Notebook-netbook
Óriási lendülettel fejlődtek tovább, és nyertek teret idén a notebookok, ráadásul az Intel Centrino Atom platformjának köszönhetően a netbookok merőben új kategóriája is megjelent. Mit megjelent, berobbant a piacra! Az olcsó, kicsi, különösen mobil eszközök rengeteg vásárló érdeklődését felkeltették, ami idevonzotta szinte az összes notebookgyártót. Ma már minden komolyabb márka termékpalettáján ott figyelnek a 8,9 vagy 10 hüvelykes kijelzővel felszerelt apróságok. A kezdeti, pici Asus Eee PC 701 után most már a használhatóbb méretű gépecskéken van a hangsúly. Lassan addig növekedtek a netbookok, hogy elérték a pár évvel ezelőtti, 12 hüvelykes, 4:3 oldalarányú kijelzővel szerelt szubnotebookok méretét. Úgy tűnik, most is ez lesz az optimális nagyság.
Egyre nagyobbak és szebbek a netbookok
Óriási kérdés, hogy a netbookkategória veszít-e – és ha veszít, akkor mennyit – érdeklődőiből a kezdeti roham lecsillapodása után. Sokan az olcsóságuk miatt választják a kicsiket, de az AMD-nek feltett szándéka a kategória árszintjére hozni nagyobb, legalább 14 hüvelykes monitorú notebookjait is. Tehát a nagyobb notebookok árát már sikerült lejjebb szorítania a netbookoknak. Sajnos a jól felszerelt, de még hordozható méretű 12,1, illetve 13,3 hüvelykes subnotebookok ára viszonylag magasan maradt – egyelőre.
A hagyományos laptopméretosztályokat idén a rengeteg új forma bemutatkozása jellemezte. Januárban a Lenovo frissített, aztán megérkezett a lélegzetelállítóan szép MacBook Air is. Februárban a Lenovo bemutatta a ThinkPad X300-at. Márciusban a CeBIT-en rengeteg netbookot és egyéb újdonságot láttunk, majd jöttek az Acer kék drágakövei, az M-es és új G-s Asusok, a Toshiba és Fujitsu Siemens egységes új formaterve, a HP Voodoo csodái, a Dell Studio sorozata, a kis- és középvállalkozásokat célzó ThinkPadek és az MSI kívül-belül megújult játékosai. Az év végére még vagy egy tucatnyi teljesen új forma érkezett, köztük a MacBook Air kabátját felöltő almások.
Nekünk idén a megújult MacBook...
Általános trend lett a színesség, egyediség, ívesség. Ez magával hozta az ellentétet, a szögletes komorságot, amit a Dell Latitude szépségei illusztrálnak a legjobban. Méretben további teret nyertek a 13,3 hüvelykesek, de nőtt a 14,1”-osok száma is. A lassan egyeduralkodóvá váló 16:10-es, szélesvásznú képarány mellett feltűnt a modern televíziókéra jellemző 16:9-is, ami újabb, 16 és 18 hüvelykes méreteket hozott magával, és a legjellemzőbb HD filmes felbontások is átszivárogtak a laptopokra.
... és a Dell Latitude E családja tetszett a legjobban
Belül is komoly fejlődésen mentek át a notebookok. Az Intel először 45 nm-es csíkszélességgel készülő processzorokat vetett be, majd teljesen megújította az immáron Centrino 2 néven harcba induló platformját. Az újabb, 45 nm-es processzorok mellett friss chipkészletek jelentek meg asztali gépekbe szánt, erősebb integrált grafikus maggal és beépített Draft N-es vagy akár WiMAX vezeték nélküli hálózati egységgel.
AMD Puma - végre van ellenfele a Centrinónak
Feljebb nem véletlenül írtunk csatát, ugyanis idén végre az AMD is nagyot dobott notebookos vonalon. A továbbra is K8 architektúrájú, de a K10-ből is ötleteket merítő processzorok, és az asztali vonalon az Intelt alaposan eltángáló AMD 780G chipkészlet mobil változata nagyszerű multimédiás elegyet alkot, ami árban könnyedén a Centrino 2 alá tud menni. Tesztlaborunkban több AMD Puma rendszer megfordult, melyek a processzorteljesítmény kivételével minden tekintetben méltó ellenfelei voltak inteles vetélytársainak. Bár a cikk még egy kicsit várat magára, megsúgjuk, hogy már kipróbáltuk az AMD meglehetősen ígéretes, külső VGA-s technológiáját, az XGP-t is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!