Hirdetés

Drágít az Xboxon a Microsoft

A legjobb specifikációkkal rendelkező konzolopció megüti a 700 eurót.

Hirdetés

A Microsoft bejelentette, hogy a gazdasági bizonytalanságok miatt megemelik az egyes Xbox termékek árát, így a jelenlegi Xbox Series S és X konzolgeneráció mostantól drágábban vásárolható meg. A magyarországi árak leginkább az EU-ban megszabott szinttől függnek, és ebből a szempontból sem rózsás a helyzet, mivel az Xbox Series S 512 GB-os és 1 TB-os verziójának árcédulája rendre 350 és 400 euróra nőtt, ami 50-80 eurós emelésnek számít.

Az Xbox Series X Digital, normál, illetve a 2 TB-os kiadása rendre 550, 600 és 700 euróba kerül, vagyis itt már előfordul, hogy 100 euróval is magasabb az új ár.

A fentiek mellett a Microsoft azt is bejelentette, hogy a jövőben az egyes játékszoftverek ára elérheti a 80 dollárt is, de erre vonatkozóan még konkrétumok nincsenek. Valószínűleg a cég csak előre szerette volna figyelmeztetni az ügyfeleit, hogy a későbbiekben bizonyos kiemelt címekért lehet, hogy ennyit kérnek majd.

Előzmények