Hirdetés

QNAP TS-253A hálózati adattár: szórakozás és virtualizáció

4K felbontás, konténerek, virtualizáció, és erős multimédiás képességek egy SMB NAS-tól.

Virtualizáció a gyakorlatban

Mint azt a cikk elején említettük, a virtualizáció okán kértünk 8 GB RAM-mal szerelt kiadást a tesztalanyból, ugyanis a virtuális gépek és a konténerek zökkenőmentes futtatásához elengedhetetlen a sok memória. Akinek nincs igénye a virtuális gépekre, annak lényegében elegendő lesz ennek a fele is, hovatovább, anyagilag is jobban jár, mivel a gyártó meglehetősen nagy felárat kér a dupla kapacitásért – utólag pedig adott a bővítés lehetősége.

Hirdetés

Ám, ha minden tudást ki akarunk préselni a tárolónkból, akkor nem adhatjuk alább 8 GB-nál, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy három virtuális gép (Windows 7, teljes Ubuntu 16.04 LTS és egy minimál Ubuntu 14.04 LTS), 5 konténer, valamint a Linux Station együttes futtatása felemészti a rendelkezésre álló memóriakapacitás 60 százalékát, és akkor még a virtuális gépeken nem is kezdtünk el dolgozni. Szám szerint ez azt jelenti, hogy a szabadon felhasználható 7,7 GB-nyi RAM-ból az imént felsorolt rendszerek együttesen 4,62 GB-ot szipkáznak el, jóval többet, mint amennyit a 4 GB-os NAS nyújtani tudna.

A Virtualization Station nyitófelülete
A Virtualization Station nyitófelülete [+]

Ahogy azt feljebb leírtuk, összesen három virtuális gépet hoztunk létre és futtattunk egyszerre a Virtualization Stationön belül. Esetünkben a Windows-alapú rendszerek közül a Windows 7-re esett a választásunk, de nincs akadálya Windows 8 vagy 10 feltelepítésének sem. Linuxból a népszerű Ubuntut telepítettük fel nulláról, illetve egy minimál csomagot (asztal nélkül, természetesen) is kipróbáltunk, amelyet a VMware áruházából telepítettünk. Mindegyik tökéletesen működött, a telepítés során sem akadtak problémák.

Egyedi VM hozzáadása folyamatban
Egyedi VM hozzáadása folyamatban [+]

A virtuális gépek létrehozásában sok segítséget nyújt maga a Virtualization Station. Vannak az előre elkészített sablonok, illetve emellett egyedi sablonok készítésére is van lehetőség, ezen belül meghatározható, hogy milyen típusú és azon belül melyik verziószámú operációs rendszert fogjuk feltelepíteni. Érdemes a felhasználható processzormagok számára és a memóriaméretre vonatkozó beállításokat okosan megválasztani, mivel ezzel jelentősen befolyásoljuk a NAS és a többi virtuális gép teljesítményét.


[+]

Természetesen a virtuális gép virtuális hardvere részben tesztreszabható, illetve a hálózatot is be kell lőni, hogy melyik hálózati adapteren és virtuális switch-en keresztül küldje az adatokat, valamint azt is, hogy ez a switch külső, híd vagy izolált üzemmódban működjön.

Nyilvánvalóan mindenkit az érdekel, hogy miként teljesít ennyi virtuális géppel a Celeron központi egység, ami meghatározza, hogy mennyire használható maga a virtualizálás a NAS alatt, de még ne szaladjunk ennyire előre! Ha készen vagyunk a konfigurálással, indíthatjuk a virtuális gépet vagy gépeket! Véleményünk szerint meglehetősen hamar életre kel a Windows és az Ubuntu is, ezután már csak a felületet kell bekapcsolni, ami történhet konzol módban a böngészőből HTML5 felületen vagy VNC-vel. Böngészőből az Edge-et preferáltuk, ugyanis kicsit gyorsabbnak tűnt, mint a Firefox, mobilon pedig a VNC Viewert telepítettük és használtuk.

Egyszerre két virtuális gép fut a NAs-on: Ubuntu és a Windows
Egyszerre két virtuális gép fut a NAs-on: Ubuntu és a Windows [+]

Meglepő módon a felület kellően reszponzív böngészőből és mobilról is (akár egyszerre), utóbbinál úgy is, hogy nem a helyi Wi-Fit, hanem HSDPA+ mobilhálózaton keresztül kapcsolódtunk kívülről a VM szerverre – a NAS egy 10 Mbps feltöltési sebességgel rendelkező hálózaton lógott. Ha már reszponzivitás, a Windows 7 érezhetően sokkal gyorsabbnak tűnt, mint az Ubuntu, pedig utóbbi számára több magot és memóriát tettünk elérhetővé.

Androidos VNC Viewer alatt az Ubuntu és a Windows 7 Androidos VNC Viewer alatt az Ubuntu és a Windows 7 Androidos VNC Viewer alatt az Ubuntu és a Windows 7 Androidos VNC Viewer alatt az Ubuntu és a Windows 7
Androidos VNC Viewer alatt az Ubuntu és a Windows 7 [+]

Tapasztalatunk azt mutatja, hogy két asztali operációs rendszer párhuzamos futtatása nem okoz gondot, ha egyiket sem terheljük le túlságosan, és megfelelően menedzseljük a lefoglalható processzormagokat. Ugyanakkor ez sem jelent száz százalékos biztosítékot arra nézve, hogy nem lesznek döccenések, de többféle programmal próbálkoztunk érdekességképpen, és az irodai, illetve rajzprogramok (Gimp, Inkscape) bőven használhatóak voltak, hogy a késleltetés még messze nem menjen az idegeinkre, de az előfordult, hogy egy pár másodpercig gondolkodott a rendszer...

Gimp fut a Windows 7 VM alatt
Gimp fut a Windows 7 VM alatt [+]

Természetesen a konténerek próbája sem maradhatott ki; minden típusból kiválasztottunk egyet-kettőt, és létrehoztunk nekik tárolót. LXC-ből a Fedora, Dockerből pedig a LibreOffice és a Deluge torrentkliens, illetve a Joomla és WordPress Appokra esett a választás, melyek fejlesztőknek kiváló alapot biztosíthatnak egyszerű telepítéssel és hordozhatósággal karöltve.

A Container Station kezelőfelülete, valamint az alapból felkínált és a feltelepített konténerek A Container Station kezelőfelülete, valamint az alapból felkínált és a feltelepített konténerek A Container Station kezelőfelülete, valamint az alapból felkínált és a feltelepített konténerek
A Container Station kezelőfelülete, valamint az alapból felkínált és a feltelepített konténerek [+]

Böngészőben futás közben a Joomla, WordPress, Deluge, LibreOffice és a Fedora konténerek Böngészőben futás közben a Joomla, WordPress, Deluge, LibreOffice és a Fedora konténerek Böngészőben futás közben a Joomla, WordPress, Deluge, LibreOffice és a Fedora konténerek Böngészőben futás közben a Joomla, WordPress, Deluge, LibreOffice és a Fedora konténerek Böngészőben futás közben a Joomla, WordPress, Deluge, LibreOffice és a Fedora konténerek
Böngészőben futás közben a Joomla, WordPress, Deluge, LibreOffice és a Fedora konténerek [+]

A TS-253A-ban lévő számítási kapacitás arra bőven elegendő, amire az átlagfelhasználó vágyik: programokat kipróbálni, esetleg pár fix, de nem komoly munkaállomások számítási kapacitását igénylő alkalmazást futtatni rendszeresen, amelyek más operációs rendszert igényelnek, mint amit alapból használunk. A fejlesztők is profitálhatnak ebből, de (főleg) számukra ott vannak még a konténerek is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • QNAP

Azóta történt

Előzmények