Reolink C2 Pro: mindenhova elér a szeme

Beltéri biztonsági kamerát teszteltünk, ami hatótávolságát tekintve akár többre is hivatott lehet.

Kezelőfelület, funkciók, értékelés

A szoftver felépítésre is, megjelenésre is szinte teljesen megegyezik az Argus Pro esetében látottakkal: a főoldalon rögtön a csatlakoztatott kamera vagy kamerák képét láthatjuk, innen férhetünk hozzá az eszközhöz tartozó beállításokhoz, alább pedig a visszajátszásokat nézhetjük meg. Utóbbi csak abban az esetben érdekes, ha előzetesen behelyeztünk egy memóriakártyát, hiszen ezen tárolódnak a felvételek, kártya hiányában nincs lehetőségünk az utólagos visszajátszásra.

[+]

A videofelvétel mozgás hatására indul be, ilyenkor kérhetünk értesítést is arról, hogy esemény van, ami szépen meg is érkezik a telefonra. Lehetőségünk van beállítani, hogy milyen időszakokban legyen aktív a mozgásérzékelés, illetve hogy a képterület melyik részét hagyja figyelmen kívül, utóbbi akkor jöhet jól, ha például egy utcáról nyíló ajtót szeretnénk megfigyelni, de nem kérünk jelzést az ablak előtt elhaladókról. Megadhatjuk, hogy a mozgás megszűnése után még mennyi ideig tartson a felvétel. A rögzítési időben nem találtunk felső limitet, több perces anyagokat is meg tudtunk nézni utólag, viszont telefonra történő lementéskor mindössze 30 másodpercet tölthetünk le, a teljes fájlokért mindenképpen szükségünk van a memóriakártyára. Alternatív megoldásként kérhetjük az automatikus FTP szerverre való feltöltést is, így nem szükséges rendszeresen lementeni a memóriakártya tartalmát, ezt távolról is meg tudjuk tenni.


[+]

Egyértelmű, hogy a már elkészült felvételeken nem tudjuk módosítani a kamera helyzetét, élő nézetben azonban nem csak mozgatni tudjuk azt (a specifikációs táblázatban jelölt mértékben), de használhatjuk a háromszoros optikai zoomot is. Az egyébként kiváló képminőség nagyítás után sem romlik számottevően, ám érdemes a gyújtótávolság módosítása után ellenőrizni a fókuszt is, hiszen az automatika nem mindig találja el pontosan. Fordított irányban ez már nem igaz, „kizoomolás” után gyorsan élesre áll a kép. A „Clip” gombot megnyomva digitális nagyítást is kérhetünk, az ebből következő minőségromlás a nagyítás mértékével nő, így csak indokolt esetben javasolt a használata.


[+]

Az irány változtatása után el is menthetjük az aktuális pozíciót, így több szög ellenőrzésénél elég egyszerűen a mentett pontokat kiválasztanunk, nem szükséges minden alkalommal kézzel elnavigálnunk a leggyakrabban ellenőrzött területekre.


[+]

Élő nézetben manuálisan is készíthetünk felvételt mozgó- és állókép formájában (előbbi esetében MP4 formátumú fájlt fogunk kapni), az első sorban található képen látható módon többféle felbontás, képfrissítés és bitráta közül választhatunk. Az elkészült anyagokon feltüntethetjük a kamera elnevezését és az aktuális időpontot, ezzel megkönnyítve az utólagos keresést. Módosíthatjuk továbbá az expozíciós beállításokat, a fehéregyensúlyt, de tapasztalataink szerint akkor sem lövünk mellé, ha mindent automatán hagyunk, a rendszer szépen alkalmazkodik a változó körülményekhez. Az infravörös LED-ek is rögtön munkába állnak, amint érzékeli a kamera a sötétedést, éjszaka minden tisztán kivehető, remekül figyelemmel tudtuk kísérni este a háziállatok ténykedését, a hangszóróknak köszönhetően pedig akár rájuk is tudtunk szólni, ha olyan dolgot csináltak, amit nem kellett volna.

[+]

Ha már a ház körüli történések nyomon követése szóba került, az ilyen eszközöknél nem árt, ha nem csak egy ember, hanem akár a család minden tagja hozzáfér a kamerához. Erre a gyártó is gondolt, adminként magunkon kívül további 19 felhasználónak engedélyezhetjük a csatlakozást, a hozzáadni kívánt okostelefonokkal mindössze egy, az admin telefonján futó alkalmazás által generált QR kódot kell beolvasni, beállítani egy felhasználónevet és egy jelszót, innentől kezdve pedig az illető is ránézhet az élőképre és a felvételekre.

Értékelés

A Reolink C2 Pro beüzemelése és használata közben mindössze egyetlen probléma fogalmazódott meg bennünk, ez pedig az, hogy a kamera kaphatott volna időjárásálló burkolatot, hiszen a mozgathatóságnak leginkább kültéren látjuk értelmét, beltérben szerintünk elég nagy a látószög ahhoz, hogy erre ne legyen szükség. Ezt leszámítva viszont kis túlzással élmény volt a használat, megbízhatóan tette a dolgát, még az udvar végében is stabil volt a kapcsolat a nagyjából 70 méterrel odébb lévő házban elhelyezett routerrel. Külön érdekesség volt a Computex alatt Tajvanról vezérelni az otthoni kamerát, a váratlan megszólalások humorfaktorán felül pedig megtapasztalhattuk, mennyire használható a C2 Pro egy külföldi nyaralás alatt a ház megfigyelésére.


[+]

Mondhatnánk, hogy ebben a termékkategóriában már a stabilitás is elegendő, de emellett funkciókban sincs hiány, külön örültünk a távoli mozgatásnak, néhány tizedmásodperces késés érzékelhető, mire reagál a mechanizmus a parancsunkra, de ez teljesen elfogadható. Véleményünk szerint tesztalanyunk megéri a közel 40 000 forintos vételárát, a remek Wi-Fi erősségnek köszönhetően pedig egy kis menedék építése után jobb időben akár kültéri kameraként is megállhatja a helyét – bár az elhelyezést érdemes alaposan átgondolni, hiszen a gyártó nem vállal garanciát beázásra. A fentieket figyelembe véve lelkiismeretfurdalás nélkül nélkül tudjuk ajánlani, mert bár nem volt alkalmunk minden olcsóbb konkurenst kipróbálni, beltéri kameraként forgalmazott eszközként nem nagyon tudunk belekötni.


Reolink C2 Pro biztonsági kamera

SidCorky

A Reolink C2 Pro biztonsági kamerát a Reolink bocsátotta rendelkezésünkre.

Előzmények

Hirdetés