Öt és fél CPU-hűtő a quadon

Asus Silent Square EVO

Január végén azzal fejeztük be hat nagy teljesítményű processzorhűtő tesztelését, hogy nemsokára visszajövünk további izomgépekkel. Most is hat hűtő van a terítéken, de ebből csak öt extra megoldás, a hatodik az Intel processzorokhoz mellékelt gyári apróság.

Hirdetés

Mitsubishiből midig különös élmény az EVO. Vajon az Asus hogyan sáfárkodott ezzel a hangzatos három betűvel, ami az átlagnál többet, jobbat jelent? A Silent Square EVO ugyanazt az igényes dobozt kapta, mint a korábbi Silent Square Pro, de ízlésesebb festéssel.

Amit benne találtunk, nem sokban különbözött a fent említett hűtőtől. Lényegében ugyanazt a bordát kaptuk meg, mint korábban, csak most tetszetősebb feketére cserélték a Pro sárga fedőlapját és oldalsó légterelőjét, melyek a ventilátort rejtik el a kíváncsi szemek elől.

Akárcsak a többi Silent Square, az EVO is passzívnak – ventilátormentesnek – tűnhet első látásra. A 92 mm-es szélkereket a lamellák közé süllyesztették, melyeket öt heat-pipe szel keresztül a jobb hőelosztás érdekében.

Lekapva a fekete kabátot, kilátszik a két részre bontott borda, amely a legelső Silent Square óta semmit sem változott, tehát az EVO legfeljebb ventilátorban tudhat többet elődeinél.

Sunon márkájú, mágneses levitációs csapágyazású az EVO szélkereke. Motorereje 0,37 A, ami processzorhűtőknél az erősebbek közé sorolja. Szerencsére a jó csapágyazás miatt kevés a rezonancia, amit csavaros helyett műanyag pöckös illesztés hivatott tovább csökkenteni. PWM szabályozással maximális 2300 percenkénti fordulatos csúcssebessége éppen az alap Silent Square és a Pro közé helyezi. Szokatlan, hogy a négy kék LED nem a ventilátornak, hanem a tartókeretének a része.

Alul semmi evolúció nem történt az EVO-n, maradt a bevont réztalp az öt csővel. Többet már nehéz lenne idezsúfolni, de talán nem is kell. A felület polírozását meghagyták a lelkes házituningosoknak. Egyelőre még nem vizsgáltuk meg, hogy a felület speciális kikészítése tényleg pozitív hatással van-e a teljesítményre, de például a GlacialTech szerint a dörgöléssel gyakran hullámossá válik az alsó felület, ami ártalmas.

Megmaradt a szokásos univerzális rögzítőrendszer is. Az alaplap hátuljára támaszkodó, négy csavarral felrakható bölcső, valamint a felső, meglehetősen nagy és stabil pánt felszerelése eltart egy ideig, de legalább egyszerű a művelet, nem kell trükközni, feszegetni.

Sokat látott Prohardver!-olvasóknak már egyáltalán nem meghökkentő látvány a közel háromnegyed kilós, 142 x 105 x 119 mm-es, kéken világító ármádia. Tuningos vonalon az átlagos méretűek közé tartozik.

Semelyik irányban sem lóg le az alaplapról, nem korlátozza a tápegységet és a processzorfoglalat körüli termetesebb hűtőbordákat sem.

Főbb paraméterek:


Termék megnevezéseAsus Silent Square EVO
FelszerelhetőSocket 754/939/940/AM2, LGA775
Méret142 x 105 x 119 mm
Anyagalumínium, réz alappal és öt hőcsővel
Tömeg745 gramm
Ventilátor mérete92 x 92 x 25 mm
Ventilátor fordulatszáma2300 rpm PWM szabályozással
Ventilátor csapágyazásaSunon MagLev
Gyártó weboldalawww.asus.com
Termék weboldalaSilent Square EVO
Forgalmazó

Expert Computer Kft.

Bruttó fogyasztói ár9600 Ft

Asus V60

Az a gond az egyébként nagyszerű teljesítményű, 92 mm-es ventilátorral szerelt toronyhűtőkkel, hogy többnyire túl magasak az átlagtól keskenyebb (vagy laposabb, nézőpont kérdése) házakhoz. Ott van például az Antec Fusion, amely éppen csak olyan magas, hogy elférjenek benne a teljes bővítőkártyák, így az laplappal együtt csak 145 mm marad a hűtőnek. Ebben az esetben a nagy bordák már kinnrekednek. Nem úgy az Asus V60, amely csupán 118 mm magas, így éppen befér!

Nem tudjuk, milyen megfontolásból kapta éppen a V betűt és éppen a 60-as számot, de talán nem is számít ez. Ami fontos, hogy felépítésben és várhatólag teljesítményben is nagyon hasonlít a Silent Square-ekre. Ugyancsak 92 mm-es ventilátora van, amit a bordák közé süllyesztettek be. Utóbbiakat most csak négy hőcsővel támogatták meg. Ki kell emelni viszont, hogy a V60 kizárólag LGA775 foglalatra szerelhető fel.

A kalappal takart ventilátor elég szűk helyre szorult be. Most nemcsak elölről és hátulról, hanem oldalról is befogják a lamellák.

Előbb már találkoztunk a Sunon MagLev ventilátorával, amelynek 0,37 amperes motorja és PWM szabályzón keresztül 2300-as maximális percenkénti fordulatszáma van. Egyeseknek öröm, másoknak bánat, hogy lemaradtak a kék LED-ek.

Hogy még egyszerűbb legyen a felszerelés, a V60 talpát előre pasztázták. Ugyan kisebb, mint a szokásos hűtőtornyok, de súlya így is 630 gramm, ezért jár hozzá a hátlapi panel, amelyhez négy rugós csavarral kell rögzíteni. A beépítés pillanatok műve volt, igaz, eleve kiszerelt alaplappal indítottunk.

Felrakva tényleg laposabbnak tűnt a hasonló megoldásoknál, és vállban sem volt szélesebb.

Az alacsony építés miatt viszont veszélybe kerültek a processzorfoglalat körüli bordák, különösen az északi híd hűtője. Asus alaplapunkon egy nem túl magas hűtő volt, egy izmosabb Gigabyte vagy az újfajta, köríves MSI verzió már veszélyben lehet.

Főbb paraméterek:


Termék megnevezéseAsus V60
FelszerelhetőLGA775
Méret106 x 107 x 118 mm
Anyagalumínium, réz alappal és négy hőcsővel
Tömeg630 gramm
Ventilátor mérete92 x 92 x 25 mm
Ventilátor fordulatszáma2300 rpm PWM szabályozással
Ventilátor csapágyazásaSunon MagLev
Gyártó weboldalawww.asus.com
Termék weboldalaV60
Forgalmazó

Expert Computer Kft.

Bruttó fogyasztói ár6100 Ft

Cooler Master Hyper 212

Egyáltalán nem aprózta el a dolgot a Cooler Master, amikor kitalálta a Hyper 212-t. Ezt még jobban hangsúlyozták a dobozával. Az alábbi képen talán nem tűnik olyan nagynak, de észre kell venni, hogy a közepén látható „kicsi” ventilátor valójában 12 cm széles, szóval a doboz jó 20 x 30 centiméteres.

Első látásra a Hyper 212 a következő 12 centiméteres ventilátorú, széles vállú hűtő masszív hőcsöves támogatással. Igény esetén két légcsavart is rá lehet applikálni, de a készletben csak egyet kapunk. A bordához két műanyag lemezzel lehet rögzíteni, ami némileg csillapítja a rezgéseket.

Oldalról nézve látszik, hogy a kétszer négy heat-pipe meglehetősen sűrűre sikeredett. Ennek van egy komoly oka, mégpedig az, hogy középen egyáltalán nincs borda. Eléggé érthetetlen a Cooler Master eme húzása, mert hasznos hőleadó felületről mondanak le ezáltal. Talán csak rosszul lesték le a konkurensek kettéválasztott bordás, közé beillesztett ventilátoros módszerét? Vagy ilyen kompromisszumos megoldást választottak? Vagy ez lenne a nyerő?

A Hyper 212 ventilátora sem szokványos. Lapátból hét helyett kilenc jutott rá, melyek sokkal ívesebbek és laposabb szögben is állnak a megszokottnál. Hasonló megoldással találkoztunk a nagyszerűen teljesítő Hyper TX2-nél, és a Noctua is a lapos lapátszögre esküszik nagy teljesítményű ventilátorainál. Ehhez igazodik a Hyper 212 sűrű lamellasora is, aminek köszönhetően még a középső hézaggal is 710 grammot nyom a „kicsike”.

A szokásos Cooler Master alsó felületet kaptuk, ami sárgaréz színű és enyhén polírozott.

Változatlan a sok csavarozást igénylő rögzítési rendszer is. A nagy tömeg ellenére LGA775-höz most sem kaptunk hátlapi panelt; kénytelenek vagyunk négy négyzetcentiméternyi felületre hagyatkozni. A hatalmas méret miatt a felszerelés is trükkös. Mi általában úgy szoktuk megoldani, hogy a hűtőt fejre állítjuk és ráfektetjük az alaplapot, aminek a hátulján csavarozni kell a mellékelt adapterrel.

Ha két ventilátort szeretnénk használni, célszerű az alaplapra felszerelés előtt rögzíteni őket.

Mint a 12 centiméteres lapátkerékkel szerelt hűtők többsége, a Hyper 212 is meglehetősen alacsonyan szélesedni kezd. Szerencsére az alaplapról nem lóg le a táp felé, de a környező bordák az útjába kerülhetnek.

Még aránylag alacsony építésű északihíd-hűtővel szerelt Asus alaplapunk bordája is nagyon közel került a ventilátor alsó pereméhez. Két ventilátorral már a processzorfoglalat mögötti FET-eket hűtő borda is veszélybe, de legalábbis vészesen szélcsendes helyzetbe kerülhet.

Főbb paraméterek:


Termék megnevezéseCooler Master Hyper 212
FelszerelhetőSocket 754/939/940/AM2, LGA775
Méret122 x 98 x 160 mm
Anyagalumínium, rézalappal és négy hőcsővel
Tömeg710 gramm
Ventilátor mérete120 x 120 x 25 (kettő is lehet)
Ventilátor fordulatszáma2000 rpm
Ventilátor csapágyazásaLong-life csúszó
Gyártó weboldalawww.coolermaster.com
Termék weboldalaHyper 212
Forgalmazó

Expert Computer Kft.

Bruttó fogyasztói ár8800 Ft

Cooler Master Sphere

Több mint egy évvel ezelőtt teszteltük a Cooler Master eddig talán legkülönösebb formájú processzorhűtőjét, a Marsot. Anno nemcsak a formája, hanem ésszerűtlen hőcső-elrendezése is gondolkodóba ejtett, különösen azután, hogy a hűtő a tesztekben nem szerepelt jól. Elgondolkodtak a dolgon a Cooler Masternél is, aminek egy újabb furcsaság, a Sphere lett az eredménye. Még gömbölyűbb, mint a Mars, de több helyen továbbfejlesztették. Anyaga rézre, ezzel színe vörösre váltott, szóval most már jobban hasonlít a háborúk római istenéről elnevezett bolygóra. Ésszerűbb helyre kerültek a hőcsövek, derékba kapják a lamellákat.

Teljesen új a ventilátor, amely egy fekete kalapra csavarozva nyúlik be a lamellák közé. Alulról látszik a legjobban, hogy két-két független heat-pipe osztja a meleget a két félkörre, melyek egymástól teljesen függetlenek.

Kiszerelve a hengeres ventilátort, nagyon látványos valami lett a Sphere-ből. Asztali tolltartónak vagy mécses köré is nagyszerű lehet, igazán kellemes a vörös színe.

Ezzel a gőzhajókéhoz hasonlatos, úgynevezett axiális lapátkerékkel találkozhattunk már korábban a Cooler Master egyik leleményében, az Eclipse-ben. Azóta kicsit megszelídítették a 66 mm átmérőjű és 68 mm széles ventilátort. Motorereje már csak 0,4 amper, maximális fordulatszáma percenként 3000 környékéről 2200-ra csökkent.

A Sphere alja valamivel fel van csiszolva, amitől pici körkörös barázdák keletkeztek rajta. Minden bizonnyal jobban is ki lehetne dolgozni ezt a felületet.

Továbbra is szokásos rögzítési rendszerénél maradt a Cooler Master. Csak annyi a változás, hogy az LGA775-ös adapterkeret egy helyett most két részből áll. Továbbra sincs hozzá hátlapi panel, pedig a Sphere is közelíti a 700 grammot.

Főbb paraméterek:


Termék megnevezéseCooler Master Sphere
FelszerelhetőSocket 754/939/940/AM2, LGA775
Méret113 x 113 x 132 mm
Anyagréz, hat hőcsővel
Tömeg685 gramm
Ventilátor mérete66 x 66 x 68 mm, axiális
Ventilátor fordulatszáma2200 rpm
Ventilátor csapágyazásaLong-life csúszó
Gyártó weboldalawww.coolermaster.com
Termék weboldalaSphere
Forgalmazó

Expert Computer Kft.

Bruttó fogyasztói ár8800 Ft

GlacialTech Igloo 5750

Több mint két éve már annak, hogy GlacialTech processzorhűtőt teszteltünk. Annak idején az alaplappal párhuzamos szellőzésű, 92 mm-es ventilátort használó Igloo 5700 nagyon jó benyomást tett ránk. Most itt a csupán egy ötvenessel feljebb számozott Igloo 5750, melytől azt várnánk, hogy itt-ott finomították, ezzel szemben alaposan átdolgozták.

Maradt a 92 mm-es ventilátor, de repült a lappal párhuzamos szellőzési irány, amit a klasszikus, alaplap felé mutató váltott. Ugyan a mi csomagunkban volt inteles és AMD-s szerelőkészlet is, a GlacialTech weboldala szerint külön verzió létezik az egyes processzorgyártókhoz. Ezek lényegében csak pár fémdarabban különböznek. Nagyobb az eltérés a PWM és Silent változat között. Az előbbinek 25 mm vastag, percenként 800–2500 között változó fordulatszámú lapátkerekei vannak, az utóbbinak 20 mm vastag 1400-asai.

De miért a többes szám? Azért mert a ventilátorok ketten vannak. Az egyik a borda tetejére, a másik az aljára került. Hogy még stabilabb legyen a szélcsatorna-hatás, a lamellák oldalát fémlapokkal fedték le.

Tesztlaborunkban a PWM-es verzió járt. Már ennek is különösen kis motorerejű, csupán 0,16 amperes ventilátorai voltak, ami jó jel, mert alacsony zajszintre és minimális rezgésekre enged következtetni. Nem lesz gond a szinkronizált szabályozásukkal, mert közös csatlakozóról kapják az áramot. A bordához átlagos csavarok rögzítik őket.

Konkurenseihez képest meglehetősen filigrán az Igloo 5750 bordarendszere. A teljes hűtő alig több mint fél kilogrammot nyom. Bizony, régen volt már az az idő, amikor egy félkilós processzorhűtőt nagynak találtunk. Korábban is láthattuk már a GlacialTech termékein a dupla hőleadót, ami itt is jelen van. Az első, kisebb lamellasor közvetlenül a processzorral érintkező részen van, a másodikra pedig négy heat-pipe viszi a meleget. Talán ez lehet a siker titka?

Alulról végtelenül egyszerű az Igloo 5750. A referencia inteles hűtővel azonos, könnyen szerelhető lábai vannak, a processzorral érintkező felületet pedig gyárilag felpasztázták. Négy határozott nyomással fel is lehet tenni, gondoltuk. Aztán kiderült, hogy az alsó ventilátor és a processzorfoglalat körüli bordák útban lesznek, így a felrakásnál icipicit ügyeskedni kellett, leszerelésnél pedig valamivel többet.

Alaplapra rögzítve látszott, hogy az Igloo 5750 sem olyan vészesen magas. A felső ventilátorral együtt is csak pár milliméterrel nőtte túl az Asus V60-at, tehát alacsonyabb házakban is nyerő lehet.

Hogy legyen helye az alsó ventilátornak, a felső bordarészt kellően magasra húzták, így nem áll a processzorfoglalat körüli hűtők útjába, ráadásul extra légáramlattal is ellátja azokat.

Főbb paraméterek:


Termék megnevezéseGlacialTech Igloo 5750 PWM
FelszerelhetőSocket 754/939/940/AM2 vagy LGA775
Borda mérete96 x 120 x 121
Anyagalumínium, rézalappal és négy hőcsővel
Tömeg507 gramm
Felszerelhető ventilátor méretekétszer 92 x 92 x 25 mm
Ventilátor fordulatszáma800-2500 rpm PWM szabályozással
Ventilátor csapágyazásahibrid
Gyártó weboldalawww.glacialtech.com
Termék weboldalaIgloo 5750
Forgalmazó

Senerit Hungary Kft.

Bruttó fogyasztói ár7200 Ft

Tesztek – nagy teljesítménnyel

Az öt nagy teljesítményű processzorhűtő mellé betettük az Intel gyári megoldását is, hogy lássuk, mennyivel tudnak többet a komoly példányok. A mérésekhez az előző tesztünkben összeállított, négymagos Core 2 Extreme processzorra alapozó rendszert használtuk, ráadásul az izmos CPU-t még tuningoltuk is, hogy megközelítse a korábbi Pentium D 830 melegedési szintjét:

  • Intel Core 2 Extreme QX6700 (B3 stepping) @ 3,33 GHz, 1,40 V
  • Asus P5E3 Deluxe Wi-Fi AP alaplap
  • 2 x 1024 MB Samsung DDR3-8500 RAM
  • Asus Radeon X1900 CF grafikus kártya
  • 160 GB-os Maxtor merevlemez
  • Cooler Master Real Power 550 W tápegység
  • Casetek CK-1020 ház elöl 80 mm-es, hátul 92 mm-es ventilátorral

Grafikonjainkon egy megközelítőleg 20 perces, 100%-os processzorterheléses melegítési időszak, majd utána pár perces terheletlen kihűlési folyamat látható. A vonalakat vízszintesen némileg elcsúsztattuk egymástól, hogy a felfutás és a lecsengés jobban láthatóvá váljon. Az első menetben minden hűtőt az elérhető maximumán hajtottuk, tehát csúcsra tekertük a mellékelt ventilátor fordulatszámát. A Hyper 212-t kipróbáltuk két, percenként 1300-at pörgő Noctua ventilátorral is. Szegény kis Intel hűtőt még nem tettük bele ebbe a megalázó körbe, jut majd neki verésből a következő menetekben.

Mivel ugyanabban a környezetben végeztük a méréseket, mint korábbi tesztünkben, az ott elért eredmények is nagyjából összevethetőek a mostaniakkal. A Hyper 212 két 1300-as ventilátora 3 fokkal jobbnak bizonyult az egyetlen 1900-asnál. Precenként csupán 300 fordulattal gyorsabb, de kisebb ventilátorával a Silent Square EVO meg tudta előzni az egyventilátoros Hyper 212-t. Érdekes, hogy az ugyanilyen lapátkerékkel szerelt Asus V60-on 200-zal kisebb maximális fordulatszámot kaptunk. Ennek, és a kisebb fémtömegnek tulajdonítható, hogy a két Asus között eléggé jelentős volt a rés. Közéjük érkezett be a kis hőleadó felületű Igloo. A sort szerencsétlenül leszakadva zárta a Sphere picivel 80 fok alatti eredménnyel.

Hangban ezt a kört a két Asus nyerte, melyek között csak minimális eltérést hallottunk. Úgy tűnt, az EVO egy picivel kevésbé rezonál. Harmadik helyre futott be a két lassú ventilátoros Hyper 212, amely jóval halkabb volt, mint ugyanez a hűtő egyetlen, 1900-on járatott ventilátorral. Két, fejenként 2200-at pörgő szellőztetőjével az Igloo 5750-et már elég hangosnak éreztük, de a legzajosabb a Sphere fura lapátkereke volt.

A következő menetben már bevetettük a gyári hűtést is, de azonnal megmutatkozott gyengesége. A megemelt órajelű és feszültségű négymagossal már nem tudott megbirkózni. Pár percnyi hevítés után lekapcsolt a rendszer védelme, ezért visszamentünk a gyári, 2,66 GHz-es órajelre és 1,30 V körüli feszültségre. Korábbi méréseink szerint ez a csökkentés jó 10 fokos enyhülést hozott egy komoly processzorhűtővel is, szóval a gyári megoldás eredményéhez hozzá lehetne adni jó 10–15 fokot, ha a többi hűtővel összevethető, tuningos eredményt szeretnénk.


* alapórajelen, 10–15 fokkal hidegebb processzorral mérve

A ventilátorok nagyjából azonos szellőzési teljesítményre állítása alaposan átvariálta a sorrendet. Érdekes, hogy a Hyper 212-nél a 600 fordulatos lassítás csupán néhány fokos melegedést eredményezett, ami azt jelenti, hogy a kis borda és nem a légáramlás a termék szűk keresztmetszete. Nem csoda, hogy két ventilátorával az Igloo 5750 futott be a második helyre, de az örvendetes, hogy nála is alig pár fokos melegedést tapasztaltunk. A többiekhez képest sokat, egészen 10 fokot melegedett a nagyobbik Asus hűtő, a V60 pedig nagyjából 6-ot, így a két élmenő mögé szorultak. A sort a sokkal hűsebb környezetben dolgozó gyári hűtő és a gömb zárta. Fura, hogy a Sphere most 5 fokkal jobb volt, mint előbb, nagyobb fordulaton. Talán valami kellemetlen légáramlat alakult ki korábban.

Hangban merőben más volt a helyzet, mint hűtésben. Itt a két Asus nyert, de a Hyper 212 sem maradt le mögöttük lényegesen. Általában a 12 centiméteres ventilátoroknak kellemesebb hangja szokott lenni, mint a 9,2-eseknek, de most ugyanazt tapasztaltuk, mint a Noctua lapos lapátszögű 12-esénél, hogy a 12-es hangszíne magasabb, zavaróbb lett. Igaz, az előző körhöz képest sokat csendesedett, de szerintünk most is csak a negyedik helyre volt elegendő az Igloo 5750. Alaposan leszakadva a sor végén kullogott a továbbra is hangos Sphere és a gyári Intel hűtő.

Tesztek – halkan

A harmadik menetben tovább csökkentettük a processzorhűtőkön dolgozó ventilátorok fordulatszámát. A 120 millimétereseket percenként 1000-re, a 92-eseket percenként 1200-ra állítottuk. Nem terheltük ezzel az amúgy is gyengén szereplő gyári megoldást, hiszen hangban úgysem tudta felvenni a versenyt a konkurensekkel.

Most már alaposan megugrottak a processzorhőmérsékletek. A legjobb Hyper 212 is átlépte a 65 fokos határt, amit korábban csak a GeminII tudott tartani két 12 centiméteres lapátkerékkel. Nagy volt a tülekedés a második helyen, ahol egymást taposta a két Asus és a GlacialTech. A sort ismét a Sphere zárta 80 fok körüli teljesítménnyel.

Hangban az a furcsaság történt, hogy az Igloo 5750 megnémult! Ahhoz képest, hogy percenként 1600-as fordulaton milyen zajos volt, most szinte hangtalanul tette a dolgát. Kézi szabályzóval fokozatosan emelve a páros fordulatszámát, kiderült, hogy nagyjából 1500 környékéig szép halk, de onnan fölfelé nagyon zajossá válik. Még érdekesebbé tette a helyzetet, hogy a házból kiszerelve ez a zajosodás csak 1900–2000-es fordulatszám környékén jelentkezett. Tesztgépünkben egy hajszállal a második helyre szorult a Hyper 212. Alacsony fordulaton, kisebb légszállítás mellett már kellemesebb, búgós lett a hangja, így megelőzte az Asusokat. Most már a Sphere is szépen csendben volt, de ez meglátszott a hűtési teljesítményén.

Az utolsó menetben lekapcsoltuk a ház első és hátsó ventilátorát, így elég komoly fűtőkamrát sikerült létrehozni. Ebbe a pokolba beledobtuk a gyári hűtőt is, hogy lássuk, hogyan fog sikítani.


* alapórajelen, 10–15 fokkal hidegebb processzorral mérve

Most már a Hyper 212 is elérte a 70 fokot, a többiek meg közelítették a 75-öt. Múltkori tesztünkben is volt olyan hűtő, mely alatt az elégtelen szellőzés miatt leállt az alaplap. Most a Silent Square EVO járt így. Nagy meglepetésre a harmadik helyen futott be a gyári hűtő, és az Igloo is csak egy orrhossznyival tudta megelőzni. Persze mondani sem kell, hogy hangban távolról sem volt egy szinten a két hűtő. Az Asusok közül csak a V60 bírta végig, ő is 75 fok fölött teljesített. Azt vártuk, hogy a Sphere alatt is megáll a rendszer, de nem így történt.

Verdikt

Úgy tűnik, az iszonyatosan fogyasztó és melegedő, NetBurst architektúrás Intel processzorokkal együtt a gigantikus és főleg sok pénzbe kerülő processzorhűtők kora is leáldozóban van. Mai tesztünk legdrágább modellje, az Asus Silent Square EVO is olcsóbb 10 000 forintnál, amiben már benne van a ventilátor. Ennek ellenére csak szélsőséges helyzetben sikerült kifogni rajta, amivel az átlagfelhasználók, sőt a kezdő tuningosok is ritkán találkoznak majd. Különösen azért, mert ma a legújabb csúcsprocesszorok már kisebb csíkszélességgel készülnek, mint tesztpéldányunk. Legközelebb majd megmérjük, hogy egy Penryn-alapú Core 2 mit tud, ha fűtésről van szó.

Visszatérve tesztalanyainkhoz, az Asus Silent Square EVO nem sok újat mutatott a korábbi Asus kockahűtőkhöz képest, bár mágneses levitációs csapágyazású ventilátora előrelépés a hang területén. Nekünk mégis kisebb, könnyebb, kompaktabb és nem utolsósorban olcsóbb (kb. 6100 forintba kerülő) társa, a V60 jött be. Egyetlen hátránya, hogy csak Intel processzorokhoz kapható, ettől eltekintve ajánlott.

Furcsa, középen lespórolt bordája ellenére is nagyon jól teljesített a Cooler Master Hyper 212. Alacsony és magas fordulatszámon is vezette a mezőnyt, ráadásul 9000 forint alatt kapható, így azoknak ajánlott, akik négymagos processzort szeretnének egy kis tuninggal.

Érdekes jószág a Cooler Master Sphere. A CeBIT-re már a nem túl fényes eredményének ismeretében mentünk ki, és neki is szegeztük a kérdést a Cooler Master emberének, hogy minek ez a hűtő. A válasz fura, bár teljesen érthető volt. Rengeteg kiállítási és házilag moddolt gépbe tesznek Sphere-t a szokatlan formája és színe miatt, tehát jó reklám a cégnek. Nagyon jól tudják, hogy teljesítményben nincs a csúcson, de a mai átlagos processzorokkal megbirkózik.

Eleinte nem tűnt valami jónak a GlacialTech Igloo 5750, de fokozatosan egyre jobban megszerettük. Pozitív csalódás volt, hogy bizonyos fordulatszám alatt szinte teljesen elnémult. Nagy talány számunkra, hogy ezt miért csinálta, de az a lényeg, hogy megcsinálta, és mindezt alig több mint 7000 forintért. A GlacialTech Igloo 5750 azoknak ajánlott, akik nem túl sok pénzért kellemesen halk processzorhűtőt szeretnének.


Asus V60
Cooler Master Hyper 212 (tuninghoz)
GlacialTech Igloo 5750

rudi

Az Asus és Cooler Master hűtőket az Expert Computer Kft., a GlacialTech hűtőt a Senerit Hungary Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények