Smithfield helyett Kentsfield és új ventilátor

Mai tesztünk apropója rendszerünk modernizálása volt. A régi, első szériás (A0 steppinges), kétmagos Smithfield (vagyis dupla Prescott) már megérett a cserére, hiszen a piacon a Core 2 dominál. Utódja sem a legmodernebb, hanem egy első szériás (B3 steppinges) Core 2 Extreme QX6700 négymagos csoda lett. Hogy még jobb képet kapjunk az aktuális processzorok melegedéséről, kipróbáltunk egy friss (G0 steppinges) Core 2 Duo E6750-et is. A teszt valójában akkor lenne teljes, ha a 45 nm-es Core 2 modelleket és az AMD új processzorait is lemértük volna. Később majd sort kerítünk ezekre is, melyek valószínűleg még kevesebbet fognak fogyasztani. Lássuk tesztmodelljeink adatait:

Pentium D 830 / Core 2 Extreme QX6700 / Core 2 Duo E6750

A tesztkonfiguráció további komponensei:

• Asus P5E3 Deluxe Wi-Fi/AP alaplap
• 2 x 1024 MB Samsung DDR3-8500 RAM
• Asus Radeon X1900 CF grafikus kártya
• 160 GB-os Maxtor merevlemez
• Cooler Master Real Power 550 W tápegység
• Casetek CK-1020 ház elöl 80 mm-es, hátul 92 mm-es ventilátorral

A három processzort nemcsak alapórajelükön, hanem annál lényegesen nagyobb feszültséggel és órajellel is megvizsgáltuk. Több próbával arra az eredményre jutottunk, hogy a feszültség emelése sokkal jobban növeli egy processzor hőmérsékletét, mint néhány száz megahertzes órajeltuning. A processzorokra a korábban bemutatott Noctua NH-U12P-t szereltük percenként 1300-at pörgő ventilátorával. Grafikonjainkon egy megközelítőleg 20 perces, 100%-os processzorterheléses melegítési időszak, és utána pár perces terheletlen kihűlési folyamat látható. A vonalakat vízszintesen némileg elcsúsztattuk egymástól, hogy a felfutás és a lecsengés jobban láthatóvá váljon.

A fenti grafikon önmagáért beszél. Kiválóan példázza, mekkora utat tett meg az Intel az elmúlt két és fél év alatt, az első, két Prescott magból összerakott, szégyenletesen fogyasztó és cserébe nem valami gyors Pentium D processzor elkészítésétől a 65 nm-es Core 2 csiszolásáig. Ráadásul a fejlődés tovább folytatódik 45 nm-en...

A négymagos Core 2 még 3,3 GHz-re tuningolva is kevésbé melegedett, mint a Pentium D 830 alap 3 GHz-es órajelén. Igaz, némileg torz képet rajzoltunk, mert a későbbi Pentium D 900-asok (Presler maggal) már sokkal kevésbé melegedtek, és a négymagos Core 2-t alacsonyabb feszültségen kergettük; de azt sem szabad elfelejteni, hogy a Quadok rövidesen 45 nm-re mennek, és tuninghoz nem is igényelnek olyan magas feszültséget. Lényegében nem sokat módosulnak processzorhűtős tesztjeink azzal, hogy az alapórajelen hajtott Pentium D 830-at 1,4 voltos feszültség mellett 3,3 GHz-en hajtott Core 2 Extreme QX6700-zal váltjuk fel.

Mi látszik még a grafikonon? Az, hogy a modern kétmagos Core 2-re teljesen fölösleges izmos hűtőt rakni, ha alapfeszültségen akarjuk hajtani, és tuningolva sem melegszik túlzottan. Komolyabb hűtést csak halksága miatt, esetleg négymagos processzorra érdemes venni, de ismét hangsúlyozzuk, hogy a rövidesen érkező 45 nm-es Core 2-k még ennyire sem melegszenek.

Mielőtt összevetettük a processzorhűtőket, megnéztük, hogyan teljesít a Noctua két új ventilátora. Az NH-U12P-hez mellékelt, meredek lapátszöges NF-S12 elvileg halkabb a megszokottnál, de kisebb a légszállítása. A külön megvásárolható NF-P12-nek viszont hét helyett kilenc lapátja van, és azok nagyon lapos szögben állnak, így az átlagos megoldásoknál nagyobb nyomást és légszállítást produkálnak.

Halk NF-S12 és erős NF-P12

Az átlagot a Coolink X sorozatú, 120 mm-es lapátkereke képviselte, bordának a Noctua NH-U12P-t használtuk, a processzor pedig a túlhajtott Core 2 Extreme QX6700 volt.

Teljesítményben nem mértünk ki említésre méltó különbségeket. A laposra állított, kilenclapátos NF-P12 tényleg jobb volt valamivel a többi megoldásnál, az 1600-at pörgő normál ventilátort is megelőzte. Lehet, hogy másik bordával nagyobb különbségek jöttek volna ki, de valószínű, hogy nem túl sokkal.

Érdekesebb volt a hang kérdése. A két Noctua elsősorban az SSO csapágy halkságából profitált. Motorjuk emiatt sokkal halkabb volt, mint a normál, golyóscsapágyas Coolinknek. A lapátok kialakítása elsősorban a szélzajra és a hangszínre lehet hatással. A legmélyebb, brummogós vagy inkább lehelős hangja a meredek Noctua NF-S12-nek volt, őt követte a Coolink, majd a Noctua NF-P12, melynek trükkös bevágásokat tettek a lapátjaira. Hangerőben alig volt köztük különbség, egy átlagos táp ventilátora vagy egy hétköznapi processzorhűtő játszva túlharsogta őket. Ha választani kellene, mi a halkabb motor miatt valamelyik Noctuára szavaznánk, de a két modell között már tényleg minimális az eltérés.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!