Processzorok és más érdekességek

Apple, a divatdiktátor

Egy ideje érvényes a személyi számítógépek és szórakoztatóelektronikai kütyük világára, hogy a fehér az új fekete. Fehér modellek tűnnek fel már a routerek, sőt a tápegységek között is. Az őrület elindítója az Apple volt. Látszik, hogy ő diktálja a divatot, mert most, mikor már mindenki fehérben virít, fogta magát, és váltott. Pár hete mutatkoztak be az új iMac-ek, melyek levetették a fehér ruhát, és ezüstszürkét húztak helyette. Ahogy az lenni szokott, kollekcióváltáskor a régit sutba dobják; az iMac esetében ez a fehér modellek kiárusítását jelenti. Korábban 318 999 forintba került a 17 colos kijelzős, 2 GHz-es processzorral, 1 GB memóriával, 160 GB-os merevlemezzel, DVD-íróval, Radeon X1600 grafikus kártyával szerelt modell, ma már 271 999 forintért vihető. Egy híján 400 000 forintba került a 20 colos kijelzővel, 2,16 GHz-es processzorral, 250 GB-os merevlemezzel, DVD-íróval és szintén Radeon X1600-zal ellátott változat, amiért ma már csak 322 999 forintot kérnek. Kereken százezer forinttal lett olcsóbb az előbbi 20 coloshoz hasonló felszereltségű, de 24 colos kijelző köré épített modell, amelyben a Radeon helyett GeForce 7300 GT dolgozik.

Újba, szürkébe öltöztek az iPodok, de nemcsak a színük, hanem tartalmuk is frissült. Szeptember elején a teljes modellkínálat a nanótól a klasszikus iPodig (melynek nevébe is beépült a Classic szó) átalakult, modernizálódott, és egy nagyon érdekes új modell, az iPod Touch is megjelent. Az utóbbi feltehetőleg azért, hogy az időközben felzárkózó konkurensek nehogy azt higgyék, meg tudják előzni az Apple-t. Az iPod Touch valójában egy telefonálási képességétől megfosztott iPhone. Megmaradt a 3,5 colos, 480x320 pixeles érintőképernyője és Wi-Fi egysége is, tehát internetezni továbbra is lehet vele a beépített böngészőn keresztül. A zene mellett képeket és videót is lejátszik, akár 1,5 Mbps bitrátájú H.264-et is. Mérete 110 x 62 x 8 mm, tömege 120 gramm. A gyártó szerint egyetlen töltéssel 22 órán át zenélhetünk vagy 5 órán át nézhetünk filmet rajta. 8 és 16 gigabájtos tárkapacitással érhető el, exkluzivitásának megfelelően magas, 97 000, illetve 129 000 forint körüli áron.

A klasszikussá előlépett alap iPod kijelzője kiszélesedett. Képátlója már 2,5 hüvelyk, felbontása pedig 320x240 pixel, és elboldogul a kisebb komplexitású H.264 videókkal. Kétféle színben – feketében és ezüstszürkében – kapható 80, illetve 160 GB-os merevlemezzel. Az előbbi 3 mm-rel vékonyabb és 22 grammal könnyebb, de akkumulátora is kevesebb ideig bírja. Igaz, a 30 óra zene és 5 óra film így is nagyon jó, bár a 40 óra zene és 7 óra film tényleg jobb. Háza fémből készül, ami sokat javít tatrósságán. A kétféle merevlemezzel 89 000, illetve 119 000 forintot kóstál az iPod Classic, szóval nem olcsó mulatság.

Most már az iPod nano is tud filmet lejátszani, bár a 2 colos képátló nem nyújt valami fergeteges látványt. Azért ennek a csöppségnek is 320x240 pixeles felbontása van, amivel kevés konkurense tud versenyre kelni. A széles kijelző miatt elődjénél valamivel rövidebb, de szélesebb lett az új nano. Mérete 69,8 x 52,3 x 6,5 mm, tömege 49,2 gramm. Egyetlen töltéssel 24 órán át zenél. Négy, illetve nyolc gigabájtos méretben kapható ötféle színben 48 500, illetve 64 500 forintos áron.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés