2018. július 16., hétfő

Útvonal

Tesztek » Adattároló rovat

Samsung SSD háziverseny: 860 EVO és PRO

Érdemes-e még 2018-ban SATA SSD-t venni? Teszteltük a Samsung új, 860-as szériáját.

Bevezetés, külső, specifikáció

Utoljára három éve teszteltünk Samsung 2,5"-es SSD-ket újdonságként; az akkor kipróbált 850 PRO és 850 EVO SSD is kiforrott, jó meghajtónak bizonyult. Az azóta eltelt idő alatt a vállalat piacvezetőként sem ült babérjain, bár inkább az M.2 csatolófelületre készített 950-es és 960-as sorozattal arattak újabb sikert.

A 860-as család

Az első hírek január végén kezdtek szállíngózni a Samsung 860 PRO, illetve EVO termékvonal érkezéséről, utóbbiról már megjelenése előtt is rengeteg mindent lehetett tudni, ám a profi felhasználásra készült sorozat képességeire nem igazán derült fény előzetesen.


[+]

Az EVO esetében három kivitelben jelentek meg az újdonságok, a 2,5"-es, 7 mm vastag formátum mellett M.2-2280 méretű és mSATA csatlakozóba illeszkedő modellek is elérhetőek. Nálunk ezek közül egy 2,5"-es, 250 GB-os példány járt, míg a kizárólag 2,5"-es 860 PRO termékskálát a tesztünkben egy 512 GB-os meghajtó képviseli.


[+]

Táblázatainkban összefoglaltuk a 2,5"-os, Samsung 860-as sorozatot képező, az Európai Unióban jelenleg elérhető modellek jellemzőit.

Samsung SSD 860 PRO Samsung
MZ-76P256B/EU
(256 GB)
Samsung
MZ-76P512B/EU
(512 GB)
Samsung
MZ-76P1T0B/EU
(1024 GB)
Samsung
MZ-76P2T0B/EU
(2048 GB)
Formátum 2,5"
NAND típusa Samsung 64 rétegű 3D MLC V-NAND
Csatolószabvány SATA 6 Gbps
Szekvenciális olvasási sebesség 560 MB/s
Szekvenciális írási sebesség 530 MB/s
Véletlenszerű olvasás (4 kB-os blokkokon) 100 000 IOPS
Véletlenszerű írás (4 kB-os blokkokon) 90 000 IOPS
Teljes terhelhetőség (TBW) 300 TB 600 TB 1200 TB 1200 TB
Fogyasztás alapjáraton 2 watt 2 watt 2,2 watt 2,2 watt
Termék weboldala Samsung 860 PRO 256 GB Samsung 860 PRO 512 GB Samsung 860 PRO 1 TB Samsung 860 PRO 2 TB
Ár kb. 35 000 Ft kb. 62 000 Ft kb. 118 000 Ft kb. 258 000 Ft
Garancia 5 év
Samsung SSD 860 EVO Samsung
MZ-76E250B/EU
(250 GB)
Samsung
MZ-76E500B/EU
(500 GB)
Samsung
MZ-76P1T0B/EU
(1000 GB)
Samsung
MZ-76P2T0B/EU
(2000 GB)
Samsung
MZ-76P4T0B/EU
(4000 GB)
Formátum 2,5"
NAND típusa Samsung 64 rétegű 3D TLC V-NAND
Csatolószabvány SATA 6 Gbps
Szekvenciális olvasási sebesség 550 MB/s
Szekvenciális írási sebesség 520 MB/s
Véletlenszerű olvasás (4 kB-os blokkokon) 98 000 IOPS
Véletlenszerű írás (4 kB-os blokkokon) 90 000 IOPS
Teljes terhelhetőség (TBW) 150 TB 300 TB 600 TB 1200 TB 2400 TB
Fogyasztás alapjáraton 2,2 watt 2,2 watt 3,0 watt 3,0 watt 3,0 watt
Termék weboldala Samsung 860 EVO 250 GB Samsung 860 EVO 500 GB Samsung 860 EVO 1 TB Samsung 860 EVO 2 TB Samsung 860 EVO 4 TB
Ár kb. 23 000 Ft kb. 37 000 Ft kb. 78 000 Ft kb. 164 000 Ft kb. 394 000 Ft
Garancia 5 év

Ami látszik a specifikációkból, hogy a SATA 6 Gbps interfész korlátai miatt nagy csodák nem lesznek, de azért nem indulnak hátrányból a Samsung meghajtói, már csak azért sem, mert a konkurenciánál költségcsökkentésből alkalmazott, DRAM gyorsítótárat mellőző felépítéssel nem próbálkozott a Samsung. Lássuk tehát, hogy mire lesz képes a 64 rétegű V-NAND flash, a saját gyártású MJX vezérlő, és a mindkét terméknél használt 512 MB-os, alacsony fogyasztású DDR4 SDRAM kombinációja!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.