknek szánt szoftverek éppúgy, mint étel- és italrecepteket, ruházkodási tippeket tartalmazó darabok.

Akadnak oktatással kapcsolatos és hírközlő alkalmazások, lehet internetes rádiókat hallgatni vagy akár sportösszefoglalókat nézni. Vannak egyszerűbb logikai játékok szórakoztatás céljából, és a magyar vonatkozású alkalmazások sem hiányoznak. Elolvashatóak például az Index vagy az Origo cikkei, de fellapozható a Port.hu tévéújságja és programajánlója, megnézhetőek a Digisport, illetve a 1Music Channel régebbi adásai, sőt még az MTVA archívuma is átböngészhető. A Samsung tavaly bemutatott exkluzív alkalmazásai, mint a fiataloknak szóló Kids vagy az alakformálással, otthoni testedzéssel kapcsolatos anyagokat tartalmazó Fitness e tévén keresztül is elérhetőek. Ez mind szép és jó, azonban egy ilyen tévé még mindig nem lehet vetélytársa egy jobb tabletnek e téren. Sebességében elmarad azoktól, a játékok grafikája nem olyan szép, és egyelőre az appkínálat is jóval csekélyebb – vagyis az irány jó, de még van hova fejlődni.

A Flash-támogatású, saját fejlesztésű böngészővel elméletileg az internetes oldalak is megtekinthetőek, azonban a rendszer kissé lassú, egy átlagos számítógéppel ebben nem veheti fel a versenyt. Mivel képes együttműködni a csatlakoztatott egérrel és billentyűzettel, így a használata egyszerű, sőt a hangalapú kereséssel is megpróbálkozhatunk, de sok jót ettől ne várjon senki. A legritkább esetben találta ki, hogy mire is gondolunk, Fradi helyett Body után keresett, a Prohardver helyett pedig az Accuweathert nyomta a képünkbe.

Extrák

Bár a hanggal történő vezérlés, a második távirányító, a médialejátszó, az EPG, a különleges dizájn, a böngésző, az appok, sőt maga a komplett smart rendszer is tekinthető egyfajta extrának, azért akad még egy-két finomság ezen kívül is. Ilyen például a Skype-támogatás, azaz a videótelefonálás lehetősége. Mivel a beépített kamera a televízióból hiányzik, ezért egy külső darabot kell csatlakoztatni a szolgáltatás használatához. Ehhez hasonlóan a szociális háló karbantartására szolgál a saját Samsung profil létrehozása, ilyenkor ugyanis egyszerűen megoszthatunk ismerőseinkkel YouTube videókat, akik ezeket egy gombnyomással elindíthatják.

A 3D Explore-on keresztül szintén filmeket tekinthetünk meg, ez ugyanis a vállalat saját háromdimenziós tartalomszolgáltatása, tehát a konszern ezen az úton elérhetővé tett kiadós mennyiségű 3D klipet, ajánlót, sportösszefoglalót, kisfilmet, szórakoztató anyagot. Exkluzív funkcióról van szó, tehát csak a Samsung televíziókon, médialejátszókon keresztül lehet eljutni ebbe a videotékába. Ezen kívül meg kell még említeni az USB porton keresztül csatlakoztatott merevlemezre történő rögzítést is és a time-shiftet is, ami ma már egyáltalán nem újdonság, de ettől még olykor igen jól jöhet. Szóról szóra ugyanezt lehet elmondani a kislexikonról, azaz az e-manualról is, amelynek első variációi már 3-4 éve felbukkantak. Ez mit sem von le érdemeiből, hiszen a látványos, illusztrációkkal támogatott, bő lére eresztett magyarázatok még a gyakorlott felhasználóknak is biztos tudnak újat mutatni. Emellett meg kell még említeni a kép-a-képben (PIP) és ECO mód funkciókat is, melyek ugyan már nem számítanak újdonságnak, de jó pár tévéből még mindig hiányoznak.


Manapság egyre több az olyan kezdeményezés, amellyel az okostelefonokat és tableteket próbálják házasítani a televíziókkal. A Samsung Smart Sharing technológiája is ilyen, de ez csak a márka saját termékei közötti kapcsolat megteremtését teszi lehetővé. Itt már mód nyílik arra is, hogy a felhasználó tükrözze a televízión a személyi mobil eszköz kijelzőjét, azaz bármit csinál azon, az valós időben, millisecundomokban mérhető csúszással látható a nagy képernyőn is. A vállalattól kaptunk ennek kipróbálásához egy Galaxy Note 10.1 tabletet, és rövid beállítási-engedélyezési procedúra után már teljesen jól működött is a dolog.

Értékelés

Régóta megfigyelhető trend, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhetően egy-egy gyártó csúcsmodellje egy-két év után már csak a középkategóriában kaphatna helyet. Remek példa erre a tételre ez a tévé is, hiszen ha 2011-ben mutatták volna be, akkor biztosan kiemelt helyet kapott volna az akkori termékpalettán, ma viszont csak egy a sok közül.

Kezelése a két távirányítóval, az USB-n keresztül csatlakoztatott egérrel és billentyűzettel, illetve a tabletes, okostelefonos támogatással nagyon kényelmes, még akkor is, ha a hangvezérlés egyelőre még inkább csak érdekes kuriózum, mint valóban hasznos hozzáadott érték, és ha a távirányítóról megmagyarázhatatlan módon hiányzik a háttérvilágítás. A hagyományos menürendszer ötvözve a teljesen átszabott smart rendszerrel meglehetősen felhasználóbarát, így a különböző funkciók és paraméterek közti navigálás rövid idő alatt készségszinten elsajátítható. Ebben egyébként nagy segítséget nyújthat az e-manual névre hallgató kislexikon, illetve a menüpontok mellett felbukkanó rövid magyarázat.

A többi extrának, így tehát a 3D Explore tartalomszolgáltatásnak, a műsorrögzítésnek és a Skype-támogatásnak is van értelme. Épp úgy, mint az alkalmazások egy részének, bár az tény és való, hogy van még mit fejleszteni ezen a szekción, hiszen az elérhető programok száma továbbra is kevés (legalábbis mondjuk az Android által kínált bőséggel összehasonlítva), és a böngésző is lehetne egy picit gyorsabb. A digitális tévézés jól működik, és mindent összevetve a képminőségre sem lehet sok panasz, legalábbis épkézláb beállítások mellett.

Az egy kicsit fájó, hogy a képprofilok közül ismét kimaradtak a felhasználói fiókok, de legalább van olyan képmód, ami használható. A dizájn biztos, hogy megosztja majd az embereket, az tény, hogy a tévé külseje elüt a megszokottól, és az is, hogy kell egy kis idő, míg elfogadja az ember. 320 000 forintos árával nem tartozik a legolcsóbb darabok közé, de ha azt nézzük, hogy mégiscsak egy friss darabról van szó, amely ráadásul számos pluszt is kínál, akkor ez egy teljesen vállalható összeg, így a tévé nekünk tetszett.


Samsung UE46F6800 Smart 3D LCD tévé

elefant

A Samsung Samsung UE46F6800 tévét a Samsung magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés