A választék
A közelmúltban rövid mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy következő processzorokkal foglalkozó tesztünkben a 40 000 forintos ársávban tartózkodó modelleket fogjuk szemügyre venni. A többség alapvetően az alacsonyabb árazású CPU-kat veszi, de gondolnunk kell azokra is, akik hosszabb távra és komolyabb feladatokra "fektetnek" be, hiszen mi tagadás, 40 000-50 000 forintért már erősebb, de még a csúcstípusoknál jelentősen olcsóbb processzorokat vehetünk. Mint az a versenyzők kiválogatása során kiderült, egészen érdekes kis mezőny jött össze.
Az AMD ezen az áron jelenleg egyetlen processzorral képviselteti magát, méghozzá a leggyorsabb négymagossal, a Phenom II X4 965-tel. Miután az Intel erős CPU-i ellen az AMD nem tudott versenyre kelni, az AMD az ár/teljesítmény arányra helyezte a hangsúlyt, és nem habozott a négymagos Phenomokat szemtelenül olcsón, az Intel Nehalem architektúrára épülő kétmagosaival egy ársávba csúsztatni. A Phenom II X4 a K10.5-ös architektúrára épül, talán utolsóként (mármint a négymagosok között), 3,4 GHz-es órajelen jár, és 6 MB harmadszintű gyorsítótárral rendelkezik. A 965-ös első verziója a C2 steppingre épül, mely 140 wattos TDP-vel kerül forgalomba, azonban az elmúlt hónapokban kijött egy újabb, finomított revízió, a C3, mely már a 125 wattos TDP-osztályba lett sorolva, tehát elvileg kevesebbet fogyaszt elődjénél. Mellékesen megjegyezzük, hogy nem is különösebb probléma, ha az AMD csökkenti processzorainak fogyasztását, hiszen az Intel ezen a téren (is) igen magasra tette a mércét.
Hirdetés
Ennél kicsit izgalmasabb az Intel termékpalettája, ugyanis itt nem kevesebb mint négy processzort találtunk 40 000 forint környékén. Egészen pontosan csak hármat, a Core i5-650-et, a Core 2 Duo E8600-at és a Core 2 Quad Q9400-at, de mi ide soroltuk az egyelőre még pár ezressel drágább Core i5-750-et is, hiszen ha egy picit esnek majd az árak, akkor ez a típus is megvehető lesz 40 000 forintért.
A Core 2-eseket valószínűleg már mindenki ismeri, 2006 és 2008 vége között őket találtuk a csúcson. Nagyon úgy tűnik, hogy az Intel a Nehalem-alapú processzorok bemutatása után a Core 2-eseket parkolópályára állította minden szempontból. Bár még mindig kaphatóak, a kiszolgálásukra alkotott P45-ös chipset köré épülő alaplapokat már nagyítóval kell keresgélni, de ami még ennél is fájóbb, hogy az árak beragadtak, nem mozdulnak se lefelé, se felfelé, pedig bizony jó kis procik ezek, legtöbbünk igényeit képesek kielégíteni. A Core 2 Duo E8600 a teljes értékű, 6 MB másodszintű gyorsítótárral ellátott Wolfdale lapkára épül, 3,33 GHz-es órajelen jár és 333 MHz-es FSB-vel rendelkezik, az E8600 a Core 2 Duók csúcsa. Az szinte biztosra vehető, hogy a E8600 nem éppen a legkeresettebb Core 2-es, eleve igencsak túlárazottnak tűnik, ráadásul idehaza sosem tartottak belőle feleslegesen sokat raktáron. Ez a típus mégis picit kilóg a sorból, ugyanis ez volt az első modell, amely az E0 steppingre épül (még 2008 közepén jelent meg), az új revízió pedig két új utasítás támogatásával és az üresjáratban elfogyasztott áram mérséklésével hívta fel magára a figyelmet.
Szintén 42 000 forint körül kapható a Core 2 Quad Q9400 is. A Q9400 egy második generációs Quad, kódneve Yorkfield, és 2 x 3 MB másodszintű gyorsítótárral rendelkezik, mindeközben 2,66 GHz-es órajelen jár, és 333 MHz-es FSB-vel kapcsolódik a lapkakészlethez. Mi tagadás, az E8600-zal ellentétben a Q9400 máig igen sikeres, tovább élteti az LGA775-ös platformot; véleményünk szerint nem is véletlenül, hiszen az emberek többségének bőven elég az a teljesítmény, amit ez a processzor nyújt. A Quadok családjában számos ennél gyorsabb modell található, melyek 2 x 6 MB L2 cache-sel rendelkeznek, de az árak terén ezek már mondhatni durván elszálltak: az Intel kb. az egy évvel ezelőtti állapotokat hibernálta, márpedig azóta sok minden történt. A Q9400 42 000 forintért még az elfogadható árkategóriába esik.
Mielőtt áttérnénk az LGA1156-os processzorok megvitatására, ássunk kicsit mélyebbre az LGA775-össel kapcsolatban. Kétségtelen tény, hogy az LGA775-ös foglalat halottnak mondható, hiszen az Intel nem gyárt több processzort a már igencsak régi infrastruktúrába, és ha távolabbra tekintünk akkor az LGA1366/LGA1156/AM3-é a jövő. Az LGA775 halott lenne, mert nem fejleszthető tovább? Hát... Lássuk csak, hogy miről is van szó.
Meggyőződésünk, hogy legtöbben boldogak lennének egy jól összerakott LGA775-ös konfigurációval. Ne felejtsük el, hogy az egymagos Celerontól kezdve a négymagos Extreme Editionig rengeteg mindent beletehetünk! Ha egy komplett alaplapcserés továbbfejlesztésről van szó, valószínűleg jobban járunk a fentebb felsorolt három platform egyikével, de egy olyan felhasználónak, akinek már eleve egy P35/P45/X38/X48-as alaplap köré épített számítógépe van egy egy- vagy kétmagos processzorral, neki semmi szüksége a platform lecserélésére. A Core architektúrára épülő processzorok kb. 200-300 MHz-es hátrányt feltételezve is pariban vannak az AMD megoldásaival (nem véletlenül drágábbak), tehát akkor miért is kéne aggódni? Még a tuningosoknak sincs mitől félnie, a Phenom II-esek többsége 3,6 és 4 GHz környékén adja be a kulcsot, erre pedig a Core 2 Quadok is képesek, a jobbak pedig általában az alaplap FSB-tuning tűrőképességétől függően 4 GHz felett is eldöcögnek.
Mindezt összegezve az a véleményünk, hogy egy bevált P35/P45/X38/X48-as alaplap mellé egy négymagost betársítva még jó ideig nem lesznek gondjaink. Az LGA775-tel szemben egyetlen komoly ellenérv létezik, mégpedig az, hogy nem fejlesztenek rá több processzort, de egy négymagos Core 2 Quad – bármennyire is mást sugallnak a gyártók – az emberek többségének bőven elegendő. Nyilván ez függ attól is, hogy ki mire használja a gépét: egy átlag netezős, szövegszerkesztős, játékos gépbe megfelel bármelyik négymagos, sőt egyelőre még a kétmagosokkal sincs semmi gond. Ha olyan munka folyik a gépen, ami a processzormagok számával skálázódik, akkor a Core i7 jelenleg a csúcs.
Most, hogy már lebeszéltük az embereket az i5-re/i7-re váltásról, lássuk, hogy 40 000 forintért mit nyújt az LGA1156-os platform... Először is itt van nekünk a Core i5-650, a nemrég megjelent Clarkdale középre pozicionált tagja. Mint tudjuk, ez egy olyan kétmagos processzor, ami GPU is egyben. Az i5-650 a Clarkdale-ek között a több tudással rendelkező modellek közé sorolható (a butább verzió a Core i3 és a Pentium), de azok között a leglassabb. Alapjában véve 3,2 GHz-es órajellel rendelkezik, de az i3-mal ellentétben támogatja a Turbo Boost technológiát, ennek segítségével pedig a 3,46 GHz-es frekvenciát is elérheti. 4 MB-nyi harmadszintű gyorsítótárral sok szempontból megfelel egy "félbevágott" i7-esnek. Támogatja a Hyper-Threading technológiát és az AES-NI utasításkészletet. A chipsethez egy QPI-linken kapcsolódik, ami az AMD HyperTransportjánál és a Core 2-esek rendszerbuszánál is jóval magasabb sávszélességet biztosít. Ezek alapján az i5-650 szimpatikusnak tűnik, de egy kicsit talán drága. Az i3-530-hoz képest vajon megéri a felárat?
Tesztünk bizonyos szempontból kakukktojásnak tekinthető tagja a Core i5-750, ami az előzőekben bemutatott modelleknél drágább, jelenleg kb. 47 000 forint, a processzorárak azonban idővel esni fognak és akkor az i5-750 is megvehető lesz 40-42 000 forintért. A 750-es más szempontból is kakukktojás, ugyanis az i5-ösök között egyedüliként rendelkezik négy maggal. Ez a modell még a Lynnfieldre épül, de nem támogatja a Hyper-Threading technológiát, ezért egyidőben csak négy szálon képes számolni. Alapórajele 2,66 GHz, de a Turbo Boostnak köszönhetően az idő túlnyomó többségében 2,8 GHz-en munkálkodik, ráadásul egy vagy két magon terhelve akár 3,2 GHz-ig is gyorsulhat. Az i5-750-ben 8 MB harmadszintű gyorsítótárat találunk hasonlóan a csúcskategóriás i7-esekhez, azonban nem ismeri az AES-NI utasításkészletet. Az i5-750 egyébként jelenleg a legkelendőbb Lynnfield a hardverekhez jobban értő felhasználók és olvasók körében, őket a Hyper-Threading hiánya nem hatotta meg, annál inkább a relatív alacsony árazás, már ami a többi i7-eshez való viszonyulását illeti. Akárhogy is nézzük, a Phenom mellett ez tűnik a másik favoritnak, csak az a kérdés, hogy a jelentősnek tűnő órajelbeli hátrányt (négy magon számolva 600 MHz) képes lesz-e behozni Hyper-Threading nélkül a Phenommal szemben (és ha igen, még akkor sincs semmi, mert a Phenom jóval olcsóbb).
Processzor típusa | Phenom II X4 965 | Core i5-750 | Core i5-650 | Core 2 Quad Q9400 | Core 2 Duo E8600 |
---|---|---|---|---|---|
Foglalat | AMD AM3 | Intel LGA1156 | Intel LGA1156 | Intel LGA775 | Intel LGA775 |
Magok / kezelt szálak száma | 4 / 4 | 4 / 4 | 2 / 4 | 4 / 4 | 2 / 2 |
Órajel | 3400 MHz | 2666 MHz | 3200 MHz | 2666 MHz | 3333 MHz |
Turbo Boost (Intel) Turbo CORE (AMD) |
- | 3/4 mag: 2,8 GHz 1/2 mag: 3,2 GHz |
2 mag: 3,33 GHz 1 mag: 3,46 GHz |
- | - |
Szorzó x "FSB" | 17 x 200 MHz | 20 x 133 MHz | 24 x 133 MHz | 8 x 333 MHz | 10 x 333 MHz |
Max. memória órajel | DDR3-1600 (kétcsatornás) | DDR3-1333 (kétcsatornás) | |||
L1 cache mérete | 4 x 64/64 kB | 4 x 32/32 kB | 2 x 32/32 kB | 4 x 32/32 kB | 2 x 32/32 kB |
L2 cache mérete | 4 x 512 kB | 4 x 256 kB | 2 x 256 kB | 2 x 3 MB | 6 MB |
L3 cache mérete | 6 MB | 8 MB | 4 MB | - | |
L3 cache órajele | 2000 MHz | 2133 MHz | - | ||
Kommunikáció az északi híddal | 2 GHz-es HyperTransport-link (16 GB/s) |
2,4 GHz-es QuickPath Interconnect (19,2 GB/s) |
3,2 GHz-es QuickPath Interconnect (25,6 GB/s) |
333 MHz-es rendszerbusz / 1333 MHz QPB (10,6 GB/s) |
|
SIMD utasításkészletek | 3DNow(+), MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSE4a | MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2 | MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2, AES-NI | MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1 | |
Egyéb technológiák | CnQ 3.0, C1E, Enhanced Virus Protection, AMD-V | EIST, C1E, C-states, Execute Disable Bit, Intel VT-x | EIST, C1E, C-states, Execute Disable Bit, Intel VT-x/VT-d, TXT | EIST, C1E, C-states, Execute Disable Bit, Intel VT-x, TXT | |
Gyártástechnológia / feszültség | 45 nm SOI 1,312 V C3 stepping |
45 nm Hi-K + metal gate 1,21 V B2 stepping |
32 nm Hi-K + metal gate 1,13 V C2 stepping |
45 nm Hi-K + metal gate 1,24 V R0 stepping |
45 nm Hi-K + metal gate 1,23 V C0 stepping |
TDP | 125 watt | 95 watt | 73 watt | 95 watt | 65 watt |
CPU kódneve | Deneb | Lynnfield | Clarkdale | Yorkfield | Wolfdale |
Tranzisztorok száma | 758 millió | 774 millió | 382 millió | 2 x 228 millió | 410 millió |
Mag mérete | 258 mm² | 296 mm² | 81 mm² + GPU (114 mm²) | 2 x 82 mm² | 107 mm² |
Ára | 42-43 000 Ft | 47-48 000 Ft | 42-43 000 Ft | 42-43 000 Ft | 43 000+ Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!