Hirdetés

Hat hűtő négy magon

Asus Lion Square

Nagyjából hat hónappal ezelőtt teszteltünk utoljára processzorhűtőket. Most ismét elővettük a témát, ismét hat példánnyal. Ezúttal az Asus és a Cooler Master termékei mellett feltűnt az OCZ versenyzője is. De haladjunk csak szépen sorban az ábécé szerint!

Mai első tesztalanyunk az Asus pár év alatt hatalmasra duzzadt hűtőregimentjének egy tagja. A Lion Square-t szemlélve nem igazán értjük a nevét (lion: oroszlán, square: négyzet). Európai szemmel nézve nem annyira oroszlán, hanem inkább egy vaddisznószerű szörny van a tetején, alakja pedig kevésbé hasonlít egy négyzetre, mint például egy hengerre.

Ventilátorát hőleadó lamellái közé rejtették, így elsőre passzív hűtőnek látszik, mint több más Asus processzorhűtő is. Újdonság, hogy a fémlemezek lapjait lefelé irányították. Ennek köszönhetően valószínűleg jobban szellőznek majd a processzorfoglalat körüli alkatrészek, de a terelőlapok csökkentik a légáramlatot, talán a szélzajt is növelik, majd kiderül.

A felső műanyag sapkát eltávolítva láthatóvá vált a teljesen körbeölelt ventilátor. A borda két oldalán négy-négy egyenletesen elhelyezett hőcső teríti a meleget.

Asusos viszonylatban nem újdonság a mágneses levitáció elvén működő csapággyal szerelt, jó minőségű Sunon ventilátor használata. A Lion Square-nél két műanyag kapoccsal csatlakozik egy segédkeretre, amit négy hosszú csavar tart. Erre a vázra forrasztottak négy kék LED-et is, tehát ezek a ventilátor cseréjétől függetlenül megmaradnak. Igen, az első látásra szokatlannak tűnő ventilátor szabályos 92 milliméteresre cserélhető.

Alul a szokásos Asus talpat találtuk, ami nincs túlpolírozva és lehetne talán valamivel egyenletesebb is.

Intel LGA775 aljzatra két, rugós csavarokkal ellátott talpat szerelhetünk fel, melyekhez hátsó kereszttartó is jár. Formája miatt ez a foglalat 90 fokonként szimmetrikus, tehát négyféle irányban szerelhető fel a hűtő. AMD aljzatokhoz egy nagy keresztpánt jár, amit az alaplapokkal gyárilag érkező keretre lehet rögzíteni. Kaptunk egy kis adag, néhány felrakáshoz elegendő pasztát és szerelési útmutatót is.

A Lion Square felszerelése nem okozott különösebb gondot, bár a rugós csavarokat nehezebb feltenni, mint a gyári Intel hűtőt, és rögzítés közben némileg útban lehetnek a magas lamellasorok is.

Burkolt ventilátora miatt az oroszlános Asus meglehetősen nagydarabnak tűnik. Valójában az is, hiszen tömege meghaladja a 700 grammot, 144 mm magas és 126 mm széles. Tesztalaplapunkról éppenhogy csak nem lógott le oldalt, fémlemezei szerencsére távol maradtak a további bordáktól, alkatrészektől.

Főbb paraméterek:


Termék megnevezéseAsus Lion Square
FelszerelhetőSocket 754/939/940/AM2, LGA775
Mérete144 x 126 x 126 mm
Anyagaalumínium réz alappal és négy hőcsővel
Tömege730 gramm
Ventilátor mérete92 x 92 x 25 mm
Ventilátor fordulatszáma2300 rpm PWM szabályozással
Ventilátor csapágyazásaSunon MagLev
Gyártó weboldalawww.asus.com
Termék weboldalaLion Square
Forgalmazó

Expert Computer Kft.

Ajánlott bruttó fogyasztói ára12 900 Ft

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés