Ergonómia
A nagy elődért szinte mindenki odavolt, de emellett abban is sokan egyetértettek, hogy ergonómiailag voltak azért gyenge pontjai. Az időjárás-állóság miatt nyúlós, néhol nehezen elérhető gombokat, a nem a legjobb érzetű vezérlőtárcsákat még joggal érte kritika. Szerencsére érezhetően nagy gondot fordítottak a tervezők ezekre a pontokra, amikor megalkották az E-M5 II-t. A hátsó gombok ugyan még mindig kicsik, de már sokkal jobb nyomáspontúak, és minden jól elérhető helyre került, a vezérlőtárcsákat pedig kifejezetten élmény használni; szépen megmunkáltak, kézre esnek és nagyon finoman járnak!
Az elődéhez képest a markolat is jobban és határozottabban formázott. Erőteljes kiszögelléseinek köszönhetően még az Olympus M.Zuiko 14-150/4-5.6 II-vel is kellő biztonságérzetet ad ahhoz, hogy két felvétel között bátran merjük jobb kézben lóbálni a gépet anélkül, hogy egy pillanatig is úgy éreznénk, kicsúszhat a kezünkből. De opcionálisan beszerezhető kétrészes portrémarkolattal; persze azokra is gondolt az Olympus, akik nagyobb és nehezebb objektívekkel használnák vázat vagy csak szimplán a kiálló markolatot jobban preferálják.
Változás az is, hogy mostantól a programtárcsa reteszelhető. Alapvetően nem vagyunk híve annak, amikor túlbiztosítás címén feleslegesen nehezítik meg a kezelést, de az Olympus-féle reteszelés szerencsére nem ilyen. Itt nem kell folyamatosan nyomva tartani a reteszt ahhoz, hogy azt eltekerhessük, hanem az valójában egy kétállású gomb: egy kattintás zár, még egy kattintás old és onnantól szabadon forgatható. Egyszerű és nagyszerű! Egyetlen pontot találtunk, ami kezelés szempontjából talán nem ideális, ez a vezérlőtárcsák 2x2 kapcsolója.
Ez a kezelőszerv kicsit keményebben jár, ami direkt jó is, mert ez tipikusan egy olyan kapcsoló, ami annyira átformálja a gép kezelését, hogy emiatt nem is lenne jó, ha túl könnyen járna, és véletlenül is át lehetne kapcsolni. De nem is ezzel volt gondunk, lefelé így is könnyen kapcsolható a kezünk ügyébe eső kis kallantyú, ám felfelé kapcsolása az erősen hátra kiálló kijelzőpanel miatt már messze nem annyira kényelmes. Nem tragédia, főleg hogy maga a vezérlőtárcsák funkcióváltása egy kifejezetten ötletes húzás volt az Olympus részéről, de azért egy kevésbé kiálló kijelzővel még jobb lehetett volna.
Vigasztalhat minket, hogy ezúttal viszont a csak dönthető kijelző helyett immár kihajtható, minden irányban forgatható verziót kapunk. Ezt sokan fogják majd díjazni, főleg akik próbáltak már békaperspektívában állóképet lőni.
Apró változás még, hogy a váz elejére tettek egy plusz mélységélesség-ellenőrző gombot, illetve hogy az eddig a kereső fölött található AP2 csatlakozót az E-M5 II esetében már elhagyták. Ezt páran talán hiányolják majd, de szerintünk kifejezetten jót tett a fényképezőnek, így ugyanis a gép a nagyobb keresőjével együtt is alacsonyabb tudott lenni, és a "prizma háza" is még kecsesebb, szebb kialakítást kapott.
Ami még az Olympusszal először találkozóknak némi nehézséget okozhat, az az, hogy úgy általában igen bonyolult a gép. A menüje nagyon szerteágazó, és néhol kicsit szokatlan logikát követve épül fel. Maga a váz is tele van szórva gombokkal, kallantyúkkal, tekerőkkel, és mindezt még bonyolítja a már említett 2x2-es kapcsoló, amivel a vezérlőtárcsák funkciója váltható át. Elsőre mindez nagyon sok lehet, ugyanakkor ha valaki rászánja magát, és egyszer végigmegy a töménytelen mennyiségű beállításon, mindent szépen testre szab, kiosztja magának a programozható Fn gombokat, elsajátítja készségszinten a vezérlőtárcsák 2x2 kapcsolóját, akkor egy idő után a kezdetben túl bonyolult váz szép lassan átváltozik kezes báránnyá, és utána már nem is nagyon lesz szükség a menüzésre, mert tulajdonképpen minden elérhető a vázról.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
