LG 27GN880
Sok más nagy gyártóhoz hasonlóan az LG is folyamatosan keresi az új utakat, hogy még jobban képesek legyenek kielégíteni a felhasználók részéről felmerülő igényeket. E stratégia eredményeként születtek meg a furcsa talppal-állvánnyal megtámogatott Ergo monitorok. A koncepció a jelek szerint sikeresnek bizonyult, hiszen a vállalat az irodai szegmens után már a játékosokat is megcélozza egy ilyen termékkel.
Ez az LG 27GN880, amely egy nagy képfrissítési rátát produkáló, kiemelkedő felbontású, G-Sync támogatású termék. A modell tehát papíron kifejezetten ígéretesnek tűnt, mi pedig megnéztük, hogy a valóságban hogyan teljesít.
Hirdetés
Külső
A megjelenítő magán hordozza a gyártó játékosoknak szánt termékeinél már megismert formai elemeket. A hátlapon található ki- és bemeneteket, azaz a két darab HDMI 2.0, illetve egy-egy DisplayPort 1.4 és fejhallgató-csatlakozót egy piros kör övezi, a vékony káva pedig egy síkban van a kijelzővel, és kikapcsolt állapotban nem látható. A világító-villogó LED-eket erről a termékről lehagyták, amit mi mondjuk egyáltalán nem bántunk.
Ami a termék megjelenését igazán különlegessé teszi, az a speciális Ergo állvány, amivel már korábban is találkoztunk két másik LG monitoron. Az Ergo állványnál az volt a cél, hogy egy olyan kiegészítőt alkossanak, amellyel a képernyő a felhasználó számára a lehető legtökéletesebb pozícióba állítható. Ez igazából nem is egy hagyományos értelemben vett talp, hanem az asztal (vagy bármilyen vízszintes felület, például egy polc) lapjához csavarozható konzol, ami a megszokott talpas megoldásnál lényegesen nagyobb stabilitást biztosít. Itt azért fontos megemlíteni, hogy az asztal vagy polc lapjának síknak kell lennie, tehát egy olyan bútornál az Ergo nem használható, amelynél például egy csőkeretre van ráerősítve az asztallap.
A nyak maga 46 centiméter magas, elforgatható, hátuljában egy praktikus, elrejthető kábelcsatornával. A nyakhoz kapcsolódik egy 11 centiméter hosszú nyúlvány, végén egy elforgatható, 15 centiméteres modullal, ami gömbcsuklós egységben végződik, erre lehet rápattintani magát a kijelzőt. A kijelző állványt fogadó részén egyébként a szabványos, 100 x 100 mm-es VESA furatok is megtalálhatóak, így más állványra, konzolra is felszerelhető.
A képernyő magassága 13 centiméteres tartományban állítható, 18 centiméteres tartományban mozgatható előre-hátra, síkban tartva jobbra-balra mozgatható, fölfelé és lefelé 25-25 fokban dönthető, jobbra és balra 280 fokban elfordítható, valamint a képernyő 90 fokkal elforgatható, vagyis függőlegesbe állítható, azaz pivot módban is használható. Ez lehet, hogy elsőre picit bonyolultnak hangzik, de a képeket megnézve egyből világosabb lesz, hogy hogyan is működik az Ergo. Ebből is látszik, hogy valóban egy bonyolult állványt hoztak létre a mérnökök, amelynek a tapasztalataink szerint van gyakorlati haszna, ugyanis a megszokottnál lényegesen sokoldalúbban és pontosabban pozicionálható vele a kijelző, aminek eredményeként kényelmesebben, ergonomikusabbban használható az eszköz.
Monitor típusa | LG 27GN880 |
---|---|
Technológia | 10 bites (8 bit + FRC) IPS, NVIDIA G-Sync |
Háttérvilágítás típusa | Edge-LED, nem PWM-es |
Kijelző mérete | 27 hüvelyk, 16:9 képarányú, sík |
Felbontás | 2560x1440 pixel (108,7 ppi) |
Képfrissítési ráta | 48-144 Hz (G-Sync) |
Válaszidő | 1 ms (g2g) |
Input lag | 10,1 ms |
Kontrasztarány | kb. 1050:1 |
Fényerő | 365,4 cd/m² |
Betekintési szögek | 178°/178° (névleges adat) |
Megjelenített színek száma | 1,07 milliárd |
Színtérlefedettség | 139,6% sRGB |
Extrák | OnScreen Control támogatás, HDR támogatás, célkereszt, Black Stabilizer, Ergo állvány |
Csatlakozók | 2 db HDMI 2.0, DisplayPort 1.4, 3,5 mm-es analóg audió |
Teljesítményfelvétel | 54 watt, készenléti módban: 0,2 watt, külső tápegység |
Gyártó honlapja | www.lg.hu |
Termék honlapja | LG 27GN880 |
Fogyasztói ár | kb. 200 000 forint |
Garancia | 3 év |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!