Hirdetés

Aranyáron, de végre kapható az LG UltraFine OLED Pro monitor

Elérhetővé vált az idei CES-en bemutatott megjelenítő termékoldala, ezzel együtt pedig bejelentették az eszköz vételárát is.

Az LG még idén januárban, az online térben rendezett CES kiállításon jelentette be a profiknak szánt, OLED panelre épülő UltraFine OLED Pro monitorjának érkezését, ám a tényleges piacra kerülésig egészen mostanáig kellett várni.


[+]

A korábbi infómorzsák után most végre a hivatalos termékoldal is elérhetővé vált, amiből kiderül például, hogy a 3840x2160 pixel felbontású, 32” képátlójú, 1 000 000:1 kontrasztarányra képes OLED panel 10 bites színmélységgel és VESA DisplayHDR400-as tanúsítvánnyal rendelkezik, bár a nem-HDR tartalmak megjelenítésekor a maximális fényerő mindössze 250 nit. A panel képfrissítése legfeljebb 60 Hz lehet, míg a válaszidő 1 ezredmásodperc, a képet pedig a 99%-os AdobeRGB és DCI-P3 színtérlefedettség, illetve a matt felület megemlítése teszi teljessé.


[+]

Azt már korábban is tudtuk, hogy a monitor KVM switchként is működik majd, az viszont akkor még kimaradt a sajtóanyagból, hogy pontosan milyen csatlakozók is kaptak helyet az eszközön, most viszont már ezt is pontosan tudjuk: a három DisplayPort és egy HDMI bemenet mellett találunk még egy 90 wattig töltésre is használható USB Type-C csatlakozót, valamint egy 3,5 milliméteres jack kimenetet.

A magasságát és dőlésszögét tekintve állítható, pivot módra is képes állvánnyal rendelkező, 32EP950-B típusjelű LG UltraFine OLED Pro monitor az Egyesült Államokban már rendelhető 4000 dolláros áron, az európai, és főleg a hazai rajttal kapcsolatban viszont egyelőre nincs információnk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés