Hirdetés

A G3 tévé tesztje: az LG idei legjobb 4K OLED tévéje

Kipróbáltuk a gyártó legnagyobb tudású, falra szerelhető OLED televízióját.

Képminőség, panel

A G3 megkapta a legújabb, 6. generációs Alpha 9 képfeldolgozó chipet, illetve az LG Display idei nagy fejlesztését, az úgynevezett Micro Lens Array, vagy más néven mikrolencsés OLED panelt. Ennél a kijelzőt kiegészítették egy speciális, több száz milliárd, igen apró lencsét tartalmazó, vékony filmréteggel, ezek a lencsék pedig optikai úton képesek felerősíteni a fényerőt. Ennek köszönhetően elméletileg akár 70 százalékkal is megnőhet a maximális fényerő, mégpedig úgy, hogy a készülék ehhez nem használ plusz energiát. Ez egyben nyilván azt is jelenti, hogy ugyanakkora fényerő esetében a hagyományos OLED modelleknél kevesebbet fogyaszt.


[+]

Méréseink alapján ez így is van, hiszen a csúcs fényerő a nagy dinamikatartományú tartalmak esetén rövid időre elérheti a 2055,3 cd/m² értéket, aminek köszönhetően a HDR effekt igen látványos. Emellett SDR módban a legnagyobb fénysűrűség 475,6 cd/m², ami az OLED modellek esetében átlagon felüli értéknek számít. Ez akkor jöhet jól, ha valaki világos, napsütötte szobában szeretné használni.

Hirdetés

[+]

Meglátásunk szerint a mikrolencséknek van értelmük, nem pusztán marketingkommunikációs fegyverként funkcionálnak a nézők kegyeiért vívott harcban. A homogenitására nem lehet panasz, vizsgálataink alapján az egyes képernyő-tartományok fényereje közötti legnagyobb eltérés 5,82 százalék, ami remek eredmény. Ennél is fontosabb, hogy hétköznapi használat során nem érzékelhető zavaró felhősödés, foltosodás.

Homogenitásvizsgálat: a fénysűrűség mértéke az egyes fényerő beállítások mellett
Homogenitásvizsgálat: a fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]

Természetesen ez a kijelző is egyedi pixelvezérlésű, így lehetővé teszi az egyes képpontokban a fény kikapcsolását, és így a végtelen natív kontraszt megteremtését, ami vizsgálataink során be is bizonyosodott. A várakozásoknak megfelelően a színek a megfelelő beállítások mellett szépek, természetesek és valósághűek. A tónusok markánsak, a LED LCD, illetve QLED, QNED vagy Nanocell televízióknál tapasztalható enyhe fátyolosság itt nem jelentkezett. A betekintési szög tökéletes, azaz akkor sem érződik az árnyalatok fakulása, torzulása, ha a néző teljesen kiszorított pozícióból, oldalról tekint a képernyőre.

[+]

A mozgásmegjelenítés során elmosódottságot, szellemképesedést nem, viszont finom akadozást tapasztaltunk olykor, ám ezen anomália hatékonyan orvosolható a TruMotion nevű interpolációs technológia aktiválásával, amely a valódiak közé virtuális képkockákat illeszt be. A modell maximális képfrissítési frekvenciája 120 Hz, és támogatja az AMD FreeSync és NVIDIA G-Sync eljárások használatát is. A Leo Bodnar műszerrel végzett méréseink alapján a legkisebb input lag kellemesen alacsony, 10,2 ms, ami kiváló eredmény. Mindent összevetve mondhatjuk, hogy a tévé játékra is alkalmas.

Érdemes megemlíteni, hogy a vállalat idén visszahozott egy régi szolgáltatást: Amennyiben valaki a saját ízléséhez szabná a képet, de nem kíván az egyes paraméterekkel molyolni, akkor egy "képvarázsló" segítségével nagyjából belőheti azt, hogy mit szeretne látni. Ennél a tévé elektronikája egymás után ajánl fel ábrákat, és a felhasználónak ezek közül kell kiválasztania azt, amelyik jobban tetszik neki, a szoftver pedig ennek függvényében alakítja a beállításokat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények